Vinnai András kortárs drámaíró és színész, mostanában a Jurányi Inkubátorházban lehet vele összefutni például, mert játszik a Férfiak szexuális világa című darabban. "Egy hónapja, a premieren ment le az előadás először egyben" – kezdi a Díványnak, amikor nagy nehezen elszabadul a próbáról néhány percre, hogy interjút adjon. "Elszálltak a fénypultból a jelek, azért próbálunk most is őrült módon, ráadásul vannak más változások is."
A Férfiak szexuális világát ő írta, de a rendezés nemcsak rá hárult, Bánki Gergely és Janklovics Péter is aktív részesei voltak, így hárman ők a főszereplők is egyben. "Nemrég kezdődött a Litkai Gergellyel a Dumaszínházas kapcsolatom, első közös munkánk A humor forrása volt, amit Mózsik Imrével írtunk. Két agyalágyult íróról szólt, és az már Dumaszínházas-Tháliás produkció volt" – folytatja az inkább független színházakkal és a Katona József Színházzal dolgozó Vinnai.
Vinnai András bio
Vinnai 1977 novemberében születetett Budapesten. Színészként kezdte, mára sikeres színpadi szerző. Magyarország egyik legelismertebb és legtöbbet játszott fiatal drámaírója, nagyjából az összes független társulattal dolgozott már. Darabjait játsszák Szabadkán és Szerbiában, de a legtöbb Vinnai írást mostanában a Jurányi Inkubátorházban nézheti meg a nagyérdemű.
Fontosabb bemutatói:
SZJ9231, avagy a művtev vége, KoMa Társulat
Motel, Katona József Színház
Vakond, Katona József Színház
Kurátorok, TÁP Színház
Lefitymálva, Gólem Színház
A humor forrása, Thália Színház
Furnitur, TÁP Színház
"Szeretjük a szexualitást" – feleli arra a kérdésre, hogy miért pont a pasik és a szex a darab témája. "Sokat beszélgettünk, hogy mi is a kedvenc témánk és kiderült, hogy ez. Úgy érzem, igazi mélységeket tudtunk belevinni az előadásba."
Hiába az irónia, minket mégis inkább a drámaíró Vinnai érdekel, akinek Furnitur című darabját vasárnap mutatják be szintén a Jurányiban, Vajdai Vilmos rendezésében. Kezdetben úgy volt, a főszerepet is ő játssza, de a vasárnapi esti bemutatón már nem így lesz. "Én írtam, hosszasan próbáltuk, aztán csináltunk belőle egy tévéjátékot, ami furán sikerült. Emészthetetlen lett, nem tudom elképzelni, hogy valaki ne úgy nézte volna végig a hajnali órán, amikor leadta a tévé, hogy ne lett volna nagyon sok kérdése, hogy mi is ez. Bár egy előadás már lement belőle, most készül csak a színházi változata. Valahogy azt láttuk a próbák folyamán a Vilivel, hogy jobb, ha most nem ütköztetjük magunkat, így ő felajánlotta, hogy szálljak ki belőle én pedig ezt örömmel megtettem."
Drámaíróként gyakran szembesülhet vele, hogy a rendezők mást gondolnak a darabjairól, mint amit ő eredetileg leírt, de ezzel általában békében tud együtt élni. "Ha nagyon kiforgatják az írásom, az vagy nagyon jó, de kellemetlen is tud lenni, ha a rendező teljesen ellene megy az egésznek. Ez változó, van hogy új értelmet ad neki, de olyan is volt már, hogy úgy éreztem, ezt nem tudom vállalni. Ilyenkor el kell engedni, mást csinálni nem nagyon lehet. Én nem szoktam harcoskodni, mert az nem vezet sehova... Na jó néha szoktam..." - mondja, majd hozzáteszi, hogy ha elengedi, legalább az esély megvan rá, hogy valami koncepció kirajzolódik a végére.
"Gothár (Gothár Péter, rendező - a szerk.) például rendesen kicsavarta a Vakond című darabot. De azzal meg az volt a baj, hogy én se tudtam, mi az, amit írtam. Lett neki vagy huszonöt véget, mert a Gothár egyiket se szerette, ráadásul én egy reális díszletet képzeltem el, ő viszont berakta egy ötméteres, üres körbe az egészet. Tanulságos munka volt, mert nagyon sokszor megkaptam tőle a kérdést: Mi történik a szemésszel? - Hát... hogy a... a... lefekszik a nővel, aztán meg... hát... a végén felgyújtja az egészet... aztán meg ott vagyunk a kézilabdameccsen, nem? - válaszoltam meggyőzően. Nem csoda, hogy erősen belenyúlt a darab világába. A Vilivel meg azon vitatkoztunk, hogy egy szerintem szimpla, veszekedős jelenetet ne akarjon telepakolni mindennel, mert az csak egy szimpla, veszekedős jelenet. Ezért is engedtem el inkább."
"Másrészről jó érzés, hogy mások világa is beleépül abba, amit én írtam. Az övé és az enyém, és akkor így lesz a miénk" – mondja, de bevallja, hogy kicsit azért szokott irigykedni, ha egy jobb ötlet nem neki jut az eszébe. "Sok író erőlteti, hogy az ő sorait ne változtassák meg, de az mennyire kellemetlen magatartás már, nézni a próbán, hogy mit húznak ki! Legtöbbször Bodó Viktorral dolgoztam együtt, vele nagyon jól tudtunk közösen meghibbanni, de az közös írói munka is volt, ami egy teljesen speciális dolog. És hát főleg mocsarakban dolgoztunk, ami pedig nagyban befolyásolja az alkotói magatartást."
Vinnaival előfordult, hogy teljesen szabadkezet kapott drámaírásnál, de ez is általában azt jelenti, hogy együtt keresik a témát a társulattal. Ilyenkor adottak a színészek, arról ír, ami eszébe jut róluk, aztán egyeztet a rendezővel és a színházzal, hogy ez megfelel-e nekik. "Leadok egy szinopszist, hogy ez foglalkoztat most engem, érdekli-e őket. Általában szokta érdekelni, és akkor közösen hozzuk létre az előadást. De a Gólem Színház esetében például adott volt a zsidó téma, a Lefitymálva kifejezetten erről kellett szóljon. Borgula Andrással (a Gólem Színház vezetője - a szerk.) most például egy öngyilkosokról szóló sztorit csinálunk."
Hiába nyilatkozott korábban arról, hogy nincs benne különösebb elhivatottság a társadalmi problémák feszegetésére, mégis folyamatosan olyan munkatársakat (társulatot, rendezőt) választ, akiknek annál inkább van. Szerinte ez nem azért van, mert ő harcol egy témáért, hanem inkább a történetekből végül mindig kibomlik egyfajta szemlélet az adott témával kapcsolatban, legyen az az antiszemitizmus vagy éppen a gyereknevelés. "Nem szeretem a kijelentő mondatokat" – mondja. "Szerintem a kérdésfelvetés sokkal fontosabb."
Nemcsak színdarabokat ír folyamatosan, de sitcomot is Litkai Gergellyel, amiről persze még nem lehet beszélni, de elvileg nyárra adásba kerül. "Amúgy rengeteg pilotot írtam már például rajzfilmekhez, de ezekből soha nem lett végül semmi" – meséli a filmekhez fűződő viszonyáról. "Megírjuk őket, nagyon örülünk nekik, aztán meg eltűnnek."
A humor egyre gyengébben megy nekünk, mondjuk, mire megemlíti, hogy nem véletlenül szólt A umor forrása című darabja pont arról, milyen iszonyú görcsöltető dolog tud lenni valami humorosat létrehozni. "A két hülye író a végén már Domestost iszik, hátha attól eszükbe jut valami vicces. De az előadás kissé furcsa lett, a közönségét sem találta meg igazán. Sokan távoztak a "Ki írta ezt a szart!?" kérdéssel az ajkukon. Ez pont olyan helyzet volt, amikor a humor kicsavarodott a kezünkből" – eleveníti fel korábbi írását. "Talán akkor vicces az ember, hogy ha a rettenetes dolgokat, amik történnek vele megpróbálja más szemszögből megmutatni."
Vinnai láthatóan nem egy melankolikus figurája a honi színházi életnek, kevés szabadidejében sci-fit ír, de nagyon lassan halad vele. "A dialógírás nekem sokkal könnyebben megy, de pont ezért is izgat a másik oldal, a regényírás. A könyv egy fickóról szól, aki egyedül marad a világon, ami így teljesen elveszíti a funkcióját. A sci-fiben lehet feltenni az igazán jó kérdéseket, például hogy... most akkor mi van!?"
