Mutatjuk az Oscar-esélyes rövidfilmek trailerét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azt is elmondjuk, hogy melyik rövidfilm miről szól.

Az Oscar-esélyes filmeket végignézni minden évben nagy kihívás a filmrajongóknak, főleg a rövidfilmek esetében, amiket szinte lehetetlen megnézni egyben, főleg az összes kategória összes jelöltjét. Most azonban egy kicsivel közelebb juttatjuk a célhoz, ugyanis az Indiewire közzé tette a kategóriák ajánlóját, valamint azt is, miről szólnak az egyes rövidfilmek. 

Hogy mikor és hogyan tudja mindet megnézni itthon, arról egyelőre nincs infó, de érdemes nézni a budapesti rövidfilmes fesztiválok honlapját, hogy egy-kettőt el tudjon csípni, a többihez pedig marad az internet. 

Játékfilm kategória

Ave Maria

A francia-palesztin-német koprodukciós film öt nővérről szól, akiknek a napi teendőit megzavarja, hogy egy izraeli család autója robban le a kolostor előtt. A család szombaton nem használhatja a telefont, míg a nővérek nem szeghetik meg a némasági fogadalmukat, ezért ki kell találniuk egy unortodox megoldást, hogy segítséget hívjanak. 

Day One

Az amerikai rövidfilmben egy fájdalmas válás után egy ameriaki-afgán nő tolmácsnak jelentkezik a hadseregbe és Afganisztánba megy kiküldetésre. Az első bevetésén egy csapatot kísér, akik egy bombakészítőt akarnak elfogni, ráadásul a gender- és kulturális különbségeket is le kell küzdenie, mikor a férfi feleségénél beindul a szülés. 

Everything Will Be OK?

Michael elvált apuka, aki imádja a nyolcéves kislányát. Az apás hétvégén felveszi kislányát, aki hamarosan rájön, hogy ez a hétvége más lesz mint az eddigiek. 

Shok

1998-ban Koszovóban két srác az átlagos fiatalok mindennapjait éli, de ahogyan a háború kitör az országukban, úgy az életük is megváltozik. A félelem és az erőszak átveszi a hatalmat a mindennapjaik felett. Lassan a döntéseik nem csak a barátságukat befolyásolják, hanem az ő és a családjaik életét is.

Stutterer

A magányos nyomdász online kapcsolatában eddig sikeresen rejtegette, hogy beszédhibás. De ideje, hogy internetes szerelmével élőben is találkozzon és kiderüljön a titka. 

Animációs kategória

Bear Story

Az utcában mindenki megtekintheti egy kis apróért a mechanikus diorámát, amiben egy medve története elevenedik meg, aki megszökött a cirkuszból, hogy visszataláljon a családjához, akitől elszakították. 

Prologue

2400 évvel ezelőtt két athéni és két spártai harcos élet-halál harcot vívott egymással. A csatát egy kislány is látta, aki a nagymamájához szaladt, hogy az megnyugtassa. 

Sanjay's Super Team

A kis Sanjay első generációs indiai-amerikai családban él, imádja a televíziót, a rajzfilmeket és a szuperhősöket. Semmi kedve a napi imádságokhoz hindu apjával, de a képzelete segít, hogy olyan perspektívában lássa az egészet, amiben az ő érdeklődési köre és apja elvárásai is közelítenek egymáshoz.

We Can't Live Without Cosmos

Két barát gyerekkora óta arról álmodott, hogy űrhajósok lesznek, ezért együtt indulnak a kiképzésre, a vizsgálatokra és együtt hoznak áldozatokat, hogy az álmukat közösen megvalósítsák. 

World Of Tomorrow

Egy Emily nevű kislány csodálatos utazásra indul a jövőben, ahol azonban aggasztó titkokat tud meg az emberiség sorsáról. 

Dokumentumfilm

Body Team 12

A 2014-es ebola járvány közepette Garmai Sumo az egyetlen női tagja a Body Team 12-nek, az egyik olyan csoportnak, akik az ebola áldozatainak holttestét gyűjtötték össze Libériában, Monrovia városában. Hiába veszélyes és hiába nem kap érte elismerést, Sumo mégis hű marad a munkájához. 

Chau, Beyond The Lines

Chau egy vietnami otthonban lakik, mert születési rendellenességekkel jött világra, egyértelműen az Agent Orange növényirtószer hatása miatt. Minden vágya, hogy művész legyen és ruhákat tervezzen, de az álmai mindenki szerint elérhetetlenek, ő azonban nem adja fel és egy független, produktív életet szeretne élni. 

Claude Lanzmann: Spectres of the Shoah

30 évvel a SHOAH dokumentumfilm megjelenése után Claude Lanzmann mesél a 12 évig készülő holokauszt témájú film elkészítésének szakmai és személyes nehézségeiről. Elmeséli, honnan ismerte Simone de Beauvoir-t és Jean-Paul Sartre-t, valamint a tinédzser évei is szóba kerülnek, amikor a Francia Ellenállásnál harcolt a II. világháború alatt. 

A Girl in the River: The Price of Forgiveness

Minden évben több mint ezer lány és asszony válik a vallásos eredetű becsületbeli gyilkosságok áldozatává Pakisztánban. A 18 éves Saba szerelmes lett és megszökött, az apja és a nagybátyja vette üldözőbe, de túlélte és a filmben elmeséli a történetét. 

Last Day Of Freedom

Amikor Bill Babbit rájött, hogy testvére, Manny bűnöző lett, sokáig gondolkozott, hogy hívja-e a rendőrséget, hiszen akár halálbüntetés is várhatott rá, vagy az egyetlen lehetőség, hogy segítséget kapjon. Manny ugyanis kétszer is szolgált Vietnamban, majd poszttraumatikus stressz szindróma alakult ki nála, aminek a kezelését nem tudta megszervezni. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.