Elkészült a vakok számára tervezett e-book olvasó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy brit cég a közeljövőben piacra dobja a világ első Kindle-höz hasonló, Braille-írást használó e-könyv olvasóját, a Canute-ot, mely jócskán megkönnyítheti az írott szövegek befogadását a látássérültek számára.

A Louis Braille által a 19. században kifejlesztett különleges, kidomborodó pontokból álló ábécé segítségével a látássérültek is képesek különféle szövegeket elolvasni, legyen szó egy receptről vagy akár egy több száz oldalas regényről. A Braille-írással készült könyvek olvasása azonban nem mindig könnyű feladat – gyakran éppen azok mérete és súlya miatt. A Biblia vakok számára kiadott változata például mintegy másfél méternyi helyet foglal el a könyvespolcokon. Ezt a problémát igyekszik orvosolni a Bristol Braille Technology, akik kifejlesztették a világ első, egyszerre több sor megjelenítésére képes, Braille-írással működő e-könyv olvasóját, a Canute 360-at – számol be a fejleményről a Reuters hírügynökség.

E-book olvasó látássérülteknek és vakoknak

A hagyományos e-könyv olvasókhoz hasonlóan működő Canute legfőbb újítása, hogy a korábban kifejlesztett ilyenfajta eszközökkel ellentétben nem csupán egyetlen sort, hanem egyszerre kilencet képes megjeleníteni, a felhasználó pedig egy gombnyomással folyamatosan frissítheti a szöveget (mely soronként, kezdve a legfelsővel változik minden egyes kattintásra). Így az olvasási sebességgel szinte megegyező tempóban tudunk haladni, és elegendő 360 karakter után továbblapoznunk, nem kell minden huszadik betűnél frissítenünk a képernyőt.

Canute: a papír már a múlté?
Fotó: Marilyn Nieves / Getty Images Hungary

A Kindle-höz hasonló, kisméretű, könnyen hordozható eszközre bármilyen Braille-írásra átkonvertált szöveg feltölthető, így a használóknak bőven lesz miből válogatniuk. A hangoskönyvek és különböző felolvasóprogramok elterjedése miatt napjainkban egyre csökken a Braille-írást elsajátítók száma, a Canute-ot kifejlesztő csapat viszont azt reméli, találmányuknak hála a korábbinál több vak és gyengénlátó fogja rászánni magát, hogy megtanuljon írni és olvasni.

A Canute 360 végső prototípusa előreláthatólag még idén a piacra kerül, ára nagyjából egy drágább laptopénak fog megfelelni. A brit Royal National Institute for Blind People szakemberei támogatják a cég kezdeményezését és bíznak benne, hogy segítségével egyre jobban elterjedhet a Braille-írás a látássérültek körében, mely számtalan területen képes megkönnyíteni életüket, a mindennapokban éppúgy, mint a tanulás vagy a munka során.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.