Manapság egyre többet látunk, hallunk, olvasunk a műanyag szemét okozta gondokról. Szinte napi rendszerességgel lett téma a sajtóban és a közösségi oldalakon a kezelhetetlen mennyiségű szemét, amelyet civilizációnk nap mint nap előállít. Nyilvánvaló, hogy valamit tennünk kell, de létezhet-e a mindennapok szintjén is élhető megoldás a problémákra. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, hogy igen.
Vírusszerűen terjedő videókon láthatjuk a szemétszigeteket az óceánokban, a műanyag hulladékba gabalyodott madarakat és tengeri állatokat, a szívószálak, műanyag poharak és zacskók borította tengerpartokat. Már az EU és az Egyesült Királyság törvényalkotói is felfigyeltek a problémára: az egyszer használatos műanyag szívószálak, a fültisztító pálcikák és több hasonló termék visszaszorítását, illetve – ahol van helyettesítő – ezek betiltását tervezik a jövő évtől.
Léteznek egyéni szintű megoldások?
De vajon mit tehet az egyszeri fogyasztó a nyomasztó helyzet ellen? Van-e tere, és mekkora az egyéni cselekvésnek? A legtöbb cikk leszögezi, hogy a megoldás csak rendszerszintű lehet, mégis sokat olvashattunk mostanában olyan tudatos fogyasztókról, akik áttértek saját háztartásukban a hulladékmentes életmódra, és évi szeméttermelésük belefér egy befőttesüvegbe. Sőt, a szolgáltatók is kezdenek egyre inkább szakosodni erre a témára, ma már hazai webshopokból is rendelhetőek a környezetet kevéssé terhelő életmód kellékei: bambuszból készült fogkefék, fésűk, hagyományos borotvák, üvegkulacsok és tárolóedények, környezetbarát mosó- és tisztítószerek, illóolajok, és nem utolsósorban a mosható pelenkák és intimbetétek piaca is fellendült.
Ugyanakkor sok esetben ezek a kellékek drágák és/vagy távolról érkeznek, ezért az ember elgondolkodik, hogy nem újabb költekezésre akarják ezzel is rávenni?
Kétrészes cikkünkben Balázs Imola fotóssal azt a folyamatot szeretnénk bemutatni két hazai gyerekes család példáján, amelynek során sikerülhet lépésről lépésre hulladékmentes életmódot kialakítani, illetve azt, hogy hogyan lehet kicsit „szeméttudatosabban” élni a mindennapokban.
Első lépések a hulladékmentes életmód felé
Bori 42 éves némettanár, egy hat és fél éves kisfiú és egy kilenc és fél éves kislány édesanyja, egy vidéki kisvárosban él a családjával. Két éve kezdett jobban odafigyelni a háztartásban keletkező műanyaghulladékokra, nagyon elege lett ugyanis az egyre tetemesebb mennyiségű ilyen csomagolóanyagok szelektálásából és mosogatásából, valamint a műanyag zacskók kezelhetetlen özönéből.
A napi beszerzések átalakítása
Először a napi élelmiszerek beszerzését alakította át: piacra és szakboltokba (tejbolt, pékség, hentes, csemege, közért) kezdett el járni a nagyobb áruházláncok helyett. Itt eleinte a műanyag zacskókat vitte vissza újrahasznosításképp, később azonban kizárólag a saját műanyag dobozaiba kérte az árut: felvágottat, húsokat, sajtokat, illetve a pékségbe vászonzsákot vitt magával. Több esetben léptek fel a vásárlások során kisebb konfliktusok: csúcsidőben a dobozokba való kiszolgálás plusz időt vett el a személyzettől, például újra le kellett nullázniuk a mérleget, kisebb méretűre kell vágniuk a húst vagy a felvágottat. Volt, ahol eleinte furcsán néztek rá, vagy élelmiszer-biztonsági okokra hivatkozva ki sem szolgálták – ez utóbbi helyeket bojkottálta. Azonban fokozatosan kialakította maga számára a boltoknak azon körét, ahol ezt a beszerzési formát elfogadják, sőt egyes esetekben még üdvözlik is.
A következő lépés a bolti liszt lecserélése volt, mivel ezt mosószerízűnek érezte, ezért először különféle biolisztekkel próbálkozott, de ezek nagyon drágák voltak. Végül rátalált egy Rábcakapiban működő biokertészetre, ahonnan több családdal közösen rendelnek nagy kiszerelésben búzát, rozsot, és fehér lisztet – természetesen papírzsákokban. Fontos szempont ugyanis, hogy ha már van csomagolás, az ne műanyag, hanem papír legyen: a rizsről például azért mondtak le, mert csak nejlonzacskóba csomagolva kapható – egyébként sem őshonos nálunk. Bori elmondása szerint a biokertészetből származó lisztből gyúrt tészta íze összehasonlíthatatlanul jobb, mint bármelyik bolti. Gabonakör néven működő Facebook-csoportjukban a rendelésen kívül recepteket, ötleteket is megosztanak egymással, tagjaik közt egy teljesen önellátó módon élő család is van.
Tisztálkodás és takarítás
A tisztálkodó- és tisztítószerek környezetbarátabbá tétele egyáltalán nem okozott számára gondot: rendelkezésre állnak a természetbarát szuper szerek, úgy mint az ecet, a szódabikarbóna, a citromsav, vagy a mosószóda néven ismert nátrium-karbonát. A fürdést és hajmosást is szappannal tudja Bori megoldani a rövid haja miatt, a kislánya mindenmentes babaterméket használ – itt persze keletkezik félévente egy műanyag flakon. A fogkrémüket olívaolajból és fogporból maga keveri ki, a mosogatógéphez citromsav és szódabikarbóna keverékét használja. Ugyan a poharak csak akkor lesznek kifogástalanul átlátszóak, ha magasabb hőfokra kapcsol, de őt nem zavarják a kicsit homályosabb edények. A bambuszból és kókuszsörtéből álló fogkeféket egy magyar „zöld” webshopból rendeli Bori. Ezek ugyan drágábbak, mint a hagyományos műanyag fogkefék, viszont több mint egy fél évig is kitartanak. Arckrémet, arctisztítót egyáltalán nem használ, csak vízzel és mosdószivaccsal tisztítja az arcát – ez számára sokkal tisztább érzést okoz, és a bőre is simábbá, kezelhetőbbé vált.
Kevesebb fogyasztás, az etikus termelés szempontjainak érvényesítése
Következő lépésként leszoktak a felesleges és luxusnak számító élelmiszerekről: mellőzik a csokikat, rágcsákat, üdítőket, vizeket, és több családtag tejérzékenysége miatt a tejtermékek fogyasztását is csökkentették. Természetesen esznek édességet, de inkább cukrászdából szerzik be, saját dobozaikban vagy helyben elfogyasztva. A nagyon távolról érkező, a nem szezonális vagy nem etikus körülmények között termelt élelmiszereket is igyekeznek kiiktatni: például nem esznek banánt, kesudiót, télen nem vásárolnak paradicsomot, a húsfogyasztásukat is mérsékelték. Inkább a hazai zöldségeket és gyümölcsöket preferálják, mint például a hazai „superfood”-nak számító cékla vagy az alma. Zöldségvásárlásra egyébként nemigen szorulnak rá, Borinak ugyanis kiskertje is van, ahol sok mindent termel, amellett, hogy napi szinten főz is a családnak. Ásványvíz helyett visszaváltható üvegű szódát vesznek, üveges sört és bort, csapvizet, és nagyon sok teát isznak.
Tovább tágítva a kört, figyelmet fordítanak arra is, hogy a ruházkodásukban, használati tárgyaikban minél tartósabb, hosszabb életű termékekkel vegyék körül magukat, a ruhákat használtan vásárolják és sokáig hordják. Bori évtizedek óta fut, néhány éve pedig a ploggingot is űzi. Ez a Svédországból indult mozgalom a futva szemétszedés, amelynek során a sajnos már erdőn-mezőn is mindenfelé elszórt hulladékot kézben elvisszük a következő szeméttárolóig. A gyerekekkel is gyakran mennek szemetet szedni, nagyon zavarja ugyanis őket a lakókörnyezetüket ellepő és a ma már szinte mindenütt megbúvó, „velünk élő” szemét.
Kétségek, nehézségek
Beszélnünk kell ennek az életmódnak a kihívásairól, nehézségeiről, mert igenis vannak ilyenek – bár a legtöbb cikk és tudósítás ezt nem annyira domborítja ki. Például felmerülhet bennünk, hogy ez a fajta „széttagolt” vásárlás nem okoz-e rosszabb minőséget, magasabb árat, illetve nem kerül-e több időbe?
Bori szerint egyáltalán nem kerül több pénzébe és energiájába a beszerzés, a minőség pedig sok esetben, például a tejtermékeknél, zöldségnél, gyümölcsnél jobb, mint amilyen a nagy áruházláncok kínálatában kapható. Ha egyszer az új bevásárlási szokások beépülnek a napi rutinba, nem okoznak plusz terhet.
A családi dinamikát is érinti ez az életmód, főleg a gyerekekkel nehezebb, akiket számos behatás ér a kortársak és az intézmények oldaláról is. Ugyanakkor már ők is ismerik a műanyaghulladékok káros hatásait, sokszor részt vesznek anyukájukkal egy-egy szemétszedési akcióban, természetesen a szelektív hulladékgyűjtés szabályaival is tisztában vannak. Férje eleinte idegenkedett a dobozos beszerzéstől, sokszor elfelejtette magával vinni a tárolóedényeket, vagy azok szétestek, leesett a tetejük. De mára ő is megbarátkozott ezzel a beszerzési móddal, vagy viszi a dobozokat magával, vagy ha esetenként elfelejti, legalább megállja azt, hogy csomagoltan vegye meg a hiányzó árucikket. Bori úgy vélekedik erről, hogy konfliktusok mindig vannak a családon belül, a házastársak feladata ennek elsimítása, az észszerű kompromisszum megtalálása.
Kezelni kell a belső ellentmondásokat is. Ugyanis a hulladékmentességgel általában együtt jár egy olyan komplex életszemlélet, amelynek előírásai nem minden esetben érvényesíthetőek egyszerre egy-egy vásárlás során: a termék legyen csomagolásmentes, készüljön minél közelebb a fogyasztóhoz, etikus körülmények között, ne járjon az állatok felesleges szenvedésével, gyártása ne terhelje a környezetet, és persze nem utolsósorban legyen megfizethető. Ilyenkor megint csak kompromisszumot kell kötni. Boriék sem tudják minden esetben kikerülni a műanyag flakonokat és csomagolást: a vécépapírnak műanyag zacskója van, a mosható intimbetétet drágállja, a mogyoró- és a húsfogyasztáshoz férje ragaszkodik, a gyerekek is esznek húst, időnként jégkrémet, csokit.
Lemondás és türelem
Ezek nem divatos szavak manapság, de máshogy ez az életmód nem folytatható – vallja Bori. Őt a jóga és annak filozófiája hozta közelebb a környezettudatossághoz és a lemondáshoz. Ez utóbbi egy fontos, és bevallása szerint a legnehezebb eleme a hulladékmentes életnek. Sok esetben valóban kihívást jelent, neki például a csipsz a fő kísértés, mivel nagyon szereti. De ha már végképp nem bírja, inkább süt magának egy adagot, akár késő este is. Fontosnak tartja az evésen és fogyasztáson kívüli örömöket, és igyekszik ezekre koncentrálni: egy-egy jó beszélgetésre, a baráti-családi kapcsolatokra, egy jó könyvre, egy sikeres németórára, a sportolásra. Neki jó érzést okoz, amikor sikerül magát legyőznie, de ha nem, akkor sem történik tragédia. Mint mondja, önmagáért és a gyerekekért teszi mindezt, valamint az is fontos számára, hogy őmiatta ne okozzanak más embereknek vagy élőlényeknek szenvedést.
Meggyőzni azonban nem akar senkit. Jelenlegi életmódjával teljesen elégedett, nem tervezi ennek továbbvitelét. Meggyőződése, hogy nem kell elfogadnunk a makroszinten zajló folyamatokat, az egyénen is sok múlik, már ez is a megoldás része, most kell cselekednünk.
