Amit sosem akarsz tudni a nőkről

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hidas Judit Hotel Havanna című novelláskötete úgy mutatja be a nőket, amilyenek. Szó sincs szelíd történetről.

Félrevezető volt Hidas Judit első novelláskötetének a sajtóanyaga, mert azt írták benne, hogy A nők sem szent tehenek - kézikönyv férfiakról nőknek, pedig a Hotel Havanna sok minden, de kézikönyvnek egyáltalán nem mondható - sőt, jobb, ha inkább nem is olvassák férfiak, legalábbis olyanok, akik ebből akarják megismerni a nőket. Nem véletlen, hogy magán a borítón már nem is szerepel a fenti hülyeség, de azért szerencséjükre az ajánlójukban elrejtettek izgalmas dolgokat is, mint például, hogy a novellák az emancipáció árnyoldalairól, a női önkritika hiányáról és az ellenséggyártásról szólnak, és ez felkeltette az érdeklődésünket.

Annál is inkább, mivel Dunát lehet rekeszteni a nők által nőkről írt sztorikkal, a szingliregényekkel és a megmondósokkal egyaránt. Biztos, van közöttük jó is, illetve most már biztos, hogy van közöttük jó is. Mert Hidas Judit nemcsak hogy tud írni, de meglepő, néha már rémisztő őszinteséggel ír arról a hús-vér nőről, aki itt a Földön él, és nem arról, aki megismerkedik a herceggel, az meg feleségül veszi.

Hidas Judit

Hősnői annyira hétköznapiak, hogy az olvasó néha a szája elé kapja a kezét, mert mintha a legbelsőbb és legtitkosabb gondolatait látnák, még akkor is, ha az általa felvázolt élethelyzetek igen szélsőségesek.

Ebből már nagyjából sejthető, hogy nem könnyed olvasmány egyik Hidas novella sem, mégis letehetetlen és néha iszonyú sokkoló. Érdekes a címválasztás, mivel a Hotel Havanna című írás pont egy nagypofájú, göndör hajú hírességről szól (na, kiről?), aki felszedi a főszereplő fiút a történetben, ám ez az egyetlen olyan sztori a 16 novella közül, amit egy férfi mesél el.. Talán pont ezért ez az egyetlen, ami inkább csak enyhén keserédes, mert a többi történetben végig ott lebeg a pallos a szereplők feje fölött, tragédiájuk elkerülhetetlen, legyen szó megcsalásról, a gyerek félreneveléséről, a szingliségről, párkapcsolatról vagy csak az öregedésről.  

Az, hogy nem lesz túl vidám, rögtön a könyv elején kiderül. A négy fejezetre osztott Csomagajánlatok között találhatunk Újévi felfrissülést, Kényeztető hétköznapokat, Termálvarázst és Édes kísértést is. A bökkenő csak az, hogy az Újévi felfrissülés első két novellája, az Avokádó és pláne a Hó olyan sokkolóak, hogy utána három napig nem is nagyon meri az ember elolvasni a soron következőt, A fogorvosom című történetet, pedig az már valamelyest közelít egy szelíd történethez. 

Tizenhat szelíd történet ugyanis a könyv alcíme, amit nem nagyon lehet másnak értelmezni, mint minimum iróniának, dehát valami ilyesmiről lehet akkor is szó, amikor arról beszélnek, hogy a nők sem szent tehenek. Mert ugyan ez a könyv valóban rámutat, mennyire nem azok, de Hidas főhősei közül csak kevésnek a történetére mondaná bárki, hogy "nohát, ez sem egy szent tehén."  Azt viszont, hogy "hú, bazmeg", annál többre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.