Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Olyan világbajnokságon született magyar bronzérem a minap, amilyen még soha nem volt. Nem, nem született új sportág, a magyar bronz egy, a gasztronómiához köthető vébén jött össze: olívabogyó-szedésben tartozunk a világ legszűkebb élvonalához. De mi fán is terem az olívabogyó-szedő világbajnokság? – (majdnem) helyszíni tudósítás vendégszerzőnktől, Molnár Csabától.
“Magyarországon nincsenek olívaültetvények, így bármiféle gyakorlati tapasztalat nélkül, tényleg az esélytelenek nyugalmával vághattunk neki az olívaszedő világbajnokságnak. A szállodai szobában lezavart fél délutános Youtube-kurzus jelentette a felkészülést” – mondta a Díványnak Tóth Gusztáv, a magyar csapat kapitánya. Ugyanakkor olívaolaj-kereskedőként sokat tanulhatott arról, hogy milyen is a földeken keccsölni. A laza taktika bejött, a bivaly mezőnyben a horvátok (ja, a hazai pálya azért nem volt hátrány) és az előzetesen ugyancsak erősen outsidernek tekinthető hollandok (!) mögött a magyarok futottak be a harmadik helyre.
Gusztiék már csak azért sem izgulták halálra magukat, mert a nagy olívaolaj termelő országok szinte mindegyike küldött csapatot a horvátországi Brac szigetére, ők meg ugye, közelről még nemigen láttak olívaszüretet – kivéve Gusztit, de ő is utoljára 6 éve szedett rendesen. A vébé színhelyén, Postira falucskában egyaránt ott voltak az olaszok, a szlovének, a görögök, a montenegróiak, a franciák (mind olíva nagyhatalom), meg a szintén termelő Új-Zéland. A magyarok azonban a leszedett 84,4 kilogrammal mindegyiküket lenyomták. A horvátok 107,6, a meg hollandok 86,4 kilóig jutottak.
A “sportág” első világbajnokságára is már szinte véletlenül jutottak ki, az OliveOilTimes online szakmai magazinban teljesen véletlenül bukkantak még tavaly ősszel az egyébként fizetett horvát kormányzati hirdetésként közzétett részvételi felhívásra. “Egy pillanatig sem haboztunk, rögtön tudtuk, hogy ezt nem lehet kihagyni, ott a helyünk, főleg, hogy csak a szomszédba kell elutazni” – mondja Guszti, aki félig-meddig hazament, egyik nagymamája ugyanis horvát, és ő maga is minden évben meglátogatja Pag szigetén az 1500-2000 éves olívaültetvényt (az itt élő fák a dél-olaszországi Pugliában lévők mellett a világ legöregebb olajfái).
Arról persze azért messze nincsen szó, hogy a magyar csapat totál amatőrként állt volna a rajthoz. Az olívabiznisz egyik oldalát nagyon is jól ismerik. “Idén egy évtizede, hogy csúcskategóriájú extra szűz olívaolajokat keresünk és hozunk be.” Időről-időre személyesen is felkeresik a termelőket, a malmokat, rendszeresen járnak olívaolaj versenyekre, szóval kicsit sem volt ismeretlen a olívászat világa.
Szép-szép a harmadik hely, de mi fán is terem az olívabogyó szedő világbajnokság?
Nyilván olívabogyót kell szedni, aki többet gyűjt be adott idő alatt, az lesz a győztes. De nézzük a részleteket.
A horvátok kábé egy éve kezdték el szervezni a versenyt, nagyon odatették magukat – legalábbis ami az előkészületeket illeti. A környékkel mondjuk, nagyot nem tévedhettek, Bracon jegyzik fel évről-évre talán a legtöbb napsütéses órát az országukban, a helyi plébános ültetvényét szemelték ki “pályának”, ami olyan extrákat “tudott” például, hogy nyírt fű volt a fák alatt, a kövek nagy részét pedig eltávolították, pedig Dalmáciában mindenhol sziklás a “padló”. A 100 évesnél idősebb fák mindegyike egészséges volt – egyszóval a körülmények első látásra hibátlannak tűntek.
A beköszöntő vacsorán húzták ki a négy fős csapatok színét – a magyaroké a zöld lett -, aztán ilyen színű szalagokkal jelölték meg mindenkinek a kézi és a gépi szüretek versenypályáját – azaz a kopasztani való oblica fajtájú fákat (nem sorsolták tehát a fákat). A fajta nagyon nem mindegy, mert van olyan, amelyiken 9-12 bogyós fürtökben lógnak a bogyók, meg van olyan is, amelyiken csak 2-3 szemet tesz ki egy fürt (mint a cseresznye vagy a meggy). Az oblica elég nagy szemű, 2,5-3 centis bogyókat hoz jó súllyal, szép nagy, inkább markos mint fürtös termésű fák voltak.
“A fákkal azért persze meg kellett küzdeni, volt olyan, aminek egyik oldalán szinte a kezedben maradtak a bogyók, a másikon meg kifejezetten tépni kellett” – mesél a meccsről Bárány Bori, a magyar csapat “szóvivője”. Nem kicsi fákkal versenyeztek, 4-5 méter is volt az átmérőjük. A meredek ültetvényeken létrázni nem lehet, de nem is kell, mert elérhetővé nyírják a fákat.
Nem mindenki ért rá versenyezni
Az igazán értékes extra szűz olajhoz a leszedett bogyókat ugyanis 24 órán belül ki kell préselni a malomban, így amikor eljön a szüret ideje, semmi sem fontosabb a termelőknek. Idén pedig a szárazság, meg a rosszkor jött esők miatt sok helyen előbbre hozták a szüretet, azaz nem a szokásos november közepén, hanem korábban, már október második felében szüreteltek Európában. Így a vébé ideje alatt Spanyolországban egy hete tartott a szüret és már az olasz malmokból is kijöttek az első új olajok. Ez magyarázhatja, hogy a legnagyobb termelő spanyolok sem jöttek el a vébére, ahogy a portugálok is kihagyták azt.
Németes szabályok
A versenyszabályokat is már-már németes részletességgel dolgozták ki a rendezők: a rajtlövésig nem lehetett a fához érni sem, a záró hang után már azt sem tehették a ládába, amit már leszedtek, de még a kötényben van. Addig nem lehetett új fát kezdeni, amíg az előzőn van bogyó – aki ezt túl komolyan vette, sok időt vesztett a kóbor bogyók vadászatával, ahelyett, hogy a bőven lévő fákra ment volna, amelyekről ugyanennyi idő alatt 5-10 kilót is le lehet szedni. A fákat nem volt szabad gyepálni, törni, a leveleket is óvni kellett – sok-sok pontban voltak leírva a szabályok, hogy mit lehet, mit nem.
A reggel 10-kor kezdődött kézi szüret – ahol 5 fája volt egy csapatnak – 45 percig tartott, fontos volt, hogy levelet, ágat törni nem nagyon kellene, azért azonnali kizárás járt (a szervezők sötéten is néztek a fára felmászó és azokon ugráló versenyzők láttán).
A gépi szüretre negyedóra jutott, de az eredetileg ígért 3 helyett csak 2 rázógép volt csapatonként. Így a többiek megint csak kézzel, illetve a mechanikus kis gereblyével szedtek, ami meg azért eléggé tönkre vágja a fát, de legalábbis jót nem tesz nekik. Menet közben aztán változtattak a szabályokon is: az elsőként fa alá lépő magyarok olyan sebességre kapcsoltak, hogy pár perc után negyed óráról 7 percre csökkentették a szedési időt, így végül azért eléggé mediterránosra sikeredett ez a versenyszám (is).
Milyen egy igazi olívaszüret?
A szüret ideje az ősz középső-utolsó harmadában kezdődik.
A különféle bogyófajták eltérő időpontban érnek be, a szüretek termőterülettől függően egészen februárig zajlanak. A normál ültetvények fái 10-12 éves korukban fordulnak termőre. Olyan alapon szedik külön a zöld, a fekete vagy a már aszott bogyókat, hogy mit akarnak készíteni belőle. Átlagos konyhai olajat? Akkor ráér éretten szedni. Esetleg komoly versenytermelőről van szó? Ez esetben még zölden leszedi mindet. Ilyenkor kevesebb az olajtartalom, de csúcsolajat kapnak. Az érett – azaz lilás, barna vagy fekete – bogyókat könnyebb leszedni és az olajat is könnyebb kinyerni.
A kisebb ültetvényeken a bogyókat kézzel szedik, vagy botokkal veregetik le a fáról. Kis- és közepes birtokokon gyakori a vibrációs szüretelőgép: egy traktorszerű gép két robotkarral fogja meg a fatörzset, a korona alá pedig fordított esernyőre emlékeztető ponyvát nyit, és ebbe rázza a termést. Ez sokkal gyorsabb és kíméletesebb eljárás, mint a botozás, ahol a friss hajtásokon kívül a bogyók egy része is megütődik, beindítva ezzel a bogyóban az oxidáció folyamatát, ami viszont nem tesz jót az olaj minőségének.
Mitől drága az olívaolaj?
A minőségi olívaolaj-készítés egyik fontos kitétele, hogy a bogyó nem érintkezhet közvetlenül a talajjal, az ott élő organizmusok ugyancsak ronthatnak az olaj minőségén. A rázós szüretnél ezért óriási hálókat terítenek a lombkorona alá, erre hullanak a bogyók. Kézzel köténybe, kosárba szedni a legkíméletesebb, ez viszont akár öt-hatszorosára is emelheti az olaj eladási árát. A szuperintenzív ültetvényeken a sorban, egymáshoz nagyon közel ültetett hibrid fajták már hároméves korukban termőre fordulnak. A kombájnszerű szedőgép két kereke az olajfasor szélein halad, középen pedig hatalmas nyílásában vibrációs pofák és fésűk segítségével választja le a bogyókat az ágról. Ez az eljárás a bogyóval szemben kíméletes, a fával szemben azonban kevésbé, viszont páratlan minőségű olajat eredményez, mert gyakran már a leválasztás után egy órán belül kipréselik a bogyót.
Hogy jövőre is megyünk-e?
“Természetesen, már csak a mostani helyezés is kötelez” – mondja Guszti. Sokkal keményebb versenyre számít, főleg ha a spanyolok és portugálok mellett az amerikaiak, az argentinok és a chileiek – “mindkét országban gyönyörű olajokat készítenek” – is eljönnek. No, meg a németek, akik “már most egészen biztosan edzőtáboroznak valahol egy dél-spanyolországi ültetvényen”.
