Minden lehet művészet, még a rendetlenség is

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Justin Cousson nem állt le vitatkozni lakótársával, aki kuplerájt csinált közös lakásukból. Inkább kiállítást rendezett az el nem pakolt holmijaiból.

A dadaizmus és szürrealizmus csapatkapitányának, Marcel Duchampnak komoly kihívója érkezett a Los Angeles-i komikus, Justin Cousson személyében, aki egy jól ismert kollégiumi szituációra, a rendetlen gané lakótárs problematikára próbált sajátos megoldást találni. A vízforralóban molekuláira bomló virslihez, vagy a Dunakaviccsal hetekre felhintett padlóhoz (szerző saját tapasztalatai) képest aránylag békésnek nevezhető lakótársi háborúban Cousson meglepő eszközhöz nyúlt: művészettel próbál érvényesülni. Meg humorral, ha már egyszer ez a hivatása.

Duchamp readymade-jeinek stílusában ezért Cousson kiállítást rendezett a lakásban, megcímezve és felárazva (nem is szívbajosan) a szobatárs által hátrahagyott kupleráj elemeit. A szerző által passzív-agresszív kiállításnak nevezett, egyelőre 30 darabból álló tárlat felvonultat sajtvágásra használt, majd a pulton felejtett kést ($500, azaz kb. 140 ezer forint); vastagon tejfölös, napokra a mosogatóban hagyott kanalat ($3400, közel egymillió Ft); és mára már közveszélyessé romlott, bőven a lejárat után hűtőben felejtett tejet is ($600, kb. 170 ezer forint). A hírt a Daily Mailen találtuk, a teljes kollekciót a komikus Twitter-oldalán lehet megtekinteni.

Idézőjel ikon


Idézőjel ikon

My passive-aggressive art gallery is thriving, although some critics don't care for my emphasis on found pieces. pic.twitter.com/qp9hJ651tW
— justin L! cousson (@justincousson) March 16, 2017

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.