Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Húsz év interjúiból szemezgetve gyűjtöttünk össze tizenegy idézetet arról, miért fog annyira hiányozni a napokban elhunyt színész.
Philip Seymour Hoffman halála óta bejárták a világsajtót a különféle portrék, sok helyen idézték fel legemlékezetesebb szerepeit, vagy karrierének fontos állomásait, a bulvárlapok pedig drog- és magánéleti problémáit taglalják és fejtegetik egyre-másra. Pedig sem az életútja, sem a filmjeiben játszott karakterei nem árulnak el róla olyan sokat, mint saját szavai.
Az Oscar-díjas színész ugyanis – a közhiedelemmel ellenétben – nem volt sem csendes, sem titkolozó, se magának való. Épp ellenkezőleg: abban hitt, hogy értelmetlen volna titkolóznia, hiszen valójában valahol minden ember ugyanazon megy keresztül, így ismerjük és értjük egymás fájdalmát, örömét, életét. Húsz év interjúiból szemezgettem (idézetgyűjtögetős oldalak segítségével) tizenegy olyan mondatot, amiktől már önmagában is lúdbőrös lehet az ember, de most, Hoffman halála után még inkább elgondolkodtatóak – és választ adnak egy csomó kérdésre.
Szerettem a bizonytalanságaimat
“Bizonytalan voltam önmagamban, és tele voltam félelmekkel – mint mindenki más. És bár magam mögött hagytam ezeket, valójában érdekesnek találtam, és szerettem a személyiségemnek azt az oldalát, amely küzdött a félelemmel és bizonytalansággal.”
Nem hittem, hogy filmszínész leszek
“Néha elnézem ezeket a tizenkilencéves színész fiúcskákat, akik nem csak gyönyörűek, de egyik pillanatról a másikra világhírűek lesznek, és azt gondolom magaman: “Úristen, mekkora teher, belehalnék!” Soha nem gondoltam volna, hogy befuthatok filmszínészként. A színpad az igazi szerelmem – ott kibújik belőlem a színházrajongó stréber.”
Nem vagyok szép – na és?
“Tudtam, hogy nem vagyok jóképű. Hogy nem vagyok olyan helyes, mint a többi pali. Oké. Ez van. A testemmel kapcsolatos aggályaim minden munkámban jelen vannak.”
Minden karaktert szerettem
“Soha nem akartam kimondottan negatív karaktereket játszani. Olyan szerepekre vágytam, akik küszködnek valamivel. Akik harcolnak valamiért. Ez az, ami érdekessé tesz egy karaktert. Azt hiszem, ahhoz, hogy jól játssz egy karaktert, szeretned kell őt. Érezned kell valamit iránta. Valamiféle erős szenvedélyt!”
Büszke ember vagyok
“A büszkeség nagyon könnyen a jó munka útjába állhat, és az ember egyszercsak azon kapja magát, hogy jobban érdekli, hogy néz ki a filmen, mint hogy hogyan játszik. Azt hiszem, büszkébb ember vagyok, mint amilyennek az emberek hisznek. A becsvágy, az ambíció, a vágy, a feltűnési viszketegség, a sikeréhség – mindez megvan bennem valahol mélyen.”
Kösz, jól vagyok
“Ha túl kövérnek érzem magam, egy ideig nem eszem kenyeret meg almáspitét – tényleg működik a dolog. Tudom, hogy baromi nagy a fejem, de a lelkem jó formában van.”
Egyformán zavarodottak vagyunk
“Ha emberi lény vagy, és erre a földre születtél, az egyet jelent azzal, hogy fura vagy, hogy sokak számára érthetetlen vagy, és hogy pszchológiai szempontból rengeteg kihívással állsz szemben. Nincs olyan ember, akire mindez ne lenne igaz. Szerintem minden ember küszködik az önértékeléssel.”
Egyszer élünk
"Akármit csinálsz is, azt komolyan kell venned. Végtére is ez az egyetlen életed, nincs több. De hogy mit miért csinálunk – ez mindig is rejtély volt számomra."
Ember, ne tervezz
“Van olyan, hogy életünk során tudjuk, mi számít kihagyott lehetőségnek? Igazából nincs. Sosem tudhatod. És akármit tervezel is el – milyen ember leszel, milyen lesz az életed, hogyan neveled majd a gyerekeidet – az sosem pont úgy fog működni, ahogy kigondoltad. Az élet mindig közbelép valahogyan.”
Kösz mindent!
“Nem akarok híresebb vagy elismertebb lenni. Kellőképpen ismert és elismert vagyok a munkámban, a színházi és filmes világban is kellő figyelmet kapok – szóval szerencsésnek tartom magam. Semmi bajom. Hálás vagyok mindenért, amit kaptam. “
Szeretni felelősség
“Tisztán értem, mit is jelent félni az elhivatottságtól. Elkötelezni magad valaki iránt, tudván, hogy fájdalmat okozhatsz neki, és hogy felelősséggel tartozol érte, nem csak saját magadért. Szerintem ez a fajta félelem teljesen normális dolog. Az embernek el kell fogadnia, hogy a személyiségünk igenis látható – senki sem takargathatja sokáig, mi zajlik a lelkében.“
