Ne legyen a nő kellék, a sokféleség bántó, a más szitokszó

Férfiakról, nőkről, szerepekről, szexualitásról és normalitásról kérdez provokatívan, de okosan a Vanília című kiállítás a kArton Galériában. Megnéztük.

A férfiasság vége

„Az irányadó férfiasság viselkedéskódexe szűkre szabottan írja elő, hogy mi számít igazán maszkulinnak és mi nem. Ezzel a meghatározással nemcsak a nőkre vonatkoztatnak elvárt szerepmodelleket, hanem a gyengének, ergo antiférfiasnak ítélt halmazt is megtöltik. Létezik tehát egy 'közös szótár', mely a domináns férfiképet meghatározó fogalmak ellentétét, azok negatív pólusát tartalmazza, és ezek mind a gyengébbnek tartott béta-férfiakhoz, mind pedig a nőkhöz rendelődnek" – olvasható a budapesti kArton Galériában augusztus 1-ig megtekinthető Vanília – A férfiasság egydimenziós felfogásán kívül eső szótár # 01 kiállítás bevezetőjében.

Ennek az antiférfias, sztereotip szótárnak a bemutatását tűzte ki célul a tárlat, amely kortárs képzőművészeti alkotásokon, a rendezők szövegein és hétköznapi képeken keresztül világítja meg, mennyire szűk az a tér, ahol a testek és az identitások létezhetnek a kortárs társadalomban, és valójában mennyire kirekesztő, az, amit normálisnak neveznek. 

dallos, szabó
Karton Galéria

A két teremből álló kiállítás szándékosan keveri a médiumokat, a falszövegek például fekete szikszalaggal vannak felrakva. Ez egyrészt kiemeli az alkotói folyamat techné jellegét, másrészt finoman utal arra is, milyen minimális költségvetéssel kell dolgozni ma egy olyan kiállításon, amit nem szponzorál az MMA. A címbeli 1-es szám azt jelzi, hogy az alkotók további tárlatokat is terveznek, és minden alkalommal egy társadalmi sztereotípiát, rossz beidegződést vagy káros hagyományt járnak majd körül. És hogy hogyan került a címbe a vanília? A kiállítás kurátora, Oltai Kata művészettörténész a megnyitón elmondta, hogy társával, Hermann Veronika irodalomtörténésszel, a Néprajzi Múzeum kommunikációs munkatársával azért esett a választásuk épp erre, mert rengeteg érzék és tapasztalat keveredik össze benne. A „vanília” cím egyszerre utal szleng-kifejezésekre (pl. pink vanilla), ugyanakkor biztonságos választásra is, hiszen nem nagyon lehet mellélőni, ha süteményről vagy illatosítóról van szó. A vaníliát mindenki szereti, épp ezért vonzó és veszélyes: elborít, és nem hagy teret a kérdéseknek. Pedig a kérdések ma a legfontosabbak a társadalmi nemekről folyó párbeszédben.

A kurátor szerint nemcsak zavaró, de álságos is arra hivatkozni, hogy a társadalmi nemek és szexuális irányultságok közötti egyenlőség kérdése akár töredékében is megoldott lenne. Azok, akik ezt állítják, elfedik a valós problémákat, és hátráltatják az erről való beszédet. Persze, nem lehet túl sok mindent várni a hatalomtól, amely az éj leple alatt állít fel társadalmi megegyezés nélkül kitalált emlékműveket, vagy amelynek prominens képviselői képtelenek érdemben válaszolni arra kérdésre, vajon miért nincsen női miniszter a kormányban. A nők legyenek nőiesek, a férfiak pedig férfiasak – a jelenlegi közbeszéd üzenete nagyjából ebből áll, pedig éppen ezek a kategóriák azok, amik nem léteznek.

Vékony Dorottya: Men, 2013.
Vékony Dorottya: Men, 2013.Karton Galéria

A választás szabadsága

A kiállításon sétálva olyan munkákkal találkozhatunk, amik különböző eszközökkel reagálnak a sztereotípiák problémájára. Az alkotások nagy része fiatal művészek kortárs műve, a médiumok sokfélesége mellett ez is a kurátori szándék része volt. Major Ármin Önarckép I., II. (2014) című festményei ósdinak tartott, ugyanakkor klasszikus műfajt rajzolnak újra. A képeken szereplő, magát megfestő fiú kifejezetten lágy figura, esendőnek és bizonytalannak tűnik. Vonásaira – egy sztereotip világban – azt mondhatnánk, hogy lányosak. Pedig ez üres fogalom, hiszen valójában mindenki olyannak láttatja magát, amilyennek szeretné. Szabó Eszter Az ábrázológeometria meggyalázása című 2009-es rajzsorozatához animációs videók is társulnak, ezeket a második terem sarkában álló monitorokon lehet megnézni. A filmeken mértani testek – gömb, henger és kocka – láthatóak, amint kondiznak. A testedző alakzatok mellett a videóban szabályos, mértanilag pontos ábrájuk szerepel, ami egyben a kívánt cél is: a geometriai metaforában Szabó Eszter munkája azt mutatja meg, a társadalom hogyan határozza meg, hogy melyik test tökéletes, melyik szép és melyik elfogadhatatlan. A női test különösen a megfelelés csapdájában vergődik, miközben a férfi – hogy a jól ismert mondást idézzük – elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Ha egy férfi pocakos, az tekintélyt parancsoló, esetleg édes mackó. Ha egy nő elhanyagolja magát, igénytelen, kövér, lusta, visszataszító. A kettős mérce sok helyen működik.

Szász Lilla Zsolti mama mennybe megy című fotósorozatának alapja az alkotó azonos című, 2010-ben megjelent könyve, amely tulajdonképpen fotódokumentációs anyag egy rendhagyóan működő, tragikusan felbomló családról. A könyv bevezetőjéből kiderül a történet is: „Mónika prostituált, nyolc éve él együtt Zsoltival, a korábban meleg prostituáltként dolgozó fiúval. Egy éve hozzájuk költözött Sanyi, az árvaházból szabadult, Népligetben meleg prostituáltként dolgozó fiatal fiú. Zsolti és Sanyi egymásba szerettek, Mónival jó barátságban vannak. Valódi családot alkotnak, óvják, védik egymást.” Szász Lilla közel három évig fotózta őket, a kiállított fotósorozat az ő életükbe enged betekintést. Felveti a párkapcsolatok és a nemi szerepek problémáját ugyanúgy, mint a leszakadással, szegénységgel, prostitúcióval és öngyilkossággal kapcsolatos megoldásra váró problémákat.

Ív & Candie's Wonderland: Hernyó (válogatás)
Ív & Candie's Wonderland: Hernyó (válogatás)Karton Galéria

Mondom az uramnak, Tibi!

Az ultramenő és nagyon ironikus Ív & Candie – vagyis Gáldi Vinkó Andrea és Szombat Éva – fotóspáros női ruhába öltözött férfiakról készült pillanatképeiből, partifotóiból is akad a kiállításon, a Hernyó című 2014-es sorozatukból. A Vanília többször visszatérő kérdése: miért lehet az, hogy a női ruhába öltözött férfi vagy komikum, vagy iszonyat forrása, míg ugyanez fordítva alig működik. A férfi ruhába öltözött nő ugyanis vagy szexuális fétistárgy, vagy nemiségében semleges töltetet kap. Ív & Candie fotói mellett a falon elhelyezett inspirációs képek ismert magyar kabarétréfák szereplőit mutatják. Ihos József Kató nénije mellett megjelenik Sas József is, öreg hölgynek maszkírozva. Legyenek ezek a képek bármilyen viccesek, világos bizonyítékai annak, hogy az emberek, akik magukat normálisnak gondolják, míg iszonyodnak a transzneműségtől, gond nélkül jegyet vesznek a Mikroszkóp Színpad előadásaira. A szabadidejében gárdás maskarában parádézó Usztics Mátyás által megformált Teri néni – mondom az uramnak, Tibi – vagy Ihos József Kató nénije generációkat szórakoztattak, miközben erősítették a nőiség, az életkor és a vidékiség rossz előítéleteit a társadalomban. Ugyanez a játék működik akkor is, amikor legénybúcsúk alkalmával a női ruhába öltözött szereplőknek mindent szabad, a nőiség álcája alatt lealjasulni, megalázkodni, nevetségessé válni nem jár ugyanis következménnyel. A meztelen férfiak, Sas József, a legénybúcsúk és a transzvesztita prostituáltak látszólag messze vannak egymástól, a falszövegekből és a kiállított alkotásokból azonban elég jól kiderül, hogy nagyon hasonló társadalmi problémák termelik ki őket.

Benyalni a vaníliát

A Vanília című kiállításban szereplő összes többi, provokatív vagy éppen finom munka is azt mutatja meg, milyen sztereotípiák működnek azok kárára, akik kívül esnek a domináns férfiasság kategóriáin – különös tekintettel a nőkre és a meleg férfiakra. Az identitás sokféle és bonyolult. A 21. században – szerencsés esetben – nem sors, hanem választás kérdése. Míg a társadalomtudományok, a képzőművészet vagy az irodalom próbálja mindezt megjeleníteni, a közbeszéd továbbra is képtelen erre. Pedig a cél az lenne, hogy a sokféleség ne bántó, a más ne szitokszó, a nő pedig ne kellék legyen. Hogy ne a látszólagos többség döntsön, benyalva a vaníliát.

Oszd meg másokkal is!
Mustra