A Magyarhangya filmklubja a Bevetetlen ágyak című filmmel kezdődött. Alexis Dos Santos 2009-es filmjében londoni underground fiatalok keresik a kiutat a kilátástalanságból, és ebben fajsúlyos szerepet kapnak a testi örömök.
Világfájdalomra szex és Polaroid
A film főszereplője a kölyökkutyaképű spanyol fiú, Axl, aki apját igyekszik felkutatni, miközben kocsmáról kocsmára jár. Axl mellett megismerhetjük a francia Verát, aki szerelmi bánatában - és abban a könyvesboltban, ahol dolgozik - vagy szörnyen szenved, vagy vigasztalódni igyekszik. Teszi ezt hol alkalmi szexszel, hol a vásárlók megtréfálásával, miközben naplót vezet és Polaroid fényképezőgépével bohóckodik. Persze rettenetesen fáj neki a világ, létezése egy merő bipolaritás, gyötrelem és katarzis mérgező elegye. Vera és Axl története párhuzamosan fut, csak a film végén botlanak egymásba. Az indie-nemzedék Dos Santos értelmezésében plüss tehenekkel, Super 8-as felvételekkel, vergődő, szabadságra vágyó fiatalok történetéről szól, szerencsére remek zenei aláfestéssel.
A film utáni beszélgetés moderátora Rebák Tamás volt, szakértői pedig Hevesi Kriszta, az ELTE PPK szexuálpszichiológa tanára, Sepsi László filmkritikus, a Prizma folyóirat Erotika és pornográfia számának szerkesztője, valamint Szilágyi Gyula szociológus, író, a Tiszántúli és Nagyvárosi Emanuelle könyvek szerzője. Ahogyan a filmklubokban szokás, az esemény moderátora meglengette a startzászlót, arra várva, záporozzanak csak a kérdések a közönségtől, és persze, nemhogy zápor, de még csak szemerkélés sem volt. Rebák így kénytelen volt a szakértőgárdát egymásnak ereszteni, ők jól elbeszélgettek, és ebből születtek emlékezetes pillanatok is.
Ellötyögtetnek egy aktust, mint a 20 éves házasok
Szilágyi Gyula azért az elején rákérdezett a közönségnél, kinek tetszett a film. A jelenlévők közül szinte mindenkinek.
Rebáknak is, aki elmondta, hogy azért ő nem erre számított, mert az IMDB-n vígjátékként volt feltüntetve a Bevetetlen ágyak, szerinte viszont inkább a dráma kategóriába illik bele.
„Ha azt mondod egy forgalmazónak, hogy a filmedben huszonévesek fognak szexelni, és állatmódra drámázni, és ez mennyire vicces, akkor azt sokkal könnyebben el tudod adni” – magyarázta meg a félrekategorizálást Sepsi László filmkritikus Rebáknak.
Szilágyi kifejezetten szomorúnak és szürkének érezte a filmet, a szexjeleneteket pedig lélekölően sivárnak: „Az egész intim találkozás úgy zajlott, mintha ennénk valamit. Annyira nem volt ünnepélyes, annyira nem volt benne fantázia. Ha azokat a finom érzéki érintéseket, amik azért erre a korosztályra azért jellemzőek – még ha nem is különösebben tanult érintések, mozdulatok ezek, hiszen ilyenkor még nincsen annyi tapasztalat - de ösztönösen megtalálja az ember, akkor érti is ezeket a mozdulatokat. És akkor is érvényes ez az alapelv, hogy a legnagyobb öröm a partner öröme, és a visszajelzés öröme. Ezek pedig itt teljesen hiányoztak, szomorú szexek voltak ezek, mint amikor 20 év házasság után a férj megkívánja a szexet, és gyorsan ellötyögtetnek egy aktust. Nem is értettem, a rendezőnek vajon ilyen rossz véleménye van erről a korosztályról? Vagy nincsenek tapasztalatai? Vagy nem emlékszik saját fiatalságára?"
Sepsi próbálta menteni a menthetőt: „Mivel az egész film a fiatalokról és az elidegenedés témájáról szólt, fura lett volna belerakni, hogy igazából tök jókat szexelnek. Azzal volt a gond, hogy ugye nekik rettentő világfájdalmuk van, és ebbe nem fér bele, hogy közben jó a szex. Ha világfájdalmam van, nem jó a szex.”
Oxitocin és a stresszoldás
Ekkor szólalt meg először Hevesi Krisztina, a téma szakértője. „Igen, én is ezen gondolkodtam, hogy így most gyorsan elteszem a szociálpszichológiai énemet a fiókba, és talán most jobb lenne, ha a személyiségpszichológus ugorna elő. Ezen kívül még az jutott eszembe, hogy itt rögtön a bemutatkozásnál már előrébb tartunk, mint a film egy óra után. Milyen érdekes, hogy mennyire fontos a név, a névnek az ismerete: ha tudom valakinek a nevét, akkor már valahol szinte ismerem. A saját nevünket is azonnal meghalljuk egy bármilyen zajos koktélpartiban, és akár álmunkból is felébredünk rá. A szex pedig egy hasonló szó: ha a túlzsúfolt villamoson, buszon, kórházban , folyosón, bárhol elhangzik, ugyanúgy felkapjuk rá a fejünket.”
Mi sajnos nem vagyunk szakértők, így nem teljesen értettük Hevesi eszmefuttatását, de szakértőként nyilván tudja, mit beszél, biztosan többet utazik villamoson, ahol mindig felkapja a fejét arra a szóra is, hogy Krisztina, és arra is, hogy szex. Önök is így vannak ezzel? Felfigyelnek arra, ha a metrón valaki a szexről beszél? Na, ugye.
A világfájdalomra nem gyógyír a szex
Szilágyi és Hevesi még egy ideig elrugózott a névtudomány kérdésén, de Szilágyi végül csak belevágott egy olyan témába, ami a filmhez is kapcsolódott: „Olyan erős a világfájdalmam, hogy tulajdonképpen a másikat sem akarom annyira birtokolni, csak éppen egy kicsit. Ha pedig semmit nem akarok, csak azt a néhány percet, amit ott együtt töltünk az ágyban, attól nem fog megoldódni a világfájdalmam, csak erősödni fog. Egy ilyen hibás ez az egész tulajdonképpen azzal, hogy a szexust nem rangján, és nem abban a kitüntetett szerepben kezelik, amire a szexus nekünk megadatott és hivatott” - fejtette meg a tutit végül.
Hevesi ezután olyan általános és sablonos alapvetéseket vonultatott fel, hogy inkább azt próbáltuk megsaccolni közben, vajon milyen sűrűn járhat szoláriumba. Ennyi azért átütött: „Én is fel szoktam tenni, hogy mi a funkciója a szexnek, hiszen rengeteg funkciója van, sokkal több, mint gondolnánk. itt konkrétan például van egyfajta vigasztaló jellege. Ahogyan a gyerekkori ölbevétel, az ölelés iránti szükséglet is az. De a szexualitás lehet agresszió-levezető, lehet dominanciakifejező eszköz is, stresszcsillapítás, szorongásoldás, a bosszú eszköze is lehet. Annyiféle funkciója van, tehát ilyen értelemben jó a fájdalomcsillapításra, segít az elalvásban is, és mellékesen akár az utódgondozásban is segít.” Nyilván itt a párok közti kötődés erősítésére gondolt, de ezt már nem árnyalta, mert rátért a neurotranszmitterekre és az oxitocintermelődésre, és ezek élettani hatására. Ez kicsit kezdett furcsává válni, mert míg mondandójának első felét úgy adta elő, mint a közönség síkhülye lenne, a hormonos monológját már úgy, mintha pszichológusok, orvosok, vagy legalábbis olyan emberek ülnének a teremben, akik ez érdekel. Én például nem azért megyek el egy moziba, hogy megtudjam, a kis Vukban milyen hormonok termelődtek, miután elvesztette az anyját. Talán Hevesi is észrevette, hogy untatja a közönséget, talán nem akart belemenni az endokrin rendszer teljes ismertetésébe, így hát összegzésül olyat szakértett, mint egy szebb napokat megélt cosmo-újságíró: „Nem véletlenül mondják, hogy a szerelem az, amikor a hormonok bugi-vugit járnak. Ezért van az, hogy ember által átélhető legnagyobb öröm, legnagyobb boldogság a szerelem érzése, legalábbis már biokémiailag kimutatható. Második az étkezés”.
Az este tanulsága tehát az a korántsem új felfedezés, hogy egy filmet lehet ezerféleképpen értelmezni, valamint ha szexológusok szeretnénk lenni, akkor mindenképpen váltsunk szoláriumbérletet. A Magyarhangyának azért köszönjük ezt az estét, a film jó volt, a kerekasztalbeszélgetés pedig igencsak mulatságos, de tanulságos is.
