Gyerekmenyasszonyok, robot-gondviselő és iráni csajzenekar a 13. Verzió filmjeiben

Zanza!

Ma indul a tizenharmadik Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Harminc ország 62 filmjét nézhetjük meg a Toldi, a Művész, a Kino, az Art+mozikban az OSA Archívumban. A vidékiek sem maradnak ki: Pécsen az Apolló moziban, Szegeden a Grand Caféban, Székesfehérváron pedig a Barátság moziban lesznek láthatóak a Verzió filmjei. Erős hat nap lesz.

Ma a dokumentumfilmek talán az egyik leghatékonyabb szócsövei napjaink legégetőbb ügyeinek és egyben az igazságtalanságnak, elnyomásnak, szenvedésnek kitett emberi sorsoknak. Ezek a filmek nemcsak érzékenyítenek és tájékoztatnak, de gyakran ezeknek köszönhető, hogy közbeszédbe kerülnek olyan témák, társadalmi problémák, amelyek amúgy rejtve maradnának, vagy egyszerűen csak elvesznének a gyors ütemben változó sajtóhírek között  

Szerencsére az alkotások egyre több embert érnek el, a dokumentumfilmek népszerűsége nagyobb mint valaha: a tévécsatornák is felismerték már egy jó ideje, hogy dokumentumfilmekkel nézők millióit lehet a televízió elé ültetni (mármint a szerencsésebb országokban, ahol vannak olyan tévécsatornák, amelyek ezeket leadnák). A korábbi évekből ilyenek péládul Ken Burns 11 órás Az amerikai polgárháború története (The Civil War, 1990) című alkotása, amely a PBS csatornán 39 millió nézőt vonzott. 1991-ben pedig több dokumentumfilm is felkerült a Variety népszerűségi listájára; például a Paris Is Burning (Jennie Livingston), a Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse (Fax Bahr és George Hickenlooper), a 35 Up (Michael Apted), vagy a Madonnával az ágyban (Truth or Dare, Alex Keshishian).

Ma már megkerülhetetlennek számít a dokumentumfilm műfaja, és az alkotók soha nem látott szabadsággal választhatják meg filmjeik tárgyát. Nem is gondolnánk, milyen mennyiségű és milyen sokszínű témákban születnek évente ilyen produkciók. Ezért jó, hogy vannak olyan fesztiválok, mint a már 13. alkalommal megrendezett Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely tematikusan összefogja a világ számos országának legfrissebb és egyben legjobb alkotásait.

Igény pedig van rájuk: a Verzió a 2004 éves indulása óta teltházas vetítéseket tart, azóta több mint 70.000 látogatót vonzott és több mint 600 dokumentumfilmet mutatott be. Pedig filmjei, ahogy a legtöbb dokumentumfilm, nem azok a vasárnapi, popcornozós filmek.

Érthető is, hogy sokan épp ezért ódzkodnak ettől a műfajtól, hiszen a néző alapvetően arra vágyik, ha beül egy moziba, hogy feltöltődjön, kiszakadjon a saját valóságából, és lehetőleg ne úgy, hogy valaki másnak a nyomorúságába csöppenjen. Nem tudjuk azt mondani, hogy a Verzió versenyfilmjei nem ilyen módon rántanak ki a hétköznapi verkliből, de ha tudni akarja, hol él, érdemes tenni érte. Ezeknek a filmeknek, az alkotóknak és leginkább a szereplőiknek köszönhetően rálátást kaphat, hogy a kényelmes komfortzónáján kívül mi is történik a körülöttünk lévő világban.

A versenyfilmek alkotói idén is kemény témákat feszegetnek, de találunk olyanokat is, amelyek inkább érdekesek, mintsem pusztán elszomorítóak. Ilyen például Alice, a robot története, vagy egy grönlandi rockzenekar sztorija. A fesztiválon bemutatják az Index filmjét is, a Dizájnerent, ami egy súlyos kábítószerfüggő fiúról szól, aki intavénásan lövi magát dizájnerdrogokkal (részletesebben lásd lejjebb). Átnyálaztuk a a Verzió ajánlóját és kiválasztottunk pár olyan filmet a sok izgalmas közül, amikre nagyon kíváncsiak vagyunk.

Sonita

A fentebb említett Rokhsareh Ghaem Maghami rendezőnő filmje az afgán tini története, aki mindenáron zenész szeretne lenn, de Iránban a nőknek (sok egyéb mellett) ez is tiltott tevékenységnek számít. Ráadásul a szülei el akarják adni feleségnek, így a lány egy YouTube-ra feltöltött videóval próbálja felhívni a világ figyelmét a saját és más olyan lánynak a sorsára, akiket jóformán áruként kezel nemcsak a patriarchális társadalom, de a saját családjuk is. A kérdés, hogy neki sikerül-e végül elérni a célját, hogy zenei alkotóvá váljon.


Karmák - Józan Babák (Magyar Panoráma)

Magyarországon egyetlen szervezet, a Józan Babák segít azoknak a nőknek, akik droghasználók és terhesek lesznek. Az igazság, hogy rajtuk kívül jelenleg nincs állami egészségügyi- és szociális szolgáltatás, amely szerhasználó nőkkel foglalkozzon, akik gyermeket várnak, vagy már drogosként gyermeket szültek. Pedig Magyarországon évente százas nagyságrendű problémás, kábítószer-használó nő lesz várandós, nem-problémás kábítószer-használat pedig legalább ezres nagyságrendű várandós nővel fordul elő. A film erről a hiánypótló szervezetről szól, és persze azokról a nőkről, akiknek segítségre van szükségük.

egyenNlő (Magyar Panoráma)

Az egyenNlő főszereplői hétköznapi nők. Táncolnak, kutyát etetnek, van aki önkénteskedik közülük, és van aki szociális munkás. Ezek a nők, lányok sok mindenben hasonlítanak és különböznek is egymástól és tőlünk: például abban, hogy látás- vagy mozgássérültek, romák, vagy csak idősek. A film egy napjukat követi végig, hogy megmutassa: attól, hogy ők mások, még nem kevesebbek.

Dizájneren (Magyar Panoráma)

Sok kábítószeres dokumentumfilmet láttunk már, de sajnos a téma kifogyhatatlannak bizonyul, amihez sokat hozzátesz, hogy a piacon egyre-másra jelennek meg az új drogok, amelyeknek összetevőiről csak találgatnak a kábítószer-használók és az addiktológusok is. Ami biztos, hogy a legújabb dizájnerdrogok még az olyan ,,klasszikus" kemény drogoknál is rosszabbak, mint a heroin. Nemcsak a hatásuk kiszámíthatatlan, de általában a következményeik is rendkívül súlyosak, és mindennél gyorsabban pusztítják az emberi szervezetet. Horváth Balázs másfél órás filmjében Gergő mindennapjait kísérhetjük nyomon, és rajta keresztül belátást kapunk a drogosok szubkultúrájába. Gergő súlyos kábítószerfüggő, és a drogozásban az sem tudja megállítani, hogy egy hideg télen kómába esik és elveszti tüdejének egy részét.

Kockás Forradalom (Magyar Panoráma)

Nehéz a magyar valóságban nem borús témákat feldolgozni, tavaly például leginkább a menekültválságról és a kormány gyűlöletkampányáról szóltak a hazai dokumentumfilmek. Ez a téma idén kicsit háttérbe szorult, aminek több oka is van: egyfelől eltűntek a közterekről a menekültek, másrészt  folyamatosan jönnek azok az új társadalmi és politikai események, amelyek megérdemeltek egy feldolgozást. 

Az Orbán-kormánynak az oktatás radikális átalakítására hozott intézkedései is ezek közé tartoztak. 2010 óta folynak a változtatások, amelyek lényege a központosítás volt. Létrehozták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (KLIK), amellyel államosították az iskolákat, megvonták önrendelkezési jogukat, a jelentős forráskivonás mellett a finanszírozásukat is központosították. Az átalakítások között szerepelt a Pedagógus Önértékelési Csoport (PÖCS) létrehozása is: az iskolákra felülről ráerőltetett intézményi önértékelés lényege, hogy a tanárok egymást minősítik, sőt a diákokkal, tanárokkal és szülőkkel való kapcsolatukat is értékelniük kell. A tanároknak érthető módon elegük lett és megindult a tanárok tiltakozó mozgalma. Erről szól a film.

Angéla (Nemzetközi Panoráma)

Kíváncsian várjuk az Angéla című filmet is, ami a beharangozó szerint az Erdélyben élő cigányok integrációs nehézségeit dolgozza fel és egyben egy szerelmi történettel is megismertet minket.

Angélát elrabolták, hogy aztán férjhez adják, végül jövendőbeli férje menti meg. A fiatal lány szülni készül, az ő történetén pedig megismerhetjük a családjának küzdelmeit a társadalmi integrációért is.A film szépítés nélkül mutatja be az erdélyi romák életét.

Gyerekanya (Nemzetközi panoráma)

A gyermekházasság mint létező jelenség 2016-ban is többször került a világsajtó híreibe, és egyre többen dolgozzák fel a nagyon is élő problémát. Gondoljunk csaka Mustang című török filmre, ami idén a külföldi filmek blokkjában a Saul fiával versenyzett az Oscar díjért. 

A Verzió nemzetközi szekciójában is többen foglalkoznak ezzel a témával, ahogy ez a film is, amelyben idősebb jemeni nők emlékeznek vissza, milyen volt, amikor félig gyerekként kiházasították őket. Felidézik az akkori érzéseiket, és a kényszerű anyává válást. A filmben beszélnek erről először gyermekeiknek, akikkel eddig azért nem osztották meg a traumatikus élményeket, mert azzal szétszakították volna a családjukat.

A nevem: Alice (Nemzetközi Panoráma)

Nem igazán láttunk még olyan dokumentumfilmet, amely a mesterséges intelligencia témáját boncolgatja. Ez a film viszont pontosan ezt teszi: főszereplője Alice, a szociorobot, aki három idős ember magányán próbál enyhíteni. 

Falak (Úton és otthon)

A film különösen aktuális, tekintve, hogy Donald Trump kampányának egyik fontos pontja Mexikó és Amerika közötti fal megerősítése. A film azokról szól, akik Zimbabwe és Dél-Afrika, India és Banglades, valamint Spanyolország és Marokkó között húzódó fal két oldalán élnek.

Megnyitó november 8-án 19:00 órakor a Toldiban, a részletes programból pedigitt lehet válogatni!

Blogmustra