A legismertebb öngyilkos vietnámi szerzetes Thích Quảng Đức volt, ő 1963. június 11-én leült egy párnára Saigon egyik forgalmas kereszteződésében, majd miután szerzetestársa leöntötte benzinnel, egy gyufát lobbantott lángra ölében tartott kezében. A tűzoltókat a szerzetesek saját életüket kockáztatva tartóztatták fel. A fénykép, amit Malcolm Browne fotós készített az eseményről, Pulitzer-díjat ért, emellett az 1963-as év sajtófotója díjat is megnyerte.
A vietnámi mahájána buddhista szerzetes tettének okát pontosan ismerjük: a dél-vietnámi politikai rendszer ellen tiltakozott, amely megfélemlítette és elnyomta az embereket, nem engedélyezte vallási jelképeik használatát, és amikor ez ellen a buddhisták tiltakoztak, a hatóságok a tömegbe lőttek, illetve gránátokat dobálva kilenc embert, köztük két gyermeket öltek meg. A némán, mozdulatlanul égő szerzetesről készült világhírű fénykép mára az együttérzés szimbólumává vált, Thích Quảng Đức személyét pedig több buddhista is bódhiszattvaként kezdte tisztelni. Többen a férfi példáját is követték, azaz felgyújtották magukat, mivel a nemzetközi figyelem ellenére a dél-vietnámi Diệm-rezsim továbbra is támadta a szerzeteseket. Vietnámra ekkorra hatalmas médiaérdeklődés irányult, a szerzetesek akcióját szinte minden nemzetközi lap címlapon hozta, az amerikaiak pedig egyre több információhoz jutottak a számukra addig ismeretlen, eldugott terület életéről, politikai berendezkedéséről. Vietnám felkerült a térképre, olyannyira, hogy egyes szakértők szerint Thích Quảng Đức áldozata nélkül talán az amerikaiak támadása sem indult volna meg ellenük.
A legismertebb példák
Az 1963-as sorozat után már ritkábban fordultak elő hasonló esetek, de a tiltakozás ezen fajtája ma is jelen van. 2008-ban a pekingi olimpia előtt néhány tibeti buddhista szerzetes az elnyomásról és a megfélemlítésről mesélt a nemzetközi sajtónak, amire Kína erőteljes bosszúhadjárattal reagált. Egy évre rá erről a megtorlásról emlékezett meg az egyik szerzetes azzal, hogy felgyújtotta testét. 2011-ben újabb öngyilkosságokat – kevesebb mint egy év alatt tizenegyet – követtek el ily módon. 2012-ben még többen folyamodtak a figyelemfelhívás ezen módjához, ekkor már egy 18 éves fiatal, egy kamasz, illetve egy négy gyermeket nevelő anya is felgyújtotta magát. Mindannyian a kínaiak elnyomása és a vallásszabadság megsértése miatt tiltakoztak, és végső elkeseredésüket, helyzetük kilátástalanságát mutatták meg a világnak.
Miért pont tűz?
A tibeti szerzetesek a tiltakozásnak nagyon sokféle formáját választhatták volna, ők mégis a tűz mellett döntöttek. Vajon miért? Bialkó László Gergő buddhista gyakorló adott választ a miértekre.
„Az egész visszavezethető egy szentiratra, a majdnem kétezer éves Lótusz szútrára. Ezt a szöveget Kelet-Ázsia Bibliájának is szokták nevezni, vagyis nagyon hangsúlyos szentiratként tartják számon, ez alapján indult el annak idején a tientaj és a nicsiren buddhizmus, valamint a reiki is. A szútrában rengeteg ember, természetfeletti lény történetét mesélik el jórészt szimbolikusan. Az egyik történet szereplője Bhaisadzsja-rádzsa bódhiszattva, aki az adás (dána) tökéletes erényét gyakorolva az adás legmagasabb rendű formáját, az önelégetést hajtja végre. Sokan ezt a történetet értelmezik szó szerint, ezért követik a szútrában olvasott példát maguk is, ezt a történetet azonban nem szabad szó szerint értelmezni, itt ugyanis a szellemi fejlődés, a meditáció egy olyan fokának eléréséről van szó, amikor az én elég, és ezáltal különleges mágikus képességek szerezhetők meg.”
Miért a tibeti szerzetesek gyújtják fel magukat?
„A tibetiekről tudni kell, hogy a buddhizmuson belül ők közelítik meg a leginkább vallásos oldalról a buddhizmust, nagyon komolyan veszik, a Lótusz szútra is nagy szerepet kap a hitvilágukban. A szerzetesek egész létezése a hitük körül forog. Ugyanakkor az elnyomás és a kilátástalanság is része jelenlegi életüknek, ráadásul esetükben a vallás sem különül el élesen a politikától – gondoljunk csak arra, hogy a dalai láma Tibetnek nemcsak vallási, de politikai vezetője is volt. Ha összeadjuk a rendkívül mélyen gyökerező vallásgyakorlást a kegyetlen üldöztetéssel – erről érdemes megnézni a Kundun (Tibet végnapjai) című filmet –, így megértjük, mennyire el vannak keseredve a szerzetesek, akik nem gyakorolhatják a vallásukat, miközben az az életük, közelebb kerülünk a megoldáshoz.
Ugyanakkor az öngyilkosság ellentmond Buddha tanainak: a gyilkosság és az öngyilkosság a buddhizmusban nem megengedett, tulajdonképpen a két legrosszabb dolog, ami történhet, nagyon visszavetik a karmikus életutat. Az első fogadalom, amit a buddhisták tesznek, úgy hangzik, hogy óvják az életet, és a pránát, azaz az életerőt nem oltják ki. Az öngyilkosság ezért nem összeegyeztethető a buddhizmussal.”
