Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tájfényképezéshez kell a technika, de a fénykép ez esetben is először a fejedben születik meg. Egy jó fotóval a valóság egy olyan szeletét mutathatod meg, ami csak a tiéd, és legalább az otthoniaknak is lesz fogalma arról, mit láttál valójában.
1. rész: Így fényképezz a nyaraláson - Tippek kezdő fotósoknak
2. rész: A megapixel csak parasztvakítás - Így fotózz a nyaraláson 2. rész
A turisták a legegyszerűbb gépekkel is próbálkoznak megörökíteni a tájat a nyaralás alatt, általában nem sok sikerrel. A tájkép hálás téma, mert statikus, így a kezdő, rutintalan fotósnak is van elég ideje arra, hogy meglássa a képet a tájban, szépen lassan beállítsa a gépét, megtalálja a legjobb képkivágást, anélkül, hogy lemaradna a pillanatról. Egy szép táj már önmagában is fényképre kívánkozik, egy tudatosan komponált, technikailag jól kivitelezett tájfotó pedig már egyenesen a falra.
A jó fényképhez ott kell lenni
A jó tájkép nem csak egyszerűen történik, nem csak ott kell lenni, és jól megfényképezni, de észre is kell venni a képet a tájban. Ez nem fog úgy menni, hogy az út széléről, lábujjhegyen körbefényképezel mindent, ehhez bele kell menni a tájba, és különböző nézőpontokat keresni. Ráadásul nem az a cél, hogy egyetlen képbe belesűrítsd az egész látómezőt, hanem az, hogy megtaláld az izgalmas részleteket.
Kell, hogy legyen egy fő témád, ami köré felépíted a kompozíciót. A téma lehet egy szép ház, egy templomtorony, egy magányosan álló fa, ha pedig tengerpartot fényképezel, akkor egy vitorlás, vagy egy elhagyatott csónak is. Üres tájat csak akkor érdemes fényképezni, ha a fények igazán különlegesek, vagy ha olyan grafikus felületek vannak a tájban, amik önmagukban is megérnek egy misét.
Nem csak a kompozíció, hanem a perspektíva is nagyon fontos. Egy adott témáról akkor tudsz valami újat hozni az unalomig ismert nézőpont helyett, ha lehasalsz a földre, vagy felmászol egy magasabb helyre és felülről fényképezel. A siker titka, hogy olyan szemszögből mutasd meg a világot, ahogy más nem láthatja. Ha megérkeztél, ne kezdj el vaktában lődözni, hanem keresd meg, vedd észre, és ne legyél lusta jól megfényképezni az igazán szép dolgokat.
Fotózz vízeséseket hosszú záridővel
A vízesések, sebes folyású patakok fotózásánál érdekes hatást érhetsz el, ha hosszú, legalább egy-két másodperces záridőt használsz. Ilyenkor a lezúduló víznek van ideje bemozdulni, és szép, fátyolos hatása lesz a képen. Tedd állványra, vagy fix helyre a gépet, állítsd be a lehető legalacsonyabb ISO értéket, és használd a záridő-előválasztásos üzemmódot, a lehető leghosszabb expozíciós idővel. Ha ragaszkodsz a blendeprioritásos üzemmódhoz, akkor válaszd a lehető legszűkebb rekeszt, a gép majd ehhez rendeli hozzá a hosszú záridőt. A legjobb, ha már sötétedik, vagy árnyékos a vízesés, mert így a gép hosszabb záridőt fog kiadni, és fátyolosabb lesz a hatás.
A tájfotós korán kel és későn fekszik
A tájfényképezés másik aranyszabálya az, hogy jó időben kell ott lenni. Természetesen bármikor fényképezhetsz, csak számolj vele, hogy a legjobb képeid is csak átlagosak lesznek. Persze megvan a hangulata egy verőfényes, türkiz színű, tengerparti csendéletnek is, ha olyan partszakaszon jársz, ahol délben nincs tele a strand.
A tájat napfelkelte előtt kb. 30 perccel érdemes elkezdeni fotózni, és napfelkelte után maximum egy óráig szabad folytatni. Napközben nyugodtan strandolj, kirándulj, legközelebb napnyugta előtt kb. 30 perccel érdemes visszamenni fényképezni, és utána még 30 percig folytatni. Minél keményebbek a fények napközben, annál kisebb eséllyel születnek hangulatos fotók, napnyugta után pedig a sötétben hiába vakuzod a pár méterre világító kisvakuddal a tőled kilométerekre lévő hegyet, nyilván nem jársz majd sikerrel. Az alacsonyan álló nap fénye ezzel szemben szépen kiemeli a táj struktúráját, és a megnyúlt árnyékok érdekes rajzolatokat hoznak létre.
A napfelkelte és a napnyugta szép fényei mellett ilyenkor van arra lehetőséged, hogy a napkorongot belekomponáld a képbe. Ha azt szeretnéd, hogy a hegyek mögé lebukó napkorong szép kerek legyen, akkor használd a gépeden a lehető legszűkebb rekeszt (általában f/22). A másik remek kreatív lehetőség a sziluett fotók készítése, aminél csak arra vigyázz, hogy olyan témát válassz, ami biztosan felismerhető a körvonalairól is. Ilyenkor a nappal szemben, azaz ellenfényben kell fényképezned az adott témát. A fehéregyensúlyt ne felejtsd el napnyugtára állítani.
Használj kreatív szűrőket
Ha komolyabban érdekel a tájfényképezés, és tükörreflexes géped van, számos kreatív szűrő közül választhatsz, amit az objektíved frontlencséje elé rögzíthetsz. A polárszűrő a legfontosabb szűrő, használatával a színek tisztábbak, a kontrasztok erősebbek lesznek, a zavaró tükröződések (pl. vízfelületek) pedig eltüntethetőek a segítségével. A polárszűrő ráadásul szép, mélykék eget varázsol a képeidre. Jól jöhet még egy szürke átmenetes szűrő is, amivel az eget sötétebbé teheted, így a túl világos részek nem égnek ki. Ezeken kívül számos színes szűrő közül válogathatsz, amivel a tájképeknek különleges, akár a valóságtól elrugaszkodott jelleget adhatsz, így az alkotás végtelen lehetőségei nyílnak meg előtted.
Ha napközben felhős, borús idő van, esetleg párás, ködös a táj, akkor szintén érdemes elővenni a gépet. Eső után a fák, virágok levelei szépen fénylenek a víztől, a ködpára pedig szétszórja a nap fényét, és különleges atmoszférát varázsol a képre.
Ügyesen tagold a tájat
Egy jól komponált tájkép általában három részből áll, van előtere, középtere és háttere is, tehát általában horizontálisan három, jól elkülöníthető részre lehet bontani. Tipikus amatőr hiba a kép közepén húzódó horizontvonal, ehelyett használd a profi harmadolási szabályt, és vagy az alsó, vagy a felső harmadoló vonalra helyezd a horizontot. Hogy a vonalat alulra vagy felülre érdemes tenni, ez minden esetben attól függ, hogy az előtér vagy az ég-e a hangsúlyosabb.
Nagy méretű eget csak akkor tegyél a képre, ha szép, strukturált, habos felhők vannak, vagy ha az égbolt drámai, vihar előtti arcát mutatja. A szép ég amúgy is kulcsfontosságú a jó tájképhez. Hiába jók a fények, és hiába választottál ki egy különleges nézőpontot, ha az ég jellegtelen, akkor az egész kép az lesz. Ha egy igazán szép tájat találsz, érdemes megvárni a szép eget, vagy többször is visszatérni a helyszínre. Dimbes-dombos vidék, szántóföldek, grafikus felületek esetén, ha jellegtelen az ég, akkor nem muszáj belekomponálni a tájba, vagy elég, ha csak jelzés értékkel teszed rá.
Határozd meg a léptéket
Ha valamilyen monumentális, grandiózus tájhoz van szerencséd, és a fényképen is éreztetni szeretnéd a méreteket, akkor komponálj bele a képbe valamit, ami meghatározza a léptéket. Lehet ez egy ember, egy autó, vagy egy állat is, a lényeg, hogy két dimenzióban a néző csak úgy érzékeli a valós méreteket, ha van összehasonlítási alapja.
Az állványt ne hagyd otthon
Bármennyire kényelmetlen is, sajnos a tájképfotózás két legfontosabb kelléke az állvány és a távkioldó. A tájképek legtöbbjénél általában az a cél, hogy az előtér és a háttér is egyformán éles legyen, ehhez szűk blendére lesz szükséged. A megfelelő mélységélesség miatt a tájfotósok blendeprioritásos üzemmódban fényképeznek, a leggyakrabban f/8, f/11 vagy f/16-os rekeszt használnak. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a jó képek hajnalban és este születnek, amikor még kevesebb a fény, így a szűk rekeszhez még hosszabb záridő kell. Hosszú záridőt nem fogsz tudni kézből kitartani, anélkül, hogy a bemozdulna a kép, így állványra kell tenni a gépet. Az ISO-t ugyan emelheted, de jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy a tájfotózás nem a kézből fotózás műfaja.
Ha már vetted a fáradtságot, és beszereztél egy állványt (természetesen nem csak tükörreflexes gépekhez, hanem szinte bármilyenhez lehet kapni), vagy legalább találtál egy fix pontot, ahova leteheted a géped, akkor használj távkioldót is. Ez nem más, mint egy kihelyezett exponáló gomb, így nem rázod be a gépet, mikor lenyomod a gombot. Ha nincs a távkioldód, akkor használhatod a géped időzített üzemmódban is.
