A Mango már elkezdte a leárazást - 10 profi tipp az akciókra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ne indulj céltalanul bevásárolni a sale-szezonban. Anna dello Russo divaszerkesztő és -ikon pontokba szedte, mire érdemes figyelni, amikor megjelennek az akció feliratok a kirakatokon. Igaz, ő a könnyűipari mesterművekre helyezi a hangsúlyt, de a tanácsaival elkerülhetők, hogy minden olcsó hülyeséget felvásároljunk.

A nyári kiárusítások általában június végén kezdődnek, de most minket is meglepett a Westendben járva a látvány, hogy a Mango máris elkezdte a nyári akciót, és ezzel olyan tömegeket vonzott az üzletbe, hogy hétvégén a bejárati ajtónál álló biztonsági őrig ért a sor a próbafülkékre várva.

Tömegek az 50% reményében

Az ehhez hasonló, extrém vásárlás inkább csak buddhista főiskolai hallgatóknak ajánlott, ennek ellenére láthatóan sokan vállalták a lelki kockázatát az 50 százalékos engedményért. Itt az ideje tehát, hogy elkezdjük a leárazásszemlét, de előtte következzenek a profik tanácsai a sale-szezonra. Habár legtöbben nem mesterművekre vadászunk ebben az időszakban, akad néhány tanács, amivel elkerülhetjük, hogy mindenféle vackot felvárásoljunk csak azért, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnik.

Anna dello Russo, a japán Vogue divatszerkesztője, egyben figyelmen kívül nem hagyható ruhamán jelenség blogján osztotta meg tippjeit a leárazásokhoz. Álljon itt mindnyájunk okulására, hogy a lehető legjobb vételekkel térjünk haza:

Anna dell Russo

1. Csakis mesterművek jöhetnek szóba!

2. Ne végy használhatatlan darabokat, csak mert olcsó. Olyanok, mint az egzotikus szuvenírek, amik a hazatérted után csak leterhelik és elrontják a lakásod összképét.

3. Pécézd ki a kedvenc darabod, mintha csak a nagy szerelmed volna. Tartsd folyamatosan szemmel az üzletben, de a vásárlással várd ki a leárazás első napjait.

4. Csakis gyűjtőknek szánt, egyedi és szokatlan darabokat válassz, különben csak megveszed a sokadik fekete kabátod.

5. Ne indulj vásárolni céltalanul, úgy sokkal több pénzt és energiát fogsz elpazarolni.

6. Csinálj egy térképet a kívánságlistádon szereplő boltokkal, és vidd magaddal.

7. Előre határozz meg egy bizonyos keretet és a kívánságlistád sorrendjét vigyelembe véve válogass.

8. Ne hagyd magad átverni az akció és kiárusítás feliratoktól: olyanok, mint a csodaszép, de gonosz sellők. Elcsábítanak, aztán a tenger mélyére rántanak.

9. Vásárolj tervezőktől, méghozzá azért, mert így garantált a magas minőség.

10. Ne maradj kommersz! Menj be olyan boltba is, ami máskor tilos, és elégítsd ki a vágyaid valami aprósággal.

Saját tippek hazai leárazásokhoz

1. Habár az üzletekben leárazáskor összegyűlt tömegből úgy tűnik, könnyűipari apokalipszis közeleg, ne gondold azt, hogy néhány nap múlva már mindent kifosztanak. A multimárkák itthon viszonylag nagy készlettől szeretnének megválni nyaranta, így marad bőven még ruha, ha az akció első napján elijeszt a tömeg.

2. Ne vesd bele magad rögtön az üzletek kaotikus kínálatába, és vásárolj fel mindent, ami akkor nagyon vonzónak tűnik. Inkább első körben nézz körül és nézd meg, mit hol kapsz meg olcsóbban.

3. Gondold át, mire is van tényleg szükséged, így elkerülhető, hogy amit megvettél, azt sosem látja rajtad a világ.

4. A leárazásokon előkerülhetnek az előző szezon megmaradt ruhái, ezekből érdemes a klasszikusabb fazonokat kiválasztani, amelyek még pár évig viselhetők (ha a minőség is rendben van).

5. Mindezek után vásárolj: ehhez sok türelmet kívánunk!

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.