Mit gondolunk a kései gyerekvállalásról? Most kiderül!

Ahányan vagyunk, annyifélék. Vannak nők, akik egyáltalán nem szeretnének gyereket, mások pedig hosszú éveket töltenek várakozással, míg végül anyák lesznek. A KSH adatai szerint a 40 és 45 között szülő nők aránya az elmúlt 25 évben megháromszorozódott: ma minden huszadik újdonsült anyuka betöltötte már a negyvenet. De vajon meddig tágíthatjuk ezt a határt?

A kérdéssel foglalkozó cikkünk több szempontból is körüljárta a témát. Az egyre későbbre tolódó gyermekvállalás mögött meghúzódó okok rendkívül sokszínűek és összetettek, a női szerepekkel kapcsolatos változások, a nők átalakulóban lévő munkaerőpiaci helyzete, a növekvő tanulási egyenlőség mellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy egyre később találjuk meg azt, akire partnerként tekinthetünk a szülői szerepvállalásban. A Facebookon olvasóinkat is megkérdeztük, hogyan vélekednek a kérdésről.

Fontos a tudatosság

A kérdésre nagyjából 2000 szavazat érkezett, a szavazók 57 százaléka szerint pedig simán belefér, ha csak később vállal gyereket egy nő. A 21. században már nem kéne hogy problémát jelentsen, ha valaki csak 40 éves korára tudta megteremteni azokat a körülményeket, amelyek szerinte elengedhetetlenek a gyerekvállaláshoz, sőt sokak szerint kifejezetten fontos ez a tudatosság.

Emellett nem kerülhető meg az a szempont sem, miszerint az egyre gyakoribb válások miatt sokan a negyvenes éveikben kezdenek új kapcsolatot, ezzel pedig sok esetben együtt jár a közös gyerek iránti vágy is. Szerencsére a tudomány sok ilyen és ehhez hasonló esetben tud segíteni, azonban nem minden olvasónk ért ezzel egyet:

„Én a magam részéről 35-nél húztam meg a határt. Ha addig nem jön az érzés, akkor nem lesz gyerekem. Ez 4 éve elmúlt, nem jön továbbra sem, szerintem ennyi idősen nem érdemes elkezdeni, de ez a saját életemre vonatkozó ítélet. A többiek azt csinálnak, amit akarnak.”

A kései gyermekvállalás kérdése megosztónak bizonyult
A kései gyermekvállalás kérdése megosztónak bizonyultVasyl Dolmatov / Getty Images Hungary

Senkinek semmi köze

Ezzel el is érkeztünk olvasóink egy másik jelentős táborához. Sokan ugyanis úgy vélik, senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki hány évesen vállal gyereket, sőt többen már önmagában a kérdés felvetését is sértőnek érezték. Hozzászólásukban ők az egyén döntési szabadságával érveltek, hangsúlyozva, hogy az ember döntéseibe másoknak csak akkor van beleszólási vagy véleményezési joguk, ha arra az illető kifejezetten felkéri őket. E szempontok teljesülését természetesen mi is fontosnak tartjuk, így többször is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a kérdés megvitatásakor nem mások személyes döntéseiről, hanem a későn szülésről mint társadalmi jelenségről szeretnénk olvasóink véleményét megismerni. Személyeskedő vagy ítélkező kommentekkel egyébként a szavazás egy hete alatt nem igazán találkoztunk. 

A kor csak egy szám

Régebben is voltak nők, akik bőven 40 felett szültek, bár jellemzően nem az első gyereküket, azóta pedig nemcsak az egészségügy, de az emberek életmódja is rengeteget változott, így sok mindenben különbözhet két azonos korú nő egészségi állapota. Egyik olvasónk szerint ráadásul a gyerek születése is hozzájárul ahhoz, hogy sokáig élvezhessük az életet.

„Ugyan már, ha egészséges és pozitív felfogású egy 40 feletti nő, akkor a gyerek születése akár 20 évnyi energiát, élni akarást ad. Az élethossz pedig sajnos nincs megírva előre akkor sem, ha fiatalon szül valaki.”

Hajrá, boldogság!
Hajrá, boldogság!SelectStock / Getty Images Hungary

Kettőn áll a vásár

Az egyik legfontosabb szempontra szintén egyik olvasónk hívta fel a hozzászólók figyelmét: a gyerekvállalás nem csak a nő dolga. Sok kapcsolat bukik meg azon, hogy az egyik fél már szeretne családot alapítani, miközben a másik hallani sem akar a gyerektémáról.

„Pont azt az érdekes kérdést nem firtatja, hogy a gyerekszülés optimális esetben nem csak a nő dolga. Hanem van ott egy apa is, akinek a hozzáállása nagymértékben befolyásolja a végkimenetelt. Van-e egyáltalán? Alkalmas-e? Hajlandó-e rá? Meghozza-e az áldozatot, elég érett-e hozzá, vágyik-e rá? Azt is nézni kéne, hogy sok férfi is későn akar gyereket, már ha akar egyáltalán. Mégis azokat a lányokat is elítélik, akik fiatalon, idősebb férfinak szülnek gyereket.”

A kérdés tehát rengeteg szempontot felvet, abban pedig olvasóink is egyetértettek, hogy nincs rá jó vagy rossz válasz, mindenkinek a saját körülményeit kell mérlegelnie. A következő alkalommal azt vizsgáljuk, hogy ha már megszületett a gyerek, olvasóink szerint vajon követhet-e vegán étrendet.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek