Fénycsontvázakat fest fényképezőgépével a finn fényfestő

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Janne Parviainen állítása szerint utólag nem piszkál bele egyetlen képébe sem.

A finn Janne Parviainen több mint tizenöt éve fotózik, de állítólag csak 2007-ben fedezte fel a fényfestést. Azóta viszont szinte csak ezzel foglalkozik, ha fotózásra kerül a sor. Arra törekszik, hogy utólag egyáltalán ne kelljen a képekhez nyúlnia, mindent a fényképezőgéppel alkosson meg. Így aztán van, hogy egy-egy expozíció csak pár percig tart, de van, hogy órákig. Emellett még üvegekre szokott olajfestményeket készíteni, de leginkább a fényalakokról ismert. Az utóbbi időkben fénycsontvázakkal kísérletezik, szerepelt már velük a National Geographicben is. 

Galéria ikon

6

Galéria: Hátborzongató fénycsontvázak
Fotó: mymodernshop.com

"Ami a fényfestésben engem a legjobban érdekel, hogy képes vagyok háromdimenziós térben rajzolni, és a lehetőség, hogy megváltoztassam a valóságot anélkül, hogy különböző programokkal később belepiszkálnék. A fotókon szívesen szerepeltetek különböző figurákat a csontvázaktól az áttetsző, szellemszerű fénylényekig. Ezeknek köszönhetően aztán emberibb történeteket tudok a képeken bemutatni, és megváltoztathatom a képek nézőinek kulturális beidegződéseit" - írja az önéletrajzában

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

terence_hill
terence_hill
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.