Magyarország a női egyenjogúság biztosítása terén nem remekel, olyannyira nem, hogy egyes nemzetközi statisztikák szerint az európai államok között a sor végén kullogunk. Egy friss, nemzetközi összesítés, az Inter-Parlimentary Union listája szerint - amely azt vizsgálja, hogy az adott országban milyen a nők részvétele a politika magasabb szintjein - sereghajtók vagyunk, az országgyűlésünk kilenc százalékos női aránya csupán a 116. helyre volt elegendő a 144-ből. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az összes európai, de afrikai, ázsiai és latin-amerikai ország is megelőz minket.
Ebből kifolyólag az sem meglepő, hogy a nemek közötti gazdasági-társadalmi egyenlőség terén is rosszul állunk: a Világgazdasági Fórum (WEF) 2016-os gender gap jelentésében Magyarország a béregyenlőség vonatkozásában 144 ország közül a 130. helyen áll, a férfiak itthon átlagosan 15,1 százalékkal keresnek többet, mint a nők.
A nők hátrányos megkülönböztetése nemcsak a bérükre hat ki, hanem azt is megnehezíti, hogy felsővezetőkké, döntéshozókká váljanak, vagy hogy szülés után visszatérjenek a munkaerőpiacra. Mindemellett a női jogok biztosításának hiányát jelzi a nők elleni erőszak aggasztó gyakorisága is (az Európai Unió országaiban végzett kutatás szerint a 15 és 74 év közötti magyar nők kilenc százaléka válik élete során szexuális erőszak áldozatává), aminél már csak az jelent nagyobb problémát, hogy számukra jóformán nem létezik hatékony jogi védőháló. És mindemellett számos eset igazolja azt is, (gondoljunk csak a vakkomondorra, vagy a lúgos orvosra), hogy a hazai döntéshozók és végrehajtók a mai napig hajlamosak az áldozathibáztatásra, a nők ellen elkövetett erőszak bagatellizálására, az elkövetőkkel szemben elnéző attitűdre.
A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közpolitikai ajánlásukban rámutat arra is, hogy a patriarchális társadalmi berendezkedés, és a vele együtt járó klasszikus nemi szerepek miként gátolják a nők munkavállalását: kimutatták ugyanis, hogy a nők foglalkoztathatósága a gyermekszám függvényében romlik, és ez bizony összefügg az otthoni feladatok hagyományosan egyenlőtlen elosztásával is.
Persze mondhatjuk azt, hogy bezzeg Indiában, pontosabban annak egyes részein sokkal rosszabb helyzet.
Ahol aztán tényleg nincs sok értéke egy női életnek, ahol nagyobb következmények nélkül erőszakolhatnak halálra nőket, ölhetnek meg lánycsecsemőket, vagy foszthatják meg mindenüktől az özvegyeket. Valóban, Indiában hatványozottan nehezebb nőnek lenni, ahogy még a világ sok egyéb helyén, de az ilyen hasonlítások inkább feleslegesek, mintsem megnyugtatóak, hiszen ezek az országok nemcsak földrajzilag esnek tőlünk távol, hanem kulturálisan is, nem beszélve az eltérő történelmi, gazdasági, politikai hátterükről. Érdemesebb tehát a hasonló berendezkedésű európai országokat használni mércéül, amelyeknek legtöbbje jóval előrébb jár a női jogok terén. Mint például a skandináv államok, ahol a gyakorlatban is működik a nemek közötti egyenlőség, nemcsak részlegesen, hanem úgy nagyjából az élet minden területén.
Ezekben az országokban például nem dolgoznak többet a nők, mint a férfiak
Nem úgy, mint Magyarországon, ahol a hagyományos családmodell idealizálása miatt a nők jóval több időt töltenek otthoni munkával, így átlagban plusz egy órával többet is gürcölnek, mint a férfiak. Ez egyébként a szocializmus ideje alatt kezdett el kialakulni, amikor a nőket is a munkaerőpiacra terelték és háttérbe szorították az egykeresős családmodellt. Nagyon leegyszerűsítve, a dolgok ott csúsztak el, hogy bár a pénzkeresés terhek megosztódtak, a feminista ideológia nem épült be a közgondolkodásba. Magyarul a változás a hagyományos szerepeket érintetlenül hagyta, és továbbra is a nőkre maradtak - a nyolcórás munkájuk mellett - a gyerekneveléssel és a házimunkával járó feladatok is.
Az aktuális kormányoknak volt jobb dolguk is, mint a női jogokkal foglalkozni
A rendszerváltás óta 27 év, de a társadalmi közgondolkodásban nem történt érdemi változás, ez pedig annak is köszönhető, hogy az egymást követő kormányok mind marginálisan kezelték az egyenjogúság kérdését, és nem tettek komolyabb lépéseket a női egyenlőség megteremtése érdekében.
Például csak nagyon késve, 2003 -ban, az EU-csatlakozásnak köszönhetően jöttek létre az egyenlő bánásmód jogi és intézményi keretei, valamint egy évvel később az Egyenlő Bánásmód Hatóság.
2010-ben ugyan a szocialista kormány elfogadta a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégiát, valamint az első két évre vonatkozó Intézkedési Tervet, azonban 2014-ig sem a stratégia, sem az intézkedési terv nem került megvalósításra.
Az elkövetkezendő évekre nézve az sem ad optimizmusra okot, hogy a jelenlegi kormány ultrakonzervatív család- és társadalompolitikát folytat, és a tradicionális értékekben látja az ország jövőjét.
Ez pedig nemcsak igazságtalan, hanem egyben kizsigerelő is, érthető, ha a magyar nők nagy része elégedetlen.Legalábbis ezt állítja a Coca Cola legfrissebb kutatása amely arra a kérdésre irányult, hogyan érzik ma magukat a nők Magyarországon, és miket éreznek kihívásoknak az élet különböző területein? Az országosan reprezentatív, 18-49 éves nők problémáit és vágyait vizsgáló felmérés eredményei alapján kiderült, hogy a nők túlterheltek, és hogy több segítséget várnak a férfiaktól, valamint a munkáltatóktól.
Mert bármilyen furcsa, a nők zöme sem vágyik a háztartási robot szerepére
Énidőre annál inkább, amiből viszont - ahogy azt a kutatása eredményei is jól mutatják - igen kevés van nekik, tekintve, hogy egy általános munkanap végeztével még az otthoni feladatok is főleg rájuk várnak, így kénytelenek a háttérbe szorítani a saját igényeiket, és azokat a tevékenységeket, amelyeket kizárólag a saját örömükre végeznének. Érthető, ha a megkérdezettek többsége úgy ítélte meg, hogy a pénzkeresés, a gyermeknevelés, az énidő és a másoknak való megfelelés nagyon nehezen összeegyeztethetők. De a túlterheltség nemcsak a dolgozó anyákat érinti, sőt, a gyermektelen munkavállalók körében még gyakoribb, 55 százalékuk jelezte ugyanis, hogy gyakrabban kényszerülnek hétvégi munkára, és a munkáltatók jobban elvárják tőlük a túlórát, mint a családos kollégáktól.
Ahhoz, hogy a nőknek több lehetőségük legyen arra, hogy önmagukra is időt fordíthassanak, nemcsak több bölcsődére, rugalmasabb munkaidőre, távmunkára, családbarát munkahelyre lenne szükség, hanem a nőket és főleg az anyákat nyomasztó társadalmi elvárásoknak is csökkenni kéne. Ehhez pedig elengedhetetlen volna a társadalmi szemléletmódváltás, amit viszont nemcsak a társadalom patriarchális berendezkedése hátráltat, hanem a média is sokat árt sztereotípiaerősítő reklámjaival. Ezekben a nők mint multifunkcionális robotgépek jelennek meg, akik a munkaidő után otthon pörögnek tovább, és még azt sem engedhetik meg maguknak, hogy lebetegedjenek, hiszen akkor nincs, aki kimossa a szennyest, ételt tegyen az asztalra, vagy lefektesse a gyereket.
Mert apa a gyógyszert csak bevenni, az ételt megenni, a gyereket meg megcsinálni tudja.
Ezt nem mi mondjuk, a hazai reklámok üzenik, de visszatérve a kutatásra, abból az is kiderül, hogy sok helyen problémát okoz a gyermekneveléshez szükséges anyagiak előteremtése, és a gyermekfelügyelet megoldása. Utóbbi a kisebb településeken kevésbé jelent gondot, de a nagyvárosokban élő anyák komoly nehézségként élik meg, főleg azok, akik nem számíthatnak a nagyszülők segítségére. Számukra az állami bölcsőde jelentene megoldást, viszont az ellátórendszer hiányossága miatt sokan nem jutnak férőhelyhez. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a jövőben az egész bölcsődei rendszer átalakítása a cél: idén január elsejétől hatályba lépő törvénymódosítás szerint azokon a kisebb településeken, ahol eddig létszám miatt nem lehetett bölcsőde, ott ezentúl, ha a 3 év alatti gyermekek száma eléri a 40-et, kötelező bölcsődét nyitni, csakúgy, mint ahol legalább 5 kisgyermek szülei szeretnék. A munkahelyi bölcsődék mellett pedig a hagyományos, mini és családi bölcsődék létrehozását is ösztönözni szeretnék.
Tavaly augusztusban azt is bejelentették, hogy a bölcsődei férőhelyek számát megemelik 47 ezerről 60 ezerre (2020-ig), tehát 13 ezerrel több kisgyermek részesülhet majd napközbeni ellátásban. Decemberre lett is 6400 új hely, és több mint 4000 férőhely megújult, de még így is, a belengetett 13 ezer új helyből 6600 várat magára. Addig pedig sok nő, ha szeretne se tudna visszamenni dolgozni, hiszen, ha az állami bölcsiben nem tudja elhelyezni a gyerekét, akkor bizony marad a fizetős verzió, ezt viszont sok szülő nem engedheti meg magának. A kör bezárul, sok nő pedig akkor is a konyhában marad, ha szíve szerint épp mást tenne. Mint ahogy az a kutatásból is látszik: a kisgyermekes anyák az egyik legnagyobb kihívásnak a munkahely keresést látják, és félnek, hogy a gyerekvállalás miatt elvesztik a munkahelyüket, és megszakad a karrierjük.
Megoldást jelenthetnének a munkahelyi bölcsődék (nemcsak a nők, hanem úgy egyáltalán a szülők számára), de ezekből az egész országban csupán 6 létezik. A Pénzcentrum egyik korábbi cikke szerint ennek orvoslására a kormány márciusban kiírt egy munkahelyi bölcsődék létrehozását támogató pályázatot, aminek összesen 4 milliárd forint a kerete, a cégek pedig 8 és 100 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra nyújthatnak be kérelmet.
Nem minden az, aminek látszik
Például nem minden állami bölcsőde ingyenes, 2012 óta ugyanis lehetőségük van arra, hogy gondozási díjat kérjenek a szülőktől. Ennek összegét az önkormányzatok állapítják meg, de átlagosan havi 4500 és 10 000 forint között mozog. A felmérések szerint 2014-ben 42 százalékuk kért gondozási díjat a szülőktől. Tehát a többségük még mindig teljesen ingyenes.
A kutatás szerint a hátráltató tényezők ellenére a hagyományos szerepek kezdenek fellazulni
Ez pedig többek között azzal is jár, hogy egyre több magyar nő nem szeretné a gyermekvállalás oltárán beáldozni a munkáját, amit ne adj Isten örömmel, szenvedéllyel űz. Jobb helyeken nem is kell egyikről a másikért lemondani, de nálunk egyelőre jellemzően ez a "vagy-vagy szituáció" áll fönn.
Pozitív tendencia viszont, hogy a 20-as, 30-as éveikben járó nők szerint a gyermekvállalási korba érve is bevállalható az álláskeresés, a munkahelyi hátrányos megkülönböztetést pedig a kisgyermekes nők sem érzékelik valós veszélyként. Az is javulást mutat, hogy a fiatalabb, harmincon aluli nők vállalkozási kedve magasabb, mint az időseké, és hozzájuk hasonlóan a jelenleg nem dolgozó nők, vagy az alternatív munkarendben lévő hölgyek szintén nyitottabbak a vállalkozásra. És érdekes látni azt is, hogy hagyományosnak gondolt női szerepek átalakulása az idősebb generációra is hat, ugyanis ma a nyugdíjas korúak körében is egyre gyakoribb a karrierépítés iránti igény, sőt, egyre többen dolgoznának közülük. Már ha lenne rá elég lehetőségük. Az adatok szerint azonban Magyarországon 2015- ben közel 10%-kal volt alacsonyabb az 55 év feletti nők foglalkoztatottsága, mint az EU-ban.
Pedig a rugalmas, családbarát, stresszmentes munkahelyekhez lojálisabbak a női munkavállalók, ráadásul a a társadalomra is jó hatással vannak. Demográfiai értelemben mindenképp, hiszen a nők bátrabban vállalnak ott gyereket, ahol a rugalmas foglalkoztatásnak köszönhetően nem kell attól félniük, hogy anyaként munka nélkül maradnak. Részben magyarázza a hazai szülési kedv csökkenését, hogy Magyarország rugalmas foglalkoztatás terén elmarad az EU más, elsősorban északi és nyugati tagállamaiétól. Még annak ellenére is, hogy a részmunkaidő, távmunka és egyéb családbarát lehetőségek (munkaóra csúsztatás, munkakör összevonás stb.) alkalmazására jogilag lehetőség lenne a munkáltatók számára, és, hogy a női munkavállalók körében kifejezetten magas rá az igény.
A nők egyenlő jogainak biztosítása tehát pedig mindenki érdeke lenne, ugyanis számos nemzetközi statisztika bizonyítja, hogy a nemek közötti egyenlőség megvalósulása kéz a kézben jár és gazdasági-társadalmi fejlettséggel. Bizonyítják ezt a társadalmi jólétet mérő listák is, amelyek élén olyan országokat találunk mint például Svédország, ahol a nők és a férfiak politikai, gazdasági és társadalmi lehetőségei hasonlóak, a sort pedig olyan államok zárják, mint Magyarország, ahol a női egyenjogúság helyett egyelőre inkább egyenlőtlenségekről lehet beszélni.
