Penthouse templomból, családi ház víztoronyból - 5 extrém lakás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A panelházak lakódobozok, amelyek nem hordoznak semmiféle meglepetést vagy inspiráló mozzanatot. Ennek szöges ellentéte, amikor tökéletesen más feladatra tervezett épületekből alakítanak ki lakásokat - kihívás az építésznek, igazi hódítói feladat. Be kell törni a teret, először lakhatóvá, aztán élhetővé kell tenni - meglepő, mennyire otthonos eredmények születnek ebben a műfajban.

1. Víztoronyból kilencszintes családi ház

Sok budapesti álomlakása a margitszigeti víztorony legfelső emelete, persze, ahhoz, hogy elég legyen egy egész családnak, az alsó, lépcsőházi szineteket is el kell foglalni. A harmincas években épült holland víztorony esetében is így történt, úgy alakították át, hogy az épület egész teste lakhatóvá váljon.

Nem maradt egy négyzetméter sem kihasználatlanul, mind a kilenc szint rejt valami funkciót. A nagy kihívást a fény beeresztése jelentette, végül hatalmas ablaktáblákat illesztettek a torony hasába. Az eredeti fémlépcsők és még számtalan ipari elem megőrzése egészen sajátos hangulatot teremt.

2. Luxuslakás a garázsban

A garázsokról legkevésbé az otthonosság jut eszünkbe, de ez a nagyjából kilencven négyzetméteres kanadai melléképület szokatlan átváltozáson ment keresztül, úgy alakítottak ki belőle teljesértékű lakást, hogy sikerült megőrizni eredeti karakterét.

A garázs régi alkotóelemei okos tárolófelületekké változtak, a konyhában például egy régi vasoszlopra akasztották az edényeket. A hálószoba a felső "polcon" kapott helyet, izgalmas fordulatokat hozva a garázs funkcionális tereibe.

3. Zsinagógából penthouse és egy gótikus templom színeváltozása

Másképp izgalmas a szentélyek átváltozása. Az ipari épületek esetében az indusztriális hatást finomítják, a templomokat viszont a földre kell rántani. A manhattani zsinagóga esetében is sikerült megmenteni a tér arányait és jellegzetes elosztását. A rengeteg üvegfelület célja a légies építészeti hatás mellett, hogy minél több fényt engedjenek be.

Az angol vidéki kúriát pedig egy romos állapotban lévő, középkori templom épületéből alakították ki közel négyszázezer font ráfordítással. Izgalmas a tér, bár egy kicsit hátborzongató, amikor az ólomüveg ablakok alatt, az oltár helyén kanapé áll.

4. Rakétasilóból is lehet lakás

Elég meredek sztori, egy iskolai tanár megvásárol egy hidegháborús bunkert Kansasban. Ekkor még mindent benőtt a gaz, és a beázások miatt a több ezer négyzetméternyi betonalagút egy része is évtizedek óta víz alatt állt.

Az óvóhelyen a hatvanas évek normái szerint túlélhető egy atomtámadás, ami nem utolsó szenpont. Ezzel divatot teremtett, a többi bunker is gyorsan gazdára talált - így alakult otthonná az Atlas F rakétakilövő állomás is. A lakás gyakorlatilag egy központi oszlopra felfüggesztett betonhenger, ami aktív korában hatalmas rugókon mozgott minden irányba, hogy robbanás esetén elnyelje a rezgéseket. Nyolcvanas évekbeli graffitik, végeláthatatlan lépcsők, tonnás biztonsági ajtók emlékeztetnek az épület egykori funkcióira.

5. Nappali egy mozi előteréből

Filmrajongók fantáziálnak ilyen lakásról - Stockholm egykori Plaza-Astoria mozijának meghódítása legalább olyan meglepő, mint a katonai bunker átalakítása.

A maga nyolcméteres belmagasságával - ahol az ötméteres pálma szerény szobanövénynek tűnik - grandiózus lakótérré alakult, a mozi előcsarnoka mint nappali elég merész vállalkozás. De az arányoktól nem válik hűvössé a tér, a hálóval összekötött medence és a végtelen napfénytető láttán nem csak a mozirajongók szíve dobban meg.

Markó Barbara
Markó Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.