Sokkal inkább mese, mint romkom, mégis behúz Török Ferenc új filmje. Ha hagyjuk magunkat.
Talán az a kulcs, hogy azonnal át kell adni magad a hangulatának. Nem szabad túl sokat gondolkozni, mert akkor nagy a baj. Török Ferenc valami ilyesmit csinálhatott, amikor Senki szigete című új filmjében összeeresztette az Éjszaka a Földön Winona Ryder alakította vagány kis taxisofőrcsaját egy éteri tekintetű, ám hamiskásan csengő királylánnyal és egy százezer wattos mosolyú álompasival, majd kreált köréjük egy valóságosnál sokkal szebb színekben tündöklő Budapestet.
Van egy pont a városban, aminek magas a rezsije, és ahol nagyon furcsa dolgok történnek, ráadásul most éppen üresen áll. A Senki szigetét a film végére ugyanis elhagyják főszereplőink, tessék, be lehet költözni! Felesleges a film kapcsán hosszasan a tartalomról írni, csak az a lényeg, hogy a karakterek találkoznak, megszületik valami köztük, ami rögtön fel is bomlik, mindez iszonyatosan jó zenére történik, nagyon egységes látványvilággal. A "romantikus vígjáték" besorolás meg nyilván a Filmalapnak kellett, pedig a rendező tudja jól, hogy nagyvárosi mesét rendezett. Aki romkomra számít, az nagyot fog koppanni annyi bizonyos, hiszen keresni akarja majd a nagy összefüggéseket, a kerek történetet, holott az egész csak egy nagy átverés. Ami nem feltétlenül baj, csak épp ezért nem kell romantikus vígjátéknak hívni.
A szökött menyasszony (Jakab Juli), a makettszigetre vágyó taxisofőrnő (Bánfalvi Eszter) és a gondtalan csajozógép kosaras (Mohai Tamás) sosem jönnek össze, pedig a véletleneknek köszönhetően pár napig a fent említett elképzelt helyszínen élnek, ahol bálákban állnak a ruhák és bármilyen szerepet felvehetnek. De Török Ferenc nem adja meg nekik az édeshármas örömét, csak folyamatosan vibráltatja a levegőben, és ez egy idő után behúzza a nézőt. Ha valamit, azt biztosan el lehet mondani a rendezőről, hogy ismeri az embereket: egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ülne olyan a nézőtéren, aki egy bizonyos idő elteltével ne akarna azonosulni valamelyik karakterrel. A Senki szigetében mindenki jófej, mindenki laza és mindenki szabad, még akkor is, ha mindenki megfutja azért a saját köreit is. De ez csak akkor sikerülhet, ha a néző elengedi a logikát és a földhözragadtságot, és megadja magát Töröknek. Touché.
A film színei, a szereplők öltözékei, a mellékszereplők gondos válogatása (itt-ott a kilencvenes évek FMK-s arcai tűnnek fel a negyvenesek kedvéért, és ennek a szubkultúrának nagyon is szerves tagja a menőn jógázó Margitai Ági) mind a könnyebb emészthetőséget és elemeltséget segítik elő, ráadásul nincs is annál jobb, mint olyan jeleneten felnevetni a moziban, aminél az embernek az az érzése támadhat, hogy ezt csak ő érti – márpedig ebből egy csomó el van rejtve a Senki szigetében.
A film háttérsztorijainak a mozgatórugói (Schell Judit, Stohl András, Margitai Ági, Keresztes Tamás) újabb mesebeli hátteret biztosítnak a főszereplőknek, akiknek minden álmuk teljesülhet: a taxisofőrnő képtelen szerelembe esik (Bánfalvi Eszter mindent kihoz a karakterből, és látszik rajta, hogy ez az a szerep, amit legszívesebben egész életében játszana), a pimasz amorozó dzsentrivé avanzsál (Bánki Tamásnak tényleg elég csak néznie jelenetei nagyrészében, máris potyognak a bugyik lefele), míg az angyalka tovahajózik (általában nem tesz jót filmnek a hamis hang, Jakab Juliét mégis egész könnyedén el lehet viselni). Végül a minden logikát nélkülöző történet mégis összeáll. Ne lepődjön nagyon meg, ha csak pár nap elteltével.
