Bár a fogyasztói társadalom alapvetően jelenorientált, és gyors kielégülésre ösztönöz, a késleltetés képességének kulcsszerepe van a felnőttkori sikerességben. Csak az tud kitartóan dolgozni, spórolni vagy akár diétázni, aki időlegesen félre tudja tenni a vágyait. A pszichológia egyik legnépszerűbb és egyben legcukibb kísérlete óvodáskorú gyerekek önkontrollját vizsgálta. Mennyire tudtak ellenállni a pillecukornak?
Walter Mischel az 1960-as évek végén kezdte el úttörő kutatásait. A pillecukortesztként (angolul marshmallow test) elhíresült kísérlet résztvevői 4-6 éves óvodások voltak, a vizsgálat egyesével zajlott. A gyerekeket bevezették egy szobába, ahol előttük az asztalon egy ízletesnek tűnő pillecukor hevert. A kísérletvezető egyezséget ajánlott a gyerekeknek: ha 15 percig kibírják, hogy nem eszik meg a csábító édességet, akkor jutalmul még egy pillecukrot kapnak. Ezt követően angolosan távozott, magukra hagyva a lurkókat ezzel az embert próbáló kihívással.
A gyerekek közül viszonylag kevesen voltak azok, akik rögtön rávetették magukat a nyalánkságra, s mintegy egyharmaduk törhetetlen akaraterejével ki tudta érdemelni a második cukrot. Közben persze komoly megpróbáltatásokon mentek keresztül, ahogyan az dr. David Walsh videójából kiderül, aki a 2000-es évek elején ismételte meg a tesztet. A felvételeken látszik, hogy ugyan nem eszik meg a pazar csemegét, de a legtöbb gyerek megszaglássza, megnyalogatja, gyurmázgatja a pillecukrot, miközben feszülten várja az idő múlását.
Lehet nemet mondani a gyereknek!
Walsh munkájának célja az volt, hogy megmutassa: a szülőknek időnként érdemes nemet mondani a gyerekek kívánságaira. Könyvében többek között amellett érvel, hogy a kicsik természetes feladata a határok feszegetése, és a szülők dolga az, hogy kijelöljék a kereteket, majd következetesen betartsák azokat. Ez a gyerekeknek is biztonságot ad, mert tudják, hogy mire számíthatnak, illetve ők maguk is könnyebben tudnak majd határokat szabni, valamint tiszteletben tartani mások határait.
A késleltetés képességében az is fontos, hogy a gyereket optimális frusztráció érje: ha mindig mindent azonnal megkap, később sem fogja tudni kezelni a szükségletei kielégülésének elhalasztásával járó feszültséget. Természetesen mindez nem spártai nevelést jelent, hiszen lényeges, hogy a gyerek igényeivel szemben érzékenyek és válaszkészek legyenek az őt nevelő felnőttek.
Messzemenő következtetések
Az eredeti vizsgálatban Mischel és munkatársai 18 éven keresztül követték nyomon a gyerekek sorsának alakulását. Azt találták, hogy azok a résztvevők, akik ellen tudtak állni a pillecukor csábításának, az iskolában is jobban teljesítettek, kompetensebbek voltak, magasabb pontszámokat értek el az egyetemi felvételin, szilárdabb volt az önértékelésük és elégedettebbek voltak az életükkel. A kutatók úgy gondolták, hogy a késleltetés képessége egy viszonylag korán megmutatkozó, időben stabil jellemzőnk.
Megvizsgálták az egykori résztvevők agyát
Casey és csapata 2011-ben felkeresett közel 60 olyan személyt, aki gyerekként az eredeti pillecukortesztben szerepelt. Az addigra már 40-es éveiket taposó felnőttek egy laboratóriumi feladatban vettek részt, miközben egy képalkotó eljárás (fMRI) segítségével mérték az agyi aktivitásukat. A kutatás eredményei szerint a késleltetés hosszan fennmaradó képesség, amely 40 éven keresztül szinte mit sem változott: ismét azok tudtak nagyobb önfegyelmet gyakorolni, akik a pillecukor csábításának is ellen tudtak állni ovis korukban.
A tudósok szerint ennek részben az lehet az oka, hogy a magas önkontrollal bíró személyek agyában a prefrontális kéreg fokozottabb aktivitást mutatott. Ez a homlokunk mögött elhelyezkedő agyterület felelős többek között a viselkedés bizonyos helyzetekben történő legátlásáért, a hirtelen megjelenő cselekvések (impulzusok) szabályozásáért, a tervezésért és a célok meghatározásáért. Ezzel szemben az önkontrollfeladatban alacsonyabb teljesítményt nyújtó emberek agyában az ún. ventrális striátum volt aktívabb, ami egyebek mellett a vágyak feldolgozásában és a jutalmak elővételezésében szerepet játszó agyi szerkezet.
A szegényebb gyerekek biztosra mennek
Mischel egykori vizsgálatát kutatásmódszertani szempontból számos kritika érte: a kísérletben túl kevés gyerek vett részt, ráadásul egy elég speciális körből, a Stanford Egyetem óvodájából kerültek ki. Ezt a torzítást kiküszöbölendő dr. Tyler Watts közel 1000, különböző társadalmi csoportokhoz tartozó ovissal vette fel ismét a tesztet. Kutatásának tapasztalatairól korábbi cikkünkben már mi is részletesen beszámoltunk. Itt most csak az eredmények egy lényeges aspektusára, kulcsüzenetére térünk ki. A késleltetés képessége Watts szerint kevésbé függ a biológiától, inkább a gyerekek társadalmi beágyazottsága, előzetes tapasztalatai és helyzetértelmezése az, ami igazán számít.
A pillecukor felfalásának sikeres elodázása ugyanis legerősebben azzal függött össze, hogy milyen anyagi helyzetű családból származott valaki. A szegényebb családokban nevelkedő gyerekek korábbi élményeik alapján nem láttak garanciát arra, hogy a későbbi nagyobb jutalom biztosan meg fog valósulni. Örültek annak, amit kaptak, és jóízűen elfogyasztották. A várakozás egyfajta középosztálybeli kiváltságnak mutatkozott: nekik nem kellett attól tartani, hogy a már meglévő édességet bármilyen veszély fenyegetné, vagy az ígéret ne teljesülne.
Érdekelnek más kísérletek?
Észrevetted már, hogy sokszor éppen az a tulajdonság kezd az őrületbe kergetni, amit eleinte a legvonzóbbnak találtál a partneredben? Előfordult már, hogy egy jellemzőt kedveltél valakiben, míg egy másik személy esetében a falra másztál tőle? Ez azért van, mert az emberek egyes vonásait csak ritkán kezeljük egymástól függetlenül, amikor a személyiségükről gondolkodunk. Alábbi cikkünkből kiderül, mit is jelent ez.
