Cattani felügyelő vagy Brinkmann prof hiánya fájóbb?
Keserédes nosztalgiával gondolunk a nyolcvanas évek keddjeire, amikor még egy emberként rohant haza a nép az este nyolcas sorozatra. Tudjuk azt is, hogy hiába telt el húsz év, korosztályunk aligha hördül fel egy Vészhelyzet hallatán, viszont könnyekig meghatódik, ha valaki azt mondja, Chateauvalloni polgárok. Sorozatunk első részében a kedd estékre koncentrálva kérdezzük: Melyik volt a keddek legjobbja?
1. Rabszolgasors
A Rabszolgasors (tudják, Isaura) ugyan 1976-ban készült, de a Magyar Televízió csak 1986-ban kezdte el vetíteni, mindannyiunk legnagyobb megdöbbenésére. Igen megdöbbenésére, mert azelőtt soha senki nem gondolta, hogy ember képes lehet olyasfajta álnokságokra, mint Leoncio. Aztán voltak, akik hamar túltették magukat rajta, de olyan is akadt, aki nem tudta megemészteni a sztorit, és megszületett a legelső magyar hoax egyike: a gyűjtés a milliomos színésznőnek aka rabszolgalánynak. Önnek mennyire hiányzik?
2. Nők a pult mögött / Kórház a város szélén
Nagy favorit volt és a nyolcvanas években számtalanszor leadták az 1977-es Nők a pult mögött és Kórház a város szélén című klasszikusokat. A cseh (bocs, csehszlovák!) remekeket azért vesszük egybe, mert aki az egyiket imádta, az a másikat is, ráadásul rendezőjük is ugyanaz a Jaroslav Dusek volt. A Nők a pult mögött-tel kapcsolatos a leghíresebb emlék, a pulton fellelhető déligyümölcsök szokatlan változatossága, ami amúgy egyáltalán nem volt jellemző a hetvenes évek Csehszlovákiájára se, de ez végülis csak fikció.
3. Özvegyek
A listán találtunk helyet minisorozatoknak is, reméljük akadnak, akik még emlékeznek az Özvegyek című krimire, ami három olyan nőről szólt, akinek meghal bűnöző férjük, ők meg a helyükbe lépnek és egy negyedik nővel kirabolnak egy bankot. Az 1983-as minisorozat hat részes volt, és megnézése után mindenki hasonló karrierről álmodozott, pedig a feleségek sokkal inkább voltak hétköznapi nők, semmint Charlie angyalai típusú bombázók. Ha önnek ezek az özvegyek hiányoznak a legjobban, tolja őket tízesig!
4. Tövismadarak
A Tövismadarakból (1983) személy szerint annyira emlékszem, hogy mindenkiben egy világ omlott össze, amikor kiderült a sármos és őrülten vonzó főszereplőről, hogy az hagyján, hogy a képernyőn katolikus pap, de az életben is pasast választott társul. Valahogy ez aztán összerombolta az egész nyűglődést, amit a sorozat hozott, az ember idegeire tudott menni Richard Chamberlain szerencsétlenkedése, hogy most a szerelmet vagy istent válassza. Nem is emlékszünk, hogy mi lett a vége, az amúgy hazánkba csak a kilencvenes évek elején került sorozatnak, de hátha ön igen, és most dúl-fúl, amiért lehúztuk. Adjon neki jó sok pontot, hajrá!
5. A polip
Ha már az idegesítő sorozatoknál tartunk, remek példa erre Damiano Damiani és Luigi Perelli filmsorozata a Polip 1984-ből. A hosszú-hosszú részeken át egyenesen a sírba tartó felügyelő totál érthetetlen harca a maffia ellen, amiben George R.R Martint túlszárnyalóan gyilkolásszák a szívünknek kedves szereplőket. A sorozat külön érdekessége a zenéje, hiszen azt maga a nagy Ennio Morricone szerezte, jó is. Ön, mennyire bízott benne, hogy a felügyelő jól jön ki a buliból? Mindegy, azért jó sok pontot lehet rá adni!
6. Klinika
Az 1985-ös Klinika (vagy ahogy sokanál beakadt, nyilván a metromegálló miatt: Klinikák) sikere borítékolható volt, a Fekete-erdő mellett Bács Ferenc is beköltözött mindenki otthonába. Örültünk, hogy az NSZK-ban is látták a filmet Benji kutyáról (akiről majd a hétvégi, retro tinifilmek kapcsán megemlékezünk), és csak néztünk, hogy micsoda egy rémes perszóna ez a Hildegard főnővér, persze akkor még élmodni se mertünk ilyenekről, hogy Magdi anyus. A legnagyobb pletyka a sorozattal kapcsolatban az volt, hogy Udo Brinkmann (Sasha Hehn) fiatalon szexfilmekben lengette, meg hogy Klaus Jürgen Wussow lánya az Elke nővér. Szeretjük vagy elég volt? Szavazzon!
7. A chateauvalloni polgárok
Európában a nyolcvanas években túlnyomóan olyan sorozatok születtek, amik valamilyen birtokon játszódtak, így nyitóképük egy ház (nyilván nem véletlenül, hiszen mintha a Dallas is egy birtokon játszódott volna, ugye). Nincs ez másképp a 1985-ös, francia Chateauvalloni polgárokkal se, amiből nekünk egyedül az van meg, hogy röhögtünk a béna címén. Hogy mi volt a pontos lényeg a családi viszályokkal dúsított sztoriban, és hogy kifutott-e egyáltalán bárhová is a huszonhat rész, az már teljesen mindegy. Ha szerette, hát szeresse!
8. Örvény
Személyes kedvenc az 1985-ös brit Örvény. Sokaknak elég csak megemlíteni a porcelán babákat a szigeten, máris a hideglelés fut végig a hátán, pedig hol volt még akár a Blair Witch Project is. A babákkal kapcsolatos feszültség viszont feloldódott, tehát valamiféle értelmezhető befejezése csak adódott a történetnek, ezért a kellemes nosztalgia, amivel gondolunk rá. Ha ön is így van ezzel, hiányolja tízesen az Örvényt!
9. A Guldenburgok öröksége
Esküdni mertem volna, hogy osztrák, pedig Hamburg közelében játszódott a zseniális és felejthetetlen Guldenburgok öröksége. Az 1987-ben készült sorozat három évadot(!) élt meg, és olyan zseniális arcot köszönhetünk neki, mint a kopasz Achim Lauritzen (Wilfried Baasner), aki mindig odamondogatott mindenkinek, ha kellett, ha nem, persze végül általában hoppon marad, hiába volt az isten tudja milyen stúdiójának bejáratában a saját feje óriásposzteren. Ön ezért rohant haza keddenként?
10. Twin Peaks
Mivel már korábban is átcsúsztunk a jó kilencvenes évek elejébe, így talán nem túlzás kedvenc keddi sorozatok közé rakni a Twin Peaks-t. David Lynch – anyukám szerint "eleinte normálisnak indult" – sorozatát 1990-ben forgatták, és egy csapásra óriási hype lett belőle, I killed Laura Palmer-es trikót hordott a fél város. Mivel a német csatornákon előrébb tartott a sorozat, mint itthon, így azon lehetett spoilerezni, de annyira féltünk, hogy inkább kivártuk, hogy keddenként együtt nézzük Bob ámokfutásait, vártuk feltűnni Cooper ügynök Diane-jét, és jegyzetekkel felszerelkezve hallgattuk a törvényszéki orvosszakértő Albert (Miguel Ferrer) tízpontos beszólásait. Lynch '92-ben forgatott mozifilmet belőle, én meg még azóta is rémeket álmodok a vörös posztótól.
