Sziget előtt még irány a Balaton, a lovi, vagy éppen a mozi!

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jazz- és rockfesztivál, éjszakai lóverseny, várjáték és biciklis film is várja a héten, na meg persze a Sziget.

A héten már indul a Sziget fesztivál, de van élet azon kívül is. Például a Balatonnál, ahol gyerekkel is szórakozhat, de a jazz kedvelői és a rocker arcok is találnak maguknak programot. Ingyen mehet buliba, ha élőhalottnak öltözik, borozhat spontán a Várban, vagy sötétedés után is lovizhat. 

Augusztus 6.

Csütörtöktől Balatoni Játszadalom várja azokat a gyerekeket és szüleiket, akik nem csak strandolni szeretnének Zamárdinál, hanem például tréfás vízijárgányokat kipróbálni, és azt is megtapasztalhatják, milyen elfeledett játékokkal lehet szórakozni (nem csak a Balaton mellett). A Várba pedig borozni mehet, de ezúttal belépő és drága kóstolójegyek nélkül, ugyanis mindenki magának viszi azt, amit meginna több emberrel, félig-meddig spontán módon. Mivel kánikula dühöng, már csak a hűvös miatt is érdemes moziba járni, ha pedig még jól is akar szórakozni, ajánljuk a Csodapirula című svéd vígjátékot az anyukáról, aki részt vesz egy gyógyszerkísérletben, hogy egy kis pénzhez jusson. És persze furcsa mellékhatásai vannak a kísérleti pirulának. 

Augusztus 7.

Pénteken nyílik és egészen szeptember 25-ig látható a Műcsarnokban a szlovén kapcsolatok jegyében a Mesterek és Mestereik című kiállítás, ami a szlovén festőművészet hagyományát és folytonosságát mutatja be. Este az A38-on lesz Óriás-koncert a Tetőteraszon, aztán Tesco Disco, közben pedig a francia Pertubator lép fel, aki saját bevallása szerint félig ember, félig szintetizátor. A Lovira is mehet, ott ugyanis éjszakai lóversenyt tartanak, fél tíztől pedig buli lesz, ahol a nyertesek elmulathatják, ha jól fogadtak a versenylovakra vagy éppen agarakra.  A Balatonnál a Paloznaki Jazzpiknik kezdődik, ahol a jó zene mellett kiváló borok is várják. 

Augusztus 8.

Szombaton akár Hollókőre is ellátogathat, mert Mesés Várjátékot tartanak, a gyerekek pedig hercegnőnek, királylánynak és daliás lovagnak öltözve hódíthatják meg a várat. A nagyobbak este rockerkedhetnek a Dürer Kertben, ahol az 5. Tattoo The Sun fesztivált tartják, itt a koncertek mellett tetoválók is képviseltetik magukat, ráadásul teljes zombifelszerelésben érkezőknek ingyenes lesz az egész. Eközben a Barba Negrában Thrash fesztivált tartanak például az Ektomorf meg a Moby Dick közreműködésével. Akitől távol áll a metál zene, azoknak a belváros legújabb szórakozóhelyének a nyitóbuliját ajánljuk. Lesznek DJ-k, meg buli hajnalig a Gozsdu Udvarban. 

Augusztus 9.

Vasárnap jó idő lesz és elég meleg, de egy délelőtti kis szabadtéri színház a Városmajorban nyugalmas programnak ígérkezik: a gyerekek az Óz a Nagy Varázsló című darabot nézhetik meg. Este pedig ugorjon le a Balatonra, ugyanis Balatonszemesen még javában tart a Rockpart fesztivál, ahol vasárnap többek között a Dillinger Escape Plan is fellép és ugrálnak majd embereken, ahogy szokták, miközben lebontják a színpadot. Ha valami nyugodalmasabb vasárnapi kikapcsolódásra vágyik, akkor látogasson el a Barabás Villába a Városmajor utcába és szerezzen be egy kis csecsebecsét, vagy csak nézelődjön a designvásáron. Sőt, megnézheti a Cycle Me Home csapat legutóbbi filmes projektjét a Sunday Gardenben. A társaság most az erdélyi helyekben és erdőkben veszett el két hétre a fixijeikkel, hogy a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb szerpentinjét hódítsák meg, miközben a filmzenét helyi muzsikusok szolgáltatták. 

Augusztus 10.

Kezdődik a Sziget, méghozzá azonnal egy olyan névvel, amire vélhetően még azok is kilátogatnak, akik egyébként nem azok a kimondottan fesztiválozó típusok, ugyanis Robbie Williams lesz hétfőn a nagyszínpad sztárfellépője. Aki mégse így tesz, hanem inkább szeretne egy jót bulizni dögös rock & rollra, azzal majd az A38-on lehet találkozni, ahol a Black Stone Cherry lép fel, az előzenekaruk pedig a magyar Trousers lesz. 

Augusztus 11.

Aki a Szigetre megy, az kedden a Nagyszínpadnál a Florence + The Machine koncertjével zárhatja az estét, amit aztán a sátorokban a Jungle vagy az Infected Mushroom koncertjével folytathat. Ha inkább mozizna, szólunk, hogy a héten bemutatják az új Mission Impossible filmet, amelyben Tom Cruise egyedül felveszi a harcot a Szindikátussal, ami az egész világ rendjét meg akarja változtatni. Vagy nézhet romantikus drámát is, melyben egy koncentrációs táborból hazatérő, lövés miatt arcplasztikán átesett nő indul el megkeresni a férjét. Ennél azért vidámabb, de szintén romantikus film a Divat a szerelem, amiben egy híres divattervező nőt hagy el a párja, még szerencse, hogy a kertész személyében új múzsára talál. 

Augusztus 12.

Az Akváriumban tematikus Slam versenyt tartanak, ebben a hónapban a téma a "Legnagyobb titkom", azaz a slam képviselői mások vagy éppen saját féltett titkaikat szövik majd bele az előadásukba. A Szigetre látogatók az Alt - J, a Horrors, vagy éppen Tyler, The Creator koncertjei között találhatnak kedvükre valót. Aki pedig a Szigetre nem, de a környékre szívesen menne, az a Kutya Vacsorája koncertet nézheti meg a Kobuci Kertben. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.