Építsd vissza a fogzománcod biomimetikus fogkrémmel vagy szájvízzel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A közelmúltban felfedezett anyag segítségével már egy fogmosással elősegíthetjük a fogzománc újjáépítését és a kisebb lyukak helyreállítását.

A Professor Health számolt be arról, hogy szakemberek szerint a peptidek által vezetett remineralizáció (az elvesztett ásványi anyagok pótlása) egészséges alternatívát jelenthet kisebb fogorvosi ellátásokra. Az új, biogén fogászati termékek képesek lehetnek újraépíteni a fogakat, és helyreállítják a kisebb lyukakat anélkül, hogy nagyobb orvosi költségekbe vernénk magunkat.

Bárki számára elérhető megoldás 

Mehmet Sarikaya professzor azt mondja, hogy a peptideket tartalmazó készítmények mindenki számára elérhetőek lesznek, hiszen klinikai felhasználásán túl drogériákban is megvásárolható termékek bevezetését tervezik.

Fontos odafigyelni

A lyukas fogak nemcsak kellemetlenek, de szinte minden korosztályt érintenek, és az Egészségügyi Világszervezet szerint ez súlyos aggodalomra ad okot. Ezenkívül a fogak egészsége és az ehhez kapcsolódó megbetegedések kezelése komoly anyagi terhet jelentenek nemcsak az emberek, de az egészségügyi rendszerek számára is.

Sami Dogan, a Washington Fogorvosi Egyetem professzora szerint a baktériumok a cukrot és más fermentálható szénhidrátokat metabolizálják a szájban,

Idézőjel ikon

a folyamat melléktermékeként keletkezett sav pedig roncsolja a fogzománcot.

Bár a fogszuvasodás kezdeti szakasza viszonylag ártalmatlan, miután átterjed a fogzománcon, komoly egészségügyi problémák jelentkezhetnek. Ha nem kezelik a lyukas fogat, akár el is veszíthetjük azt, ez pedig káros következményekkel lehet az ép fogak és a támasztószövetek mellett a beteg általános egészségügyi állapotára is.

A jó szájhigiénia a legjobb megelőzés, az elmúlt fél évszázadban pedig a fogmosás és fogselyem helyes alkalmazása jelentősen csökkentette a fogorvosi ellátásra szorulók számát az Egyesült Államokban.

Mitől lesz újra csillogó mosolyunk?

A szervezetünk által termelt fehérjék segítik a fogak regenerálódását – ez ihlette meg a kutatókat is, hogy megtalálják a fogak helyreállításának módját. A zománc ásványi szerkezetének visszaállításához az amelogeninből származó peptideket használták, hiszen ezek felelnek az egészséges zománc keménységéért. Szakértők szerint a peptidek bizonyítottan jól kötődnek a fogak felületéhez, és azzal, hogy kalcium- és foszfátionokat vesznek fel, lehetővé teszik, hogy 10-50 mikrométer új zománc keletkezzen minden biomimetikus fogkrémmel történő fogmosás után.

Az új lehetőség a kutatások befejezése után nemcsak fogkrém, de gélek, szájvizek, és kompozit oldatok formájában is elérhető lesz az egészségügy és az emberek számára is.

A technológia lehetővé teszi számunkra, hogy aktívan járuljunk hozzá a fogzománc erősítéséhez és regenerálódásához, megelőzve ezzel a komolyabb fogászati kezeléseket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.