A magyar kultúra napján, január 22-én valami nagyon durva történt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Bob és Bobék Orchestra “Mi lárma ez megént?” címmel olyan kristálycsillár-szaggatóan profi verskoncertet adott a PIM dísztermében, hogy több mint másfél órára sikerült totálisan megfeledkeznem róla, hogy én amúgy általános iskola óta zsigerből ódzkodom Petőfitől. Nem vagyok rá büszke, de ez van. Szóval francba immár a bajuszpödrős, csikóbőrös műromantikával, Horváth Kristóféknak hála bárki ráérezhet végre: Petőfi igenis menőbb, mint valaha.
Megy a juhász projektoron
A puccos nagyteremben meglepően felül van reprezentálva a 15-20 éves korosztály, azon belül pedig a lányok, és egyáltalán nem tűnik úgy, hogy kicsit is cikisnek éreznék a péntek estéjüket egy múzeum irodalmi rendezvényén tölteni, sőt. Ezek a csajok tudják, mire jöttek, és jól láthatóan élvezik is azt. A rap-kompatibilis hangsúlyos magyaros verselés, a féktelen és pofátlan humor, a zenekart alkotó fiúk bicskanyitogatóan(!) kreatív hangszerpörgetése, meg az a rengeteg szájdob egyszerre adják azt a fajta bulihangulatot, amire egy valamire való tizen-, huszon-, harminc- és tulajdonképpen baromira mindegy, hány évesnek ma szüksége van.
A programismertető forradalmi reggae-t, arrogáns gengszterrapet és bordaldzsesszt kínál, és tényleg van itt minden, mint a búcsúban. A második szám közepén a mellettem ülő gimnazista lánnyal együtt rázzuk a lábunkat, és bár én remekül végig tudok feszengeni bármilyen lazulós és/vagy őrjöngős koncertet egy sarokban kuporogva, itt komolyan nem bántam volna, ha állva csápolhatok.
Mi slam-szájnak ingere
A műsor - a zenekar 2013-as WeörEST című projektjéhez hasonlóan - ismét igazi csapatmunka. Horváth Kristóf “Színész Bob” – aki amúgy a magyar slammer kultúra egyik meghonosítója – , nemcsak rendezője, de színésze, énekese és verselője is az estének. Komoly Petőfi-repertoárt tol végig fejből, és Dévényi Zoltánnal (gitár, ének), Eged Mártonnal (basszusgitár), valamint Szarvas Dáviddal (ütőhangszerek, loop, ének) együtt igazi örömzenét rittyent a több mint 30 darab Petőfi-költemény felhasználásával. Poén és dráma is van bőven, és hiába a sokszor avítt nyelvezet, a mai fül számára szokatlan szóhasználat, úgy tűnik, mindenki vágja a teremben, miről van szó. Ha magyar vagy töri tanár lennék, a XIX. századi tananyagot biztosan egy ilyen közös koncertlátogatással kezdeném. Tovább megyek: a fene se gondolta volna, hogy Petőfinek még az aktuálpolitikához is ilyen sok köze lehet.
