Mucsi Zoltán rendezésében játszik Mrožeket Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv, de a migránsoknál többről van itt szó.
A Terminál Workhouse társulata a Mannával közösen, Mucsi Zoltán rendezésében a lengyel Slamovir Mrožek Emigránsok című darabját mutatta be a napokban a Stúdió K Színházban. Bár adná magát – a cím és a téma is könnyen átpolitizálhatóvá tenné – a darabot, ám Mucsi rendezése nem kíván politikai csatározások színhelyévé válni. Egyszerűen két idegenbe szakadt, ellentétes társadalmi háttérrel bíró pasas történetét meséli el.
Ezt a történetet a két főszereplő, Géczi Zoltán (Aa) és Molnár Gusztáv (Xx) akarták színre vinni, akik elég jó érzékkel kérték fel hozzá sebésznek Mucsit; a rendező le sem tagadhatná, hogy ez az Emigránsok az ő gyereke. Noha valójában természetesen nincs jelen a színen, mégis olyan, mintha ő lenne az egyetlen főszereplő, és ez az egész elmecsapda az ő fejében zajló kétségbeesett igazságkeresésnek az eredménye lenne.
Könnyen lehet, hogy csak mi voltunk így vele, de nekünk még a díszletről is a Harcosok klubja ugrik be: az emigránsok, Aa és Xx egy koszos, nyirkos pincében húzzák meg magukat, hatalmas csövek között, ahol minden zöldes, sokszor zajos, de meleg és rendezett, így élnek ők. És nem véletlenül nincsen semmiféle szó schillingárpádi értelemben vett Orbánozásról, hiszen a színmű aktualitása nem a politikai helyzet miatt ordító.
Mert ha beljebb lépünk a történetbe (és el is engedjük a Harcosok klubjás vonalat), akkor is csak egy lecsupaszított Vladimir és Estragon néz farkasszemet velünk, szinte fájdalmas még a létezésük is. Aa, a kultúrlény olvasással; Xx, a munkás melózással, de mindketten csak várják Godot-t. Ebben a történetben nem érdemes közelebb keresgélnünk.
Mégis hosszú az a szilveszter éjszaka, amíg Xx és Aa eljut a Godot-s következtetésekig. Ezt az időt kell megtöltenie a két színésznek, és ők apait-anyait beleadva meg is teszik ezt. Fantasztikus fizikai-lelki munkát végeznek mindketten, Géczi olyan mennyiségű szöveget zúdít ránk, hogy elviselni is nehéz, míg Molnár Gusztáv az előadás végére eljut a teljes őrületig. Öröm nézni mindkettejük játékát: együtt vannak egyedül a színpadon, egymásból töltekeznek, és a dolog működni látszik.
Talán csak a végső csattanó felvezetésekor érezni az előadáson, hogy elfárad, de az is lehet, hogy csak mint néző fáradunk el a túl sok információtól. Mrožek ügyes találat két viszonylag fiatal színésztől, hiszen az elszigeteltségi problémák ma már olyan sokrétűek, hogy kiderül: egyáltalán nem kell idegenbe szakadni ahhoz, hogy feleslegesnek érezze magát az ember, bárhol is él.
