Éves szinten a futásnak hódolók mintegy egyharmada szenved különböző sportsérüléseket, például izomhúzódásokat, bokaficamokat vagy ízületi bántalmakat a talaj keménysége miatt. A cipőgyártók éppen ennek megelőzésére emelik meg minél jobban termékeik talpát, úgy gondolván, hogy egy vaskosabban alápárnázott cipőben kevésbé érezzük lábunk alatt a talaj bukkanóit és egyenetlenségeit. A futók lábbelije egyre jobban az ég felé tör, a sérülések száma azonban mégsem csökken körükben. Finn kutatók szerint cipőnk vastagabb talpa csökkenti lábizmaink futás közbeni ruganyosságát, ennek következtében pedig a szándékkal ellentétben megnő a sérülés esélye – számol be a New Scientist.
Amikor a futás többet árt, mint használSegítünk elfelejteni a „futni mindenki tud” – mítoszt.
Tovább olvasomÓvatosan a vastag cipőtalpakkal
A Helsinki Egyetem kutatói tizenkét jó fizikai állapotban lévő, 22 és 32 év közötti férfi futását vizsgálták, akiknek először egy normális, 33 milliméteres sarokkal és 22 milliméteres elülső talprésszel rendelkező cipőben, majd egy jóval erősebben aládúcolt lábbeliben kellett futniuk, melyen 43 milliméteres sarok, a lábfej elején pedig 37 milliméter magas talprész található. A résztvevők óránkénti tíz, majd tizenöt kilométeres sebességgel futottak egy harminc méter hosszú emelvény mentén, melyben érzékelők mérték meg, hogy milyen erősséggel csapódik lábuk a földhöz mozgás közben. A kísérletet videokamerák rögzítették, melyek az alanyok testén viselt fényvisszaverő matricáknak köszönhetően pontosan követni tudták azok mozdulatait.
A mérési eredmények azt mutatták, hogy a futók lába mindkét tempó esetében nagyobb erővel ütötte meg a talajt, mikor a magasabb cipőt viselték. A becsapódás ereje 6 százalékkal volt magasabb a lassabb, és 11 százalékkal a gyorsabb sebességű futás esetében. A videók elemezése szerint ez abból eredt, hogy a résztvevők kevésbé hajlították be a térdüket és a bokájukat futás közben, így nagyobb nyomást helyeződött a lábukra, mikor az talajt ért.
Futás közben lábizomzatunk úgy működik, mint a rugó. Az egyik lépésnél, mikor lábfejünk lehuppan a talajra, összenyomódik, majd a következőben, mikor felszökkenünk onnét, kitágul, kilöki magából az energiát. Mivel a kérdéses cipők magasított talpa már alapból egyfajta megemelt „talajként” funkcionál, a leereszkedéskor lábizmainknak nem kell annyira összehúzódniuk, mint normál esetben, ezért hajlik meg kevésbé térdünk és bokánk.
A kutatás vezetője, Juha-Pekka Kulmala szerint lábizmaink a szokásosnál nagyobb merevsége és a talajjal való erősebb ütközés egyaránt megnövelik a futás során előforduló sérülések, különböző ízületi ficamok és becsípődések kockázatát. Éppen ezért tévesen ajánlják sokan a balesetre hajlamosabb futóknak, hogy vegyenek fel minél vaskosabb talpú cipőt hobbijukhoz.
Kade Paterson, a Melbourne-i Egyetem szakértője szerint a fentebbi eredmények egy kísérleti modellben megállják a helyüket, azonban jóval átfogóbb kutatás szükséges ahhoz, hogy a valóságban is érvényes összefüggést mutathassanak ki a tudósok a futás közben viselt cipőnk és az elszenvedett sérüléseink gyakorisága között. Az orvos-kutató szerint nem lehet általánosítani, hiszen saját praxisa során is volt már olyan páciense, aki éppen a töményebb edzőcipő miatt érezte magát jobban futás közben, míg mások valóban gyakrabban sérültek meg az efféle lábbelikben.
A kutatást végző csapat nem azt állítja, hogy mindenestül el kell felejtenünk a vaskosabb talpú futócipőket. Csupán vigyáznunk kell, nehogy túlzásokba essünk.
Mint a legtöbb esetben, ezúttal is az arany középút a megoldás
– mondja dr. Kulmala, aki szerint mezítláb vagy nagyon vékony cipőben sem érdemes futni, hiszen általában sarkunkkal érintjük először a talajt, éppen ezért szükséges alá egy vastagabb támaszték. A kutató azt is hozzáteszi, hogy a szóban forgó vizsgálatok kizárólag a futókra vonatkoznak, azok, akik a sétálást részesítik előnyben, nem forognak hasonló veszélyben, hiszen az ő esetükben jóval kisebb a talajjal való ütközés ereje, legyen szó akármilyen, edzés során használt cipőről.
