Most volt a hétvége, amikor Pikachu a Tündér keresztanyával és Harley Quinnel randizott a Hungexpón.
A fantasy, anime és szerepjáték iránti rajongásomat a legtöbb barátom nem érti, és őszintén megvallva nem is vagyok teljesen a szubkultúra része, mert nincs se időm, se energiám elemi mennyiségű animét, fantasyt és egyebet dönteni a fejembe, néha játszok a haverjaimmal egy kis Cthulhu-t, és ennyike. De őszintén és szívből irigylem azokat a kölköket, akik most, illetve az elmúlt tíz évben voltak tinédzserek: ha nekem egy évtizeddel korábban ilyen lehetőségeim lettek volna, ilyen jó kapcsolati hálóval, rendezvényekkel, versenyekkel, közösséggel, mint most, biztos nem úsztam volna meg beteges rajongás nélkül. Tekintve azonban, hogy ebből sajnos kimaradtam, csak távolról csodálom őket: ahogy nagyjából évente egyszer, ebben az évben is kimegyek valamelyik Mondoconra, mert az egész rendezvénynek már a hangulata is lebilincselő.
A Mondocon az a hely, amit úgy közelítek meg, hogy amikor leszállok a metróról, kinézek magamnak egy narancssárga hajú, ugrabugráló tinilányt miniszoknyában, aki úgy fest, mint egy anime-figura, Követni kezdem, miközben a telefonomba mélyedek. Időnként rá-rápillantok, és azt veszem észre, hogy kutyafuttában, szinte meg sem állva felpakol magára egy Pikachu-jelmezt. Lenyűgöző. De, ahogy ezt egyik barátom előrejelezte, természetesen a nap folyamán jó sok Pikachuval találkozni fogok még, hiszen az éves Pokémon go őrület miatt ez az egyik alapjelmez. Már-már unalmas: a látogatók többsége ennél kreatívabb volt (azért nekem tetszett a Pikachud, narancssárgahajú lány!)
A Mondocon egy, a legnagyobb magyar animés magazin, a MONDO által évente többször megrendezett gamer-fantasy-anime-cosplayes vásár, ahol a táblás játékoktól a videojátékos platformokon át a különböző ajándéktárgyakig, kézműves ékszerekig, plüssökig és arcfestékig minden megkapható, és a magyar képregénykiadóktók a fantasy könyvkiadókig nagyjából az egész, itthon kissé szűk szakma képviselteti magát.
A Hungexpon megrendezett kétnapos rendezvény a legnagyobbnak mondható, masszív többezres látogatószámmal, ami olyan szerepet tölt be a rajongók életében, mint egy rendszeres minifesztivál: nem viccelek, még Mondoconszállások is várják a vidékről érkezőket. Ennek megfelelően ha valaki ellátogat a Hungexpora, amikor Mondocon van, egy teljesen befogadó, felszabadult, laza közeget talál, főleg fiatalokat, akik kis csapatokban, baráti társaságokban érkeznek, és távolról, de barátságosan figyelik egymást, aztán pedig ki-ki megtalálja a közös témát, ha ismerkedni szeretne: itt aztán nem nehéz. De az alapszituáció ez: mindenféle őrült, cuki és bohókás jelmezbe öltözött gyerek és fiatal, akik alapvetően azért jöttek, mert olyanok veszik őket körül, akik osztoznak a mániájukon, akiktől bezsebelhetik az elismerést, és é akikkel érdemes szóba elegyedni.
A nap végére már kimondottan sajnáltam, hogy nem tettem fel legalább egy plüss cicafület: ez a kiegészítő olyan gyakran előfordult, hogy úgy tűnik, a „Mondocon basic bitch” minimuma, így a teljes dísztelenségemmel túlságosan alulöltöztem. A cicafüleken és Pikachun kívül rengeteg Harley Quinn-nel lehetett találkozni: egy másik barátom ivós játékot javasolt, a jelmez minden egyes felbukkanásakor egy feles formájában, de nem mertem bevállalni (ami nem is baj, öt feles megártott volna, pedig valószínűleg nem is találkoztam az összessel.)
A több helyszínen zajló, játékos és szakmai programok, fórumok között, akárcsak a résztvevők nagy része, én is a cosplay versenyeket várom a legjobban (imádom a cosplayeseket, nézzék csak Yurikot, milyen profi). Szombati napon a kraft versenyt rendezték meg, ahol a jelmez kidolgozottságát, élethűségét pontozták, vasárnap pedig a performance verseny zajlott, ahol a jelmez mellett rövid zenés, táncos előadást, vagy színdarabot vártak az előadóktól. Ez nagyon vicces szokott lenni, hullámzó minőségű előadásokkal: most is volt minden, a zseniális Shrek-tündérkeresztanya paródiától (a csaj nem playbackelt, hanem kiállt jelmezben a színpadra, és énekelt), a koreai popfiúbanda, a VIXX egyik klipjének eltáncolásán át teljesen őrült mangafeldolgozásokig (amikor a moderátor azzal a kérdéssel nyitott, hogy „na tudjátok-e mi volt tavaly a világ 15. legsikeresebb mangája, már tudtam, hogy bajban leszek).
Voltak olyan előadások, amik ragaszkodtak az eredeti műhöz, volt, hogy az eredeti mű eleve a szubkultúra olyan bugyra volt, hogy szegény kívülről jött néző csak pislogott a belsős poénokon, de volt, aki a Looney Tunes és a Disney figuráit vegyítette egy szkeccsben, vagy olyan egyszerű videojáték szituációt hozott, amit a játék beható ismerete nélkül is értelmezni lehetett. A végén pedig a teljesen elmebeteg kawaii (cuki, de bizarr módon cuki) japán klip egy részletének tökéletes leutánzása feltette a koronát az egészre. Voltak persze kimondottan gyengécske előadások is, de az egész másfél óra színvonala annyira szórakoztató volt, hogy bőven megérte.
Utána még bolyongtam egy kicsit, vettem pár pokémonos plüsst, nézegettem az egymással fotózkodó, szelfiző ősz, lila és rózsaszín parókás fiatalokat, akik azóta is egymást és a magukról készült fotókat keresik a rendezvény facebook oldalán. Ez a Mondocon, egy nagy fantasy-flashbomba. Tényleg sajnálhatom, hogy nem most vagyok tizenéves.
