Andy Warhol 12 képben

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Steiner Kristóf Tel Avivban nézte meg a művész legendás képeit.

A pop-art hercegeként is emlegetett Andy Warhol rajzai és festményei már jónéhányszor megjárták Magyarországot (sőt, a művész maga személyesen is járt kicsiny országunkban, mégpedig éppen 1956-ban). Ám a Campbell leveskonzervről készült képét, vagy Marilyn Monroe színpompás portréit egészen biztosan az is vágja, aki 1991-ben kihagyta a Műcsarnokban megrendezett kiállítást, és 2009-ben sem jutott el megnézni a szegedi tárlatot. Három éve a csúcstechnológia és a művészet házasításaképpen 3D-ben is megcsodálhattuk műveit a Szépművészeti Múzeumban, és bár sokan méltatták a kiállítást, egy eredeti festménnyel egy hat nyelven beszélő Warhol-hologram se vehetné fel a versenyt.

Erről a héten személyesen is meggyőződhettem, a Tel Aviv Museum of Art ugyanis "Wanted" címmel időszakos kiállítást nyitott, a falakon pedig Andy Warhol legendás művei lógnak. A híres Dupla Elvistől és "20 Monroe"-tól a Jackie Kennedyt megörökítő kollázson és a híressé tett leveskonzerv megannyi változatán át egészen a gyémántporral készült, női cipőket ábrázoló képig számtalan remekmű került egy fedél alá. A kiállítás címe, a Wanted pedig Warhol '64-es botrányos kiállításának címére utal, melynek során tizenhárom körözött bűnöző portréját prezentálta pop-art köntösben.

A zseniális kurátoroknak köszönhetően az ikonikus festmények között sétálgatva rengeteg újdonságot tudtam meg Warholról, és - mivel a legutóbbi szegedi próbálkozás állítólag nem sokat árult el róla -, úgy határoztam: a tizenkét kedvenc képemről készült fotó mellé tizenkét izgalmas, mókás, és hihetetlen sztorit mesélek el Andy Warholról. Íme...

1. Andy Warhol egyike a kevés számú, már életében is elismert művésznek. Vagyonára már halála előtt is sokat áhítoztak, és az akkori bulvárlapok előszeretettel emlegették őt, mint a művészt, aki még a saját alsógatyáját is képes pénzre váltani. Ez persze igaz is, ám jó tudni, hogy Warhol vagyonának jelentős részét már akkor begyűjtötte, amikor még nem képzőművészként, hanem grafikus tervezőként dolgozott. Warhol már kamaszként olyan ügyesen rajzolt, hogy kizárták a középiskola művészeti szakköréről, mert senki más nem rúghatott labdába mellette. Amikor Pittsburghből New Yorkba költözött, egy teljes évtizeden át végzett "rendes, polgári" munkát, ezelatt pedig olyan felkapott grafikus lett, hogy rövid időn belül házat vásárolhatott magának New Yorkban, és ha kedve szottyant, hónapokra szabadságra mehetett - ezt pedig rendszerint világkörüli utazással töltötte.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

2. Nagy utazóként óriási rajongója volt az európai, különösen a francia konyhának - olyannyira, hogy akármerre járt, recepteket gyűjtögetett, és elhatározta: egy nap piacra dobja saját szakácskönyvét. Miután éveken át ígérgette a barátainak a recepteskötetet, 1959-ben végül elő is állt egy "Vadmálna" (Wild Raspberries) című könyvvel, ám a mű (a konyhatündérek talán nem is nagy meglepetésére) szakácskönyvként használhatatlan volt. "Végy egy kétnapos piskótát, és áztasd sörben pontosan harminchat órán át", áll az egyik receptben, egy másik arra biztat, hogy kuglóf formájú gyümölcszselatint bacon-talapzatra állítva, vázának használva rakjuk tele salátalevelekkel, a disznósült pedig "Malacka" néven szerepel a kötetben. Mindezt természetesen saját rajzokkal prezentálta. Szerzőtársa, Susie Frankfurt később úgy nyilatkozott egy interjúban: "Úgy éreztük, mestermű lett, és több ezret adunk majd el belőle. Talán huszat, ha megvettek".

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

3. Azt mindenki tudja, hogy Warhol azért hagyta ott a grafikus pályát, hogy a reklám- és plakáttervezés helyett a valódi művészetre tudjon koncentrálni, azt azonban már kevesen, hogy miután hivatásos képzőművész lett, előszeretettel vállalt szerepet reklámfilmekben. Többek között egy légitársaság és egy üzleti tanácsadó cég arca is volt, de egy a japán televízió számára készült Vidal Sassoon hajlakk reklámban is szerepelt - ami már csak azért is ironikus, mert...

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

4. Warhol valójában kopasz volt. A legtöbben azt hiszik, hogy a híres-neves ezüstös üstök a művész sajátja volt, ám a valóságban szinte mindig parókát viselt. Mindössze huszonöt éves volt, amikor kopaszodni kezdett, és megvásárolta az első pepit. Eleinte saját hajszínéhez passzoló, barna darabokat viselt, majd amikor rákapott a platina parókákra, szándékosan arra kérte a parókakészítőjét, hogy fessen barna lenövést a vendéghaj tövére a valósághű hatás kedvéért. Később viszont már egyáltalán nem csinált titkot a turpisságból, mi több, néhány parókáját bekeretezve árusította, mint művészeti objekteket.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

5. Warhol három saját tévéműsorral büszkélkedhetett élete során. Az elsőt 1979-ben mutatták be a Manhattan kábeltévén "Divat" címmel. Második show-ja az "Andy Warhol TV" volt, utolsó, ikonikus műsora pedig az a bizonyos "15 perc" - amelyben bárki híressé válhatott röpke negyedórára. A show legutolsó epizódja Warhol temetését mutatta be - természetesen maga a művész rendelkezett így halála előtt. Warhol egy húszórás filmet is "rendezett", "Alvás" címmel, amelyben közeli barátját, John Giornot dokumentálta, amint az mélyálomba merülve szundikál. Mindennek tükrében érdekes belegondolni, hogy a valóságshow műfaja valóban a cyberkor és a kereskedelmi televíziózás vívmánya-e.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

6. Barátai Drellának, azaz szabadfordításban "Drakupipőkének" szólították - a név a Dracula és a Cinderella összevonásából született meg. Warhol halála után két évvel az egykori Velvet Underground zenekar tagjai megjelentették a "Songs for Drella" című lemezüket, amellyel barátjuk emlékének adóztak. Az albumon egyes szám első személyben énekelnek Warhol nevében, néhány dalban "Drella" életének legfontosabb, legviccesebb, és legérdekesebb eseményeit mesélik el, máskor pedig egyszerűen csak úgy kedvesen sztorizgatnak néhai barátjukról.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

7. Warhol igazi boltkóros volt, és nem múlt el nap úgy, hogy ne ment volna shoppingolni. Ám nem csak ruhákat szeretett vásárolgatni, hanem gyakorlatilag mindent, ami a kezébe akadt. Imádta a fém sütisdobozokat, parfümöket (amelyeket mindig csak félig használt el, de az üvegeket sosem dobta ki), rengeteg pénzt költött filmsztárok autogramjával ellátott fényképekre, odavolt a cowboy csizmákért, az art deco bútorokért, és akármerre utazott a világban, töménytelen mennyiségű szuvenírt cipelt haza különféle bazárokból és piacokról. Szüksége is volt minderre, hiszen...

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

8. Egyik hobbija időkapszulák készítése volt - különös szokására pedig csak halála után derült fény. Warhol több, mint hatszáz kartondobozt pakolt tele élete során, amelybe rajzokat, számlákat, magazinokat, újságkivágásokat, polaroidfotókat, levelezéseket, könyveket, képeslapokat halmozott, majd gondosan lezárta őket. Ezeket az időkapszulákat azóta rendszeresen retrospektív kiállításokon mutatják be szerte a világon.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

9. Warhol volt az első művész, aki videóinstallációt állított ki művészeti tárgyként. Ám diktafonját a kameránális jobban szerette: midenhová magával vitte, és random párbeszédeket rögzített vele, amelyeket később filmjeinek, könyveinek, és színházi előadásainak szövegírásakor használt fel. Ha bárki megkérdezte, miért van nála állandóan a diktafon, szemrebbenés nélkül mutatta be a szerkezetet beszélgetőtársának: "Ó, de udvariatlan vagyok, elnézést. Ismerkedjetek meg, ő itt Diktafon, az én kedves feleségem."

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

10. Mrs. Diktafon Warhol volt egyébként egyetlen igazi és felvállalt társa: a művész nyíltan homoszexuális volt, ám nem beszélt magánéletéről. Bár sosem tagadta, hogy vonzódik a férfialhoz, és művei egyik fő inspirációs forrása a New York-i gay underground szcéna volt (sőt, "Szopás" címmel rendezett rövidfilmet is, amelynek főhőse egy orális kielégítésben részesülő fiatalember), egy nyolcvanas években készült interjúban, túl az ötödik x-en is szűznek vallotta magát. Igaz, sokak szerint csak azért, hogy békén hagyják végre a hülye kérdésekkel.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

11. Warhol imádott egyedül enni - egyik meg nem valósult álma az volt, hogy megnyissa a világ első éttermét magányosaknak, ahol kizárólag egyszemélyes asztalok lesznek. Inni ugyanakkor szeretett társaságban: legjobb barátaival elhatározta, hogy a millenium beköszöntét kézerer üveg Don Perignonnal köszöntik. A méregdrága pezsgőkollekció össze is gyűlt, és Warhol rezidenciáján várta 1999 szilveszter éjszakáját, ám...

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány

12. Tizenkét évvel a világraszóló mulatság előtt Andy Warhol örökre elhagyta a világot. Ötvenkilenc évesen, szívritmuszavarban hunyt el - álmában érte a halál. Temetésén egyik legjobb barátja, Paige Powell a művész saját magazinjának, az Interview-nak egyik lapszámát, és Estée Lauder "Beautiful" nevű parfümjét helyezte a koporsó tetejére. A feltankolt kétezer üveg Dom Perignonnak rövid úton nyoma veszett, ám sok évvel Warhol halála után a pezsgőmanufaktúra kreatív igazgatója tisztelete jeléül a milleneum alkalmából limitált szériás Andy Warhol kollekcióval adózott a pop-art kishercegének emléke előtt.

Galéria ikon

21

Galéria: Andy Warhol 12 képben
Fotó: Steiner Kristóf / Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.