Fanszőrzet miatt zárták be a világ második legdrágább festőjének kiállítását

Nemrég újabb árverési rekord született: 113 millió fontért, azaz közel 50 milliárd forintért kelt el Amedeo Modigliani Fekvő akt című képe a Christie's aukcióján– olvasható a Dailymail oldalán. A festményt egy kínai milliárdos, bizonyos Liu Yiqian vette meg, és bár az összeg elképesztő, még így is csupán második helyhez elég a legdrágább festmények listáján: az első helyet ugyanis 179,4 millió dolláros árával május óta Picasso Algériai nők című műve tartja. Ismerje meg a meztelen nőt ábrázoló remekmű és festőjének történetét!

Hiába volt 1917 az első világháború csúcspontja, Párizs hemzsegett a turistáktól. Amedeo Modigliani festő és szobrász is minden nap kedvenc bárjában, a Rotonde-ban múlatta az időt, és akárhányszor egy csinos nő ült mellé, gyorsan skiccelt róla egy portrét, amit aztán enyhén spiccesen és kicsit agresszív stílusban adott át a „Modigliani vagyok, zsidó. Öt frank lesz" szöveg kíséretében. Bár legtöbbször ez a név semmit nem jelentett a másik félnek, azt mindenki látta, hogy a rajzaiban van valami: annak ellenére, hogy furán hosszúkás arcot rajzolt az alanyoknak és rejtélyesen üres szemeket, azért nyilvánvaló volt, hogy azért az árért cserébe (ami manapság 50 fontnak, azaz kicsivel több mint húszezer forintnak felel meg) egész jó kis párizsi szuvenírhez jutott a kiválasztott alany.

GettyImages-491957730
Ben Pruchnie / Europress / Getty

Modigliani egy elszegényedett burzsoá családba született 1884-ben és az olasz Livornóban nevelkedett. A családi legenda szerint végrehajtók kopogtattak náluk, éppen akkor, amikor édesanyja Eugenie állapotos volt. Abban az időben az olasz törvények úgy rendelkeztek, hogy a hitelezők nem vihetnek el semmit egy terhes nő ágyából, ezért a család az anya ágyába dugta az összes vagyontárgyát. A művész beteges gyerek volt: 11 évesen mellhártya-gyulladást kapott és bár legyőzte a betegséget, teljesen felépülnie soha sem sikerült. Fiatal srácként elváltozások jelentek meg a tüdején, amik aztán tuberkulózisba mentek át – ez akkoriban szinte teljesen gyógyíthatatlan volt.

Annak érdekében, hogy felgyógyuljon, Eugenie utazni vitte a fiát, aki - bár ekkor már festőként tekintett magára -, nagy nőcsábász is volt: 16 évesen egy Caprin töltött nyaralás alatt lefeküdt egy norvég turistanővel. Egészen húszéves koráig Olaszországban tanult, de mint minden más nagyravágyó művésznek, neki is Párizs volt az elsődleges úti cél. Bár az édesanyjától kapott összegek fedezték a mindennapi kiadásait, azon kapta magát, hogy két új szenvedélyére már nem jut elég: ez a két új szenvedély pedig a nők és hasis volt. Egyik éjszaka, beszívott állapotban rajzolt egy nőt, akinek hattyúszerű nyaka volt – ez egyébként később a védjegyévé is vált.

A festés mellett továbbra is hódolt másik nagy hobbijának, a szexnek is. 1910-ben, azaz 26 éves korában heves viszonyt kezdett az akkor 21 éves Anna Akhmatova költőnővel – a dolog szépséghibája, hogy Akhmatova akkoriban volt friss házas, még egy éve sem volt férjnél. Kapcsolatuk idilli (mai szemmel elég szirupos) volt: szavaltak egymásnak, holdfényes sétákat tettek, és galériákban, múzeumokban (igen, például a Louvre-ban is) szexeltek. Amennyire intenzív volt az együtt töltött idő, annyira rövid is: mindössze egy évig voltak együtt, eddig bírta ugyanis a költőnő a festő életmódját – azaz a hasis-, abszint- és kokainfogyasztását -, és az ezzel járó agresszivitását. Ez pedig nemcsak azért volt rossz, mert Modigliani néha szinte teljesen elvesztette az eszét (egyszer szódásszifonnal támadt valakire), de a tuberkulózisból való felépülését is visszavetette.

GettyImages-57156739
Mansell / Europress, Getty

A festő egy Elvira nevű, egzotikus származású prostituálttal is viszonyt folytatott, akivel órákat töltöttek a műteremben – sajnos eközben viszont nem festéssel foglalkozott, hanem együtt kokainozgattak. Annak ellenére viszont, hogy milyen életet folytatott, Modiglianinak sikerült fejlesztenie a művészetét – kár, hogy nem érhette meg, mire erre a közönség és a művészeti élet is ráébred.

Eseménydús élete során az angol költőnővel, Beatrice Hastingsszel is összesodorta a szél: kapcsolatuk sajnos odáig fajult, hogy Modigliani többször a hajánál fogva rángatta őt, és egyszer átlökte egy földszinti ablakon is. Leghíresebb szerelme azonban a fiatal francia festőnő, Jeanne Hebuterne volt, akit állítólag az első találkozásukkor (amikor a lány mindössze 21 éves volt) megerőszakolt. Ennek ellenére együtt maradtak és a közös időszakban, 1917 és 1920 között készültek a művész legjobb festményei. A múlt héten a Christie's árverésén 170 millió dollárért (azaz több mint 50 milliárd forintért) elkelt Fekvő akt is ekkor, egészen pontosan 1917-ben született. Annak idején botrányosnak titulálták és amikor egy kiállításon a többi aktjával együtt bemutatta őket, a rendőrség leállította a bemutatót. „Hiszen látszik a fanszőrzetük!" – háborodott fel anno a hatóság.

1918 novemberében Hebuterne életet adott Modigliani gyermekének, akit szintén Jeanne-nak neveztek el – szülei viharos kapcsolata miatt azonban nevelőszülőknél kötött ki. Többek között ennek és korai halálának köszönhetően Modigliani alig ismerte a lányát: a festő 1920 januárjában elkezdett vért köhögni, majd güműkóros agyhártyagyulladást kapott, aminek következtében 24-én, 35 éves korában elhunyt. Hebuterne nem tudta feldolgozni a hiányát, ezért másnap kilépett egy ötödik emeleti ablakból: ezzel megölte nemcsak magát, de a szíve alatt hordott második gyermeküket is.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Érdekességek