A Karlovy Vary-i filmfesztiválról a zsűri nagydíját és a legjobb rendezés díját egyaránt Pálfi György Szabadesés című filmje hozhatta haza, csütörtöktől pedig a hazai mozikban is látható a rendező furcsa víziója. Azért írjuk, hogy vízió, mert a film úgy egységes egész, hogy közben hét, olykor inkább víziónak tűnő minitörténetet foglal magában, amik között akad néhány zseniális, meg pár nem annyira izgalmas, és az egész nyolcvanperces filmet átjárja ez a kettősség, mintha nem is egy filmen ülne az ember, hanem egy inkább száguldó hullámvasúton.
Egy hétemeletes lakóházról szól, aminek a tetejéről messziről még a Szabadság szobor is látszik, és amiben igen furcsa alakok élnek, elég furcsa történetekkel. Az egymás alatt elhelyezkedő lakások történeteiben "a bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenéseit ismerhetjük meg. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek - csak nem szeretünk róla beszélni".
Találó a film tartalmának a leírása, mert már eleve egy skizofrén belső állapotot eredményezett, hogy amíg a moziban különösebben nem élveztem a filmet, az utána következő napokban egyre jobban megszerettem azt. A Szabadesésben kiélhetjük a vágyat, hogy belessünk szomszédaink ajtajai mögé, és megtapasztalhatjuk a groteszk szembesülést a túlzó valósággal. A hét történetet Molnár Piroska Sziszüphosz ihletettségű öregasszonya köti össze (csak ő nem egy sziklát, hanem a bevásárlókocsiját görgeti szakadatlan). Őt például nagyon lehet szeretni. Továbbá, ha sikerül felülemelkednünk azon, hogy Benedek Miklós kivételesen nem jóvágású gentlemanként, hanem trottyos vénemberként van ábrázolva, akkor vele is kiválóan meg lehet barátkozni. És ahogy sorra megyünk végig a történeteken és a szereplőkön, mindegyikük életet be tudjuk fogadni (vagy legalább azt, hogy létezhet ilyen), sokon tudunk nevetni, mégsem engedik egy pillanatra sem, hogy felhőtlen legyen az örömünk.
Pálfinál a nevetés gyakran párosul egyfajta idegességgel, még a legfelhőtlenebb pillanatokban is ezt a szorongást érezhetjük, ami van, hogy magával ránt, máskor viszont elhúzódnak a kiszámítható kimenetelű jelenetek, és ez nem tesz jót a film ritmusának. A Szabadesésnek nem a felhőtlen szórakoztatás az egyetlen célja, mégis úgy megy mélyre és úgy sokkol, hogy közben nem lehet rajta igazán kiakadni. Ha eltekintünk az olykori kiszámíthatóságtól, akkor eredeti ötleteket láthatunk a valóságban teljesen lecsupaszítva (olykor a szó a szoros értelmében), igazán jó színészi gárdával (Jordán Tamás meditációs trénere, Hegedűs D. Géza nőgyógyásza mind emlékezetes, de Gera Marinát is már csak meztelenül látjuk magunk előtt mostantól). Ezért sem érdemes spoilerezni a filmről, viszont kétségtelen tény, hogy meg kell találnia a közönségét.
