Legós notesz, örök gyerekeknek

Olvasási idő kb. 2 perc

A Star Wars kollekció után Legós naptárral igyekszik kielégíteni a Moleskine a notesz- és játékmániások igényeit. Ha jegyzetelni sem bír Lego nélkül, rendeljen játékfigurás noteszt 15 dollárért (3300 forint), biztos menő lesz vele.

Az olasz noteszgyártó cég, a Moleskine mindig sikeresen menedzselte termékeit. Az 1996-ban alapított cég első kampányszövege rögtön így hangzott: "Legendás művészek legendás jegyzetfüzete” – a hibátlan szlogennel az ügyes marketingesek hamar eljuttatták mindenkihez az üzenetet, miszerint olyan nagy elmék, mint Hemingway és Picasso az ő tojáshéjszínű lapjaikat válaszották, tehát a bőrkötéses noteszeknél keresve sem találatunk jobb felületet értékes gondolatainknak.

Lego Moleskine jegyzetfüzet 15 dollárért.

A Moleskine mindig követte a trendeket, dobott már piacra Star Wars és kis herceg kollekciót is, március elsejétől pedig egy ötletes, limitált szériás legós kiadással izgatja fel a trendkövető noteszvásárlóknak. A különös jegyzetfüzetben néhány építőkocka, matrica, belső zseb és Lego figura is helyet kap, ráadásul a jellegzetes, lekerekített sarkú, fekete borítású noteszek Lego kiadása 4 különböző kivitelben kapható, így biztos minden játékmániás örök gyerek talál magának megfelelő Moleskine-t.

Legos jegyzetfüzet felnőtteknek

A több mint 50 éves múlttal rendelkező, műanyag kockákat gyártó cég neve egyébként a dán „Leg Godt!" azaz „Játssz jól!„ kifejezésből származik. Az egyszerű játéknak indult termék mára kultusszá nőtte ki magát, már nem csak gyerekek játszanak vele, hanem a kreatív felnőttek közt is kifejezetten divatos Lego-val szórakozni. Ennek megfelelően a legós notesz teli találat, 15 dollárt (3300 forintot) biztos minden Lego-mániás szívesen befektet az unalmas értekezletek alatt különösen hasznos Moleskine-be. Ha tényleg nem tud élni egy limitált szériás legós notesz nélkül, érdemes már most előrendelni az Amazonon egyet, nehogy elfogyjon. A kollaborációról természetesen látványos reklámfilm is készült, nézze meg, ha eddig nemkapott volna rá a Moleskine-gyűjtésre, majd ezután rá fog:

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.