Egy kicsi wellness mindenkinek jár- még a tiniknek is (X)

Olvasási idő kb. 3 perc

Családi nyaralás tizenévesekkel? Mindez úgy, hogy ne legyen nyűg, és még élvezzék is? Mert ugye baba- és gyerekbarát szállodát még csak találunk, na de mi van akkor, amikor a család tizenévesekkel akar együtt nyaralni. A napozás unalmas, az esti séta ciki, a kamasz szenved. A hévízi NaturMed Hotel Carbona azonban mindenkinek garantálja a pihenést és szórakozást.

Például van tinédzser medencéjük

A hévízi NaturMed Hotel Carbona tavaly egy közel 300 millió forintos beruházás 30 %-os támogatását nyerte el az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatán, ezért a már meglévő 300 négyzetméteres élményfürdő mellett egy tinédzser medencét is kialakítottak. Így már a 8-16 éves korosztály számára is külön medence van, a család többi tagjának nagy örömére. Ebben a vízben mindent szabad: labdázni, fröcskölni és akár ugrálni. Így még a pihenni vágyó vendégeket, vagy a pancsoló kisgyerekeket sem zavarják.

Junior szépségápolás -nem lehet elég korán kezdeni

Az, hogy egy tinédzser egyre többet foglalkozik magával, teljesen normális. Teste, lelke és ízlésének folyamatos változásától, már csak hangulata ingadozóbb. Szüleikkel problémáikról nem beszélnek, kortársaiknak azonban könnyen megnyílnak. A NaturMed Hotel Carbona ezért kiscsoportos konzultációkat indított a tizenévesek számára. Itt nem csak hogy megtanulhatják a helyes bőrápolás alapvető lépéseit, de külön, a számukra összeállított frissítő és tisztító junior-arckezelés mellé, praktikus és személyre szóló tanácsokat kapnak a kozmetikustól.

A foglalkozásokon a lányok megismerkedhetnek a szőrtelenítés  lehetőségeivel, amit szükség esetén akár ki is próbálhatnak a kozmetikában. De részt vehetnek smink tanácsadáson, kipróbálhatják  a legújabb a trendeket, és szakemberek segítségével megtanulhatják a helyes kéz- és lábápolás szabályait.

Junior wellness- egy csomagban a szépség

A szálloda külön a fiatalok igényeinek figyelembevételével, több optimális kezelési csomagot is összeállított. A szépség-csomag bőr állapotfelméréssel, szőrtelenítési, kéz-és lábápolási tanácsadással, arcmasszázzsal és bőrműködést normalizáló kezeléssel, illetve a bőr számára hasznos „sensolite" polarizált fényterápiával várja a junior korosztályt. Utóbbi kezelést a wellnessre vágyó tinédzserek egy-egy aroma-, talp és jade köves masszázzsal egészíthetik ki.

Kalóriatáblázat a testképzavar elkerülésére

A kamaszok körében egyre több a testképzavarral együtt járó táplálkozási rendellenesség. Míg a lányoknak a képzelt vagy valós súlyfelesleg, addig a fiúknak a férfias izomzat hiánya jelent problémát. A NaturMed Hotel Carbona dietetikusa fiatalos, könnyed, ám hasznos konzultációra várja az érdeklődőket, ahol az egészséges táplálkozás minden csínját-bínját elsajátíthatják. A lányok a vékonyságuk eléréséhez és megőrzéséhez, míg a fiúk az egészséges izomzat kialakításához szükséges étrenddel kapcsolatosan kapnak tanácsokat.

A büféasztalról válogatva összehasonlítják az általuk egészségesnek vélt étrendet azzal, amit a szakember állít neki össze. Eközben a dietetikus segít kiszámolni kalóriaigényüket egyéni adootságuknak és egy használható kalóriatáblázatot is kapnak, amiben a főzési alapanyagok helyett az általuk kedvelt és gyakran fogyasztott élelmiszerek adatai vannak feltüntetve.

Streetball-tól a Soft-Ball-ig

Azt mondják, a mozgásigény minden fiatalban ott lakozik, meg azt, hogy mi felnőttek tehetünk arról, hogy gyerekeink ellustulnak. Az iskolában kevés a tornaóra, és valljuk be nekünk, szülőknek is véges a szabadidős, és az anyagi keretünk is. Ezért aztán a gyerekek csak ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el edzésre, és amikor a család eljut egy közös pihenésre, akkor sem az aktív kikapcsolódásé lesz a főszerep.

A NaturMed Hotel Carbonában a tinédzserek kedvük szerint bekapcsolódhatnak a szálloda számos csoportos sportprogramjába, legyen az Fit-Ball, Soft-Ball, DISC'O'SIT, gerinctorna, vagy bármely más vízi torna, de teniszezhetnek és úszhatnak is. Ha pedig mindez kevés lenne, még mindig ott a ping-pong, a tollaslabda vagy a streetball. A szervezett gyalogos- vagy kerékpártúrák során (szülőkkel vagy nélkülük) kalandosan ismerhetik meg a környéket. Ha az idő elromlik, még mindig ott van a biliárd vagy a darts a közös szórakozásra.

A kicsiket játékosan nevelik egészségmegőrzésre

A tudatosan alakított egészséges életmód és annak megőrzése a legjobb módszer a betegségek elkerülésére, a legjobb, ha ezt a gyerekek is maguktól megtanulják. A NaturMed Hotel Carbona ezért nem csak a nagyokra, a kisgyerekekre is gondol: őket például gyerektornával várják. Az óvodáskorú gyerekek gyógytornász és pedagógus vezetésével „Csipet-csapat” foglalkozásokon játékos módon ismerkedhetnek meg az egészségmegőrzéssel.

A „Porci Berci® barátokat keres” gerinciskola pedig a kisiskolásokat várja soraiba, ahol megtanulják a gerincbarát magatartásformákat, hogy milyen a helyes testtartás, hogyan kell gerincet kímélő módon ülni, állni vagy akár cipelni. Mindez aztán fokozatosan beépül a mindennapjaikba, majd automatikussá válva, ezek segítségével nem csak a helytelen testtartás előzhető meg, hanem a későbbi gerincproblémák.

Ez azonban még mindig csak egy szubjektív válogatás a programokból. A hévízi NaturMed Hotel Carbona mindenkinek garantálja a pihenést és szórakozást jó és rossz időben egyaránt.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.