7 tipp, hogy szórakoztatóbb legyen a takarítás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érdemes változtatni a szokásainkon, mielőtt azok rabjává válunk. De vajon igaz ez abban az esetben is, ha kötelezettségeinkről van szó?

A takarítás nem feltétlenül a legkedvesebb elfoglaltságunk, de nyilván a koszba sem szívesen fulladunk bele. Takarítani tehát muszáj, de ha már belekezdünk, érdemes minél tudatosabban és hatékonyabban elvégezni azt. Most az Apartment Therapy gyűjtött tippeket, hogy örömtelibbé váljon az elkerülhetetlen.

Fontos az időzítés

Ha eddig a házimunka elvégzését általában a nap elejére ütemezted be, próbáld ki, hogy ezután csak estefelé kezdesz el foglalkozni a feladattal. Pontosabban, hagyd inkább holnap estére. Ezáltal nem érzed majd úgy, hogy a napi rutinod felborul, viszont könnyebben tervezhetsz előre. Emellett azzal, hogy a takarítást egy kicsit eltoljuk, hagyunk magunknak időt, és a reggelek sem lesznek annyira rohanósak. Ha viszont a nap végén takarítók táborát erősíted, próbálj a reggeli feladataidból áttenni valamit estére, a házimunkán pedig már a nap elején túleshetsz.

Ez mondjuk, elég szórakoztató megoldásnak tűnik
Fotó: sturti / Getty Images Hungary

Lepd meg magad egy új takarítóeszközzel

Vannak emberek, akiket akár egy új tisztítóeszköz kipróbálása is lázba tud hozni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, sokat dobhat a takarítás folyamatán, ha a megszokott illatok vagy felmosófej helyett kipróbálunk valami újat. Ha bejött az újdonság, még az is lehet, hogy várni fogod a következő alkalmat, hogy használhasd.

Időmérés

A stopperóra beállítása nemcsak abban segít, hogy minél gyorsabban végezz a házimunkával, de abban is motiválhat, hogy legközelebb még kevesebb időt vegyen igénybe a folyamat. Ilyen egyszerű módon is szórakoztatóbbá válhat a takarítás.

Kérj segítséget

Nem szégyen, ha néha megbízol valakit, hogy végezze el helyetted a nagytakarítást. Az így felszabadult időt pedig fordítsd magadra, hogy a napi feladatokat – és a következő takarítást – új lendülettel végezd el.

Feladatmegosztás

Ha mindig te viszed ki a szemetet, vagy a párod feladata a fürdőszoba kitakarítása, cseréljetek egy időre. Sokat dobhat a lelkesedésen már akár egy hét is, de nyugodtan tartson ki a helyzet egy hónapig, vagy akár bizonytalan ideig is. Hidd el, sokat fogtok tanulni egymástól, és a házimunka hatékonyságát is tökélyre tudjátok fejleszteni.

Oszd fel másképp

Mindannyian más és más rendszer szerint takarítunk – még akkor is, ha közös cél a tiszta lakás. Vannak, akik egyszerre egy helyiség tisztaságára összpontosítanak, míg mások inkább az egész lakáson végigszaladnak a portörlővel. Egyesek takarítanak egy kicsit minden nap, megint mások inkább a hétvégéből szánnak a feladatra pár órát. Bármelyik módszert is választod, hagyj magadnak átjárást közöttük, és próbálj ki valami olyat, ami eddig távol állt tőled. Így nemcsak a megszokottból szállsz ki, de akár hatékonyabbá is válhatsz.

Fő a változatosság

Ha a takarításra váró helyek nem is változnak, tehetsz azért, hogy ne váljon unalmassá a házimunka. Próbálj ki új módszereket, eszközöket. Az sem árt, ha utánanézel, hogy az eddig használtakat vajon megfelelően alkalmaztad-e.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.