Az észt elnöknek van zenei ízlése, és nem fél használni!

Olvasási idő kb. 2 perc

Toomas Hendrik Ilves kiadott egy lemezt fiatalkora zenéiből - a bevétel egy részét beteg észt gyerekek kapják.

Elképesztően menő hírbe futottunk bele: a Tallinn Music Week honlapján jelent meg, hogy Toomas Hendrik Ilves észt elnök december 4-én kiadott egy lemezt Teenage Wasteland címen, amin a fiatalkori kedvenc zenéi találhatóak - a bevétel egy részéből pedig a Minu Unistuste Päev (kb. Álomnapom) szervezetet támogatják, akik súlyos vagy tartósan beteg észt gyerekek legnagyobb kívánságainak a valóra váltásával foglalkoznak. 

"Kedvenceim 1963-1978 között" - ez az alcíme a lemeznek, ami az egyébként közismerten zeneszerető (nem mellesleg a vélemény szabadságáért és önkifejezésért rendszeresen kiálló) Ilves számára legfontosabb műveket tartalmazza. Ami ettől még lehetne ciki, csakhogy az észt elnök válogatása stílusban a new wave-től a punkon át egészen a grunge-ig terjed (szóval, hogy csak a legközelebbi párhuzamot vonjuk meg, ebben sem hasonlít a magyar miniszterelnökre).

Mint Ilves mondja, ezek a számok nagyban határozták meg a későbbi zenei ízlését, és tisztán emlékszik még arra is, ahogy annak idején a rockzenészek "nemkívánatosak voltak" az Egyesült Államokban, ahol felnőtt. „Ezek voltak azok a számok, amiket esténként tranzisztoros rádióval hallgattam, és amik szinte a megváltást jelentették az - ahogyan a Who megfogalmazta - Tinédzserkor Pusztaságában" - emlékezett vissza, utalva a Who Teenage Wasteland című számára, ami a válogatáslemez címe is lett. "Fura most ezt így 62 évesen mondani, de akkor az életemet a rock 'n' roll mentette meg" - tette hozzá. 

Fotó: Michael Gottschalk / Europress / Getty

A válogatásba összesen 16 szám került be, és Ilves arra ügyelt, hogy ne (csak) az akkori nagy kedvenceket vonultassa fel. Bár szerepel rajta többek közt a Ramones, David Bowie, vagy a Velvet Underground, sajnos még így is fontos dalok maradtak ki, mivel pár zenekar/előadó nem járult hozzá, hogy felkerüljön a lemezre - így a Kinks, vagy Neil Diamond sem. A CD december 4-e óta kapható és Spotify-on is elérhető

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.