Tavaszi trend: Római légiósok és sejtelmes sportosság

Olvasási idő kb. 3 perc

A Lakástrend Kiállításon rendezett divatbemutatót a nemrég nyílt Showroom R9 az általuk képviselt négy tervező, Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Szegedi Kata és Benus Dániel kollekcióiból. Van, akinek nem ártana finomítani a stílusán, van, aki jól tette, hogy újított, és van, akit továbbra is ugyanazért szeretünk.

A showroomot Abodi Dóra és Mojzes Dóra divattervezők indították közösen, valamint meghívták magukhoz Szegedi Katát és Benus Dániel dizájnereket is, így négyük közös showját láthattuk most. A Műcsarnok belső termének közepén Szőke Gábor Miklós szobrász hatalmas trón-installációja tornyosult, ami megadta az alaphangulatot. Mindhárom tervezőnő elég karakteres stílussal bír, úgyhogy passzolt a környezet a ruhákhoz. (Benus Dániel téli férfikollekciójáról már volt szó itt, így most nem ismételném magam. Az ő letisztult darabjai egyébként pont emiatt furcsán egyszerűnek hatottak az extrémebb női ruhák között.)

Mivel sikerült az eggyel kijjebb lévő teremben rekednem, a látvány kevésbé volt élvezhető, derékszögbe hajolva nem túl nagy kaland leskelődni, hogy egyáltalán lássak valamit, na de életem és vérem a divatért, ugyebár.

Galéria ikon

14

Galéria: Római légiósok és sejtelmes sportosság
Fotó: Kováts Dániel

Sokat akar a szarka

Abodi Dóra tavaszi-nyári kollekciója teljesen zavarba ejtett. Láthatóan vannak jó ötletei, de ezek aztán valahogy sorra elcsúsznak. A kivitelezés sokszor messziről is fájóan barkácsmunkának tűnik. Ezzel, annak fényében, hogyan pozicionálja a márkáját, nem ártana valamit kezdeni. Az olyan erős, pontos szabászati megoldások mellett, mint amit például a vörös, sziromszerű szoknya és a vele bemutatott felső mutat, érthetetlen például a bőrdarabokkal kirakott ruha. Olyan, mintha túlságosan akarna valamilyen lenni, de sajnos többnyire csak az erőlködés érezhető.

A végén felvonuló csillámos-tüll-muszlin puffancs imázsdarabon még nevetni sem tudtam, csak néztem: tényleg, mi szükség volt erre? Abodi Dórának jót tenne, ha tisztulna a stílusa, megszabadulna a felesleges franckarikáktól, mert egyébként voltak kellemes darabok, mint a sárga top – nude szoknya kettőse a rojtos nyaklánccal megbolondítva, és a táskái közt is vannak izgalmas darabok.

Színes légiósok

Másodikként Mojzes Dóra aktuális kollekciója következett. Ő az, akit itthon dark-tervezőnek könyveltek el: a korábbi szezonokban az uralkodó színe a fekete volt, bőrhatás, kemény vállak jellemezték. Idén tavaszra viszont kiszínesedett, a fekete mellé élénk, kavargó minták kerültek, és ez nagyon jót tett neki.

Galéria ikon

14

Galéria: Római légiósok és sejtelmes sportosság
Fotó: Kováts Dániel

Persze a rajongóinak nem kell félni, most sem ment át könnyed hercegnő stílusba. A kollekciót bevallottan a római legionáriusok öltözete inspirálta. Ennek megfelelően megjelent az ókori katonák öltözetének néhány részlete, például a váll-lapok vagy a vízszintes és függőleges szíjazás - akár meglepő helyeken is, például egy blézer hátán kivágásként.

Szintén gyakori elem volt nemcsak felsőkön, de ruhákon is a kapucni, amit épp itt volt az ideje rehabilitálni, mert remek találmány. A bőrruháknak jót tett a perforálás és a színes betétek, miközben megmaradtak az olyan mojzesi védjegyek, mint a vállak hangsúlyozása. Nem mondom, hogy a fekete nem lehet nőies, mert nagyon is, így viszont olyanok is találnak majd nála ruhákat, akik a keménységre nem annyira voltak vevők.

A sportos elegancia újjászületése

A sorban utolsóként Szegedi Kata munkáit láthattuk. Őt leginkább ámulatba ejtően okos szabászati megoldásairól lehet ismerni, és ezt a hírét most sem hazudtolta meg. Nála visszatérő elem volt az indaszerűen kanyargó kivágás, különösen a blézereken volt feltűnő, hogy több réteg kapcsolódik össze, majd válik szét újra. Valószínűleg nem egy néző drukkolt, hogy essen végre ki a melle a ruhából valamelyik modellnek, ugyanakkor ezekre a ruhákra mégsem a nyilvánvaló szexualitás jellemző.

Galéria ikon

14

Galéria: Római légiósok és sejtelmes sportosság
Fotó: Kováts Dániel

Szegedi Kata ruhái pont attól vonzóak, hogy lazák, több rétegűek és inkább sejtetnek, mint tolakodnak, még akkor is, ha miniruháról van szó. A sok fekete mellett nála is láthattunk élénk kék, sárga és piros darabokat is, amiken talán még jobban megfigyelhetők a trükkök. Ha mindenképp sorolni akarnám valahova, akkor azt mondanám, hogy sportosan elegáns, és itt most próbáljunk meg elrugaszkodni az erre a kifejezésre ragadt degradáló jelentéshalmaztól, mert itt valami sokkal nagyszerűbbről van szó.

Kiss Imola
Kiss Imola
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?