Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Még mindig számos inzultus éri a gueer embereket nem csak itthon, hanem külföldön is. Kóti Réka portréi azért készültek, hogy ez némiképp változzon.
Az analóg technikával dolgozó fotós, Kóti Réka egy berlini szemináriumon kapott rálátást arra, hányféle lehet a nemi identitás – és ekkor döbbent rá arra is, hogy milyen kevés információval rendelkezik az ezzel kapcsolatos tudatos gondolkodásról és sztereotípiákról. Következő projektjének témájául pont ezért a queer kultúrát és a nemi identitás sokféleségét választotta, hogy aztán New Yorkban, Berlinben és Budapesten ismerje meg és fotózza e szubkultúra tagjait. A sorozat darabjait láthattuk itthon a TOBE Gallery falain, a belőlük összeállított, Wonderland című kiállítás pedig egész decemberben megtekinthető a berlini Triq nevű transz/queer edukációs és kulturális központban is.
Munkájára és a hasonló projektekre szükség is van
Még akkor is, ha az utóbbi években némiképp finomodott az a merev és elutasító társadalmi hozzáállás, ami annyira jellemző volt ránk , a teljes személetváltástól (meg attól, hogy az utcán ne buzizzanak le senkit), egyelőre messze vagyunk. Azért legalább már annyi előrelépés történt, hogy az idei Pride szerencsére már ismét tojásdobálás és fizikai inzultus nélkül zajlott le, és egyre többet hallhatunk LMBTQI szervezetek programjairól, hogy sorra jelennek meg a médiában olyan anyagok, amelyek nyitottabb gondolkodás felé terelik a közvéleményt, és hogy aqueer kifejezés, valamint a hozzátapadó elméletek viszonylag lassan, de nálunk is egyre elfogadottabbá válnak.
Kóti Réka legutolsó projektjével pedig pont azon dolgozik, hogy e kultúra tagjait fotózva kicsit megtörje a velük kapcsolatos sztereotípiákat és tudatosan érzékenyítse a fotókiállításokra járó magyar közönséget.
Nagyon dióhéjban a queerről
A queer-elmélet szerint ide tartozik mindenki, aki nem kizárólagosan heteroszexuális, tehát nőkhöz és férfiakhoz is ugyanúgy vonzódik: az ilyen személy nem egyszerűen homo-, bi-, vagy transzszexuális, hanem queer. A queer kifejezés használata alkalmasabb a biszexuális, a meleg vagy a leszbikus kifejezések használata helyett, arról nem beszélve, hogy végre felválthatná a túlságosan sok pejoratív jelentéssel bíró hazai "buzi" fogalmat is.
De a melegek közül sem mindenki ért egyet a queer megnevezéssel, ők jobban örülnek az angol gay szónak, mint a „furcsa", „különös" jelentésű (és amiatt sokak számára sértőnek érzett) queer-nek.
Az ötlet pedig akkor találta meg, amikor tavaly ilyenkor részt vett egy egyhetes berlini nemzetközi intenzív szemináriumon, ahol Európa nyolc országából érkeztek a résztvevők.
"Az együttélés, a közös tanulás és műhelymunka alatt nemcsak a nemi identitás kérdését tudtuk körbejárni, hanem egymás életét, sorsát is megismertük" – mondja Kóti, aki itt szembesült azzal, hogy a résztvevők, akik nagyrészt az LGBTQI csoport tagjai, szinte minden nap találkoznak a nemi identitásukkal kapcsolatos sztereotípiákkal.
"Én egyszerre éreztem privilegizáltnak és laikusnak magamat a témát illetően, és megfogalmazódott bennem, hogy az egész társadalom felelőssége, így az enyém is, hogy ne hagyjuk, hogy diszkrimináció vagy hétköznapi mikróagressziók érjenek valakit a nemi hovatartozása miatt" - mesél akkori tapasztalatairól.
A sorozat első képeit a szeminárium utolsó napján készítette el, ugyanis fontosnak tartotta, hogy ne csak arcokat fotózzon, hanem egyúttal a modellek személyiségét is érvényesítse a képeken. Ehhez viszont tudnia kellett, hogy kikre is irányítja a kamera fókuszát. "Egy hét után valamennyire már sikerült mindenkinek megismerni az életútját, gesztusait annyira, hogy pontosan tudtam, kiket és hogyan szeretnék ábrázolni" - magyarázza.
A képek Kóti kedvenc módszerével, analóg technikával 35 mm-es filmre készültek, dupla expozícióval, oly módon, hogy a a portrék és a találkozások helyszínét egymásra exponálta. "Az arcok a szokásos portrékkal ellentétben nem pontosan kivehetők, ami szerintem ennél a témánál hozzá ad a képek érzékenységéhez” - mondja a fotós.
Amit nem ismerünk, attól félünk
A sorozat elkészítése mellett Kóti részt vett egy speciális workshopon is, amelynek első óráiban rá kellett döbbenjen, hogy még annál is kevesebbet tud erről a területről, mint gondolta.
"Még a "sex" és "gender" kifejezések közötti különbség definiálása is gondot jelentett kezdetben, de ezt hamar felülírta a heteronormativitás, interszekcionalitás vagy mikróagresszió működési elvének megértése" - osztotta meg velünk tapasztalatait, és ezzel a mondatával egyben kiválóan rámutat a különféle nemi (és egyéb) identitásokkal kapcsolatos általános félreértések és ellenérzések gyökerére: a tájékozatlanságra. Az információhiány pedig sok egyéb tünet okozója: segít például a téves sztereotípiákat terjeszteni és életben tartani, és persze kiváló táptalaja a gyűlöletkeltésnek is. Hogy ezek mennyire kéz a kézben járnak, bizonyítja az is, hogy a fotós a workshopon saját maga is hallhatta a résztvevők által átélt történeteket lelki és fizikai bántalmazásokról, melyeket nemi hovatartozásukért kaptak.
"A találkozó egyik legmeghatározóbb pillanata számomra az volt, amikor fel kellett állnia azoknak, akiket valaha ért már fizikai vagy lelki bántalmazás a külsejük, az érzéseik, vagy a nemi hovatartozásuk miatt. Mindannyian felálltunk. Egyértelművé vált, hogy nincs közöttünk semmi különbség, csak az a diszkrimináció, ami egy heteroszexuális embernél marginális és egyszerű, egy queer ember esetében azonban ezerszer komplexebb és gyakoribb" - emlékszik vissza az egyik meghatározó pillanatra Kóti.
Ez csak megerősítette abban, hogy társadalomérzékenyítő szerepvállalása nem érhet véget a sorozat befejezésével. A berlini szeminárium után tovább folytatta a dokumentálást, és budapesti barátok segítségével jobban megismerte a hazai gueer szubkultúra világát. Végül egy olyan szórakozóhelyen készült a legtöbb itthoni kép, amelynek tulajdonosait nem érdekli a vendégei nemi orientációja. Budapest után New York-ban utazott, ahol főleg a queer bárokat, könyvtárakat, kulturális központokat járta be.
Mivel a fotós a világ három nagyvárosában is közelről szemlélhette, miként élnek együtt a helyi társadalommal a queer emberek, így az elfogadásukkal (vagy pont a megkülönböztetésükkel) kapcsolatos különbségeket is pontosan érzékelte – és bár mindenhol előfordulnak atrocitások, a magyarországi tapasztalatai jóval lesújtóbbak voltak. Az elutasító, sokszor degradáló attitűdöt pedig ő is a nagyfokú tájékozatlanság számlájára írta. "Kevésbé vagyunk tisztában a megfelelő fogalmakkal, így még a legszűkebb környezetemben is tapasztalom a sértő, derogáló kifejezések használatát más etnikumú vagy nemi hovatartozású emberekkel kapcsolatban" - mesél az egyébként általános magyar jelenségről, és hozzáteszi:
"Szerintem Magyarországon mindenki, aki etnikai vagy nemi hovatartozása miatt "más", napi szinten találkozhat nyílt negatív diszkriminációval. Inkább gondolkodunk sztereotípiákban, mint érzékenyen és empatikusan, személyes benyomásainkra alapozva."
Hogy ez valamikor megváltozzon, fontos volna, hogy a tájékozottak valamilyen módon továbbadják tudásukat és érzékenyítsék környezetüket. Mert csak így érhetjük el, hogy normalitássá váljon mások nemi identitásának tisztelete, és hogy a még ma is erős, szexuális orientiációkkal kapcsolatos tabukat feloldjuk. Csak ezzel érhető el az is, hogy csökkenjen azok száma, akik fizikai vagy lelki bántalmazás áldozatává válnak valamely szexuális kisebbséghez való tartozásuk miatt. Ezért pedig, ahogy Kóti is mondja, sokat tehetünk a saját kis mikrokörnyezetünkben is.
Hogyan?
A fotós például nemcsak a sorozattal igyekszik formálni a közgondolkozást, hanem önkéntes munkájával is, ugyanis a projekt lezárultával is maradt a téma közelében, aktivistaként hamarosan gender munkacsoportot fog szervezni a SCI Hungary /Útilapu szervezetnél. Egyébként kamaszkora óta aktivista a SCI-nél, amely szerinte tökéletes hely a szociális érzékenységgel és wanderlust génnel megáldottak számára, ráadásul az önkéntesek olyan helyekre juthatnak el és olyan projektekben vehetnek részt, ami máskülönben elérhetetlen lenne számukra.
"Rengeteget kaptam az Útilaputól, felejthetetlen találkozásokat és munkatapasztalatot Indiában, Dél-Amerikában, és megszámlálhatatlan helyen Európában. Szeretnék én is visszaadni, és ezért jövőre részt veszek egy gender munkacsoport létrehozásában a szervezeten belül, ahova bárki csatlakozhat, aki szívesen tudna meg többet a nemi identitással kapcsolatos sztereotípiákról, és szívesen venne részt hazai és nemzetközi találkozókon."
Kótinak a fotósorozat életében is sokat segített a szervezet, és kicsit ennek is köszönhető, hogy a eljutott a Triq nevű transz/queer edukációs és kulturális központba (ez egy olyan berlini lobbiszervezet ami azoknak a jogaiért szólal fel, akik a klasszikusan definiált nemek egyikéhez sem tartoznak – a szerk.).
Több szempontból is érdekes
A kiállítás eddig mind Magyarországon, mind Berlinben a lehető legjobb helyre kerülve más és más közeget szólított meg. A budapesti tárlat célja például az volt, hogy olyanokhoz jusson el a képek üzenete, akik nem feltétlen találkoznak a queer közösség tagjaival. "A budapesti TOBE Galleryben megtartott kiállítást főleg a kortárs fotó iránt érdeklődő, de a gender kérdésben nem okvetlenül érintett látogatók tekintették meg, míg a berlini kiállítást a helyi queer/transz közösség képviselői látogatják" - mondja Kóti. És hogy mennyire aratott sikert vele? Tervben van egy harmadik kiállítás is az anyagból, méghozzá New Yorkban.
