Kínos kirakatok a szépségversenyen

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azon túl, hogy megismertük a város legolcsóbb, zománcozott edényeit, nem sok látványban volt részünk sajnos.Amikor hosszú sétámat megkezdem a Kossuth Lajos utcán az Astoria felé péntek délután, állítólag már nagy munkában volt a Köz-Tér Program által delegált zsűri, hogy a Ferenciek teréről a Blaha Lujza térig az összes arra érdemes kirakatot megszemlélve a Kirakat szépségverseny 2010 nyerteseit felkutassa.

A szépségversenyt idén márciusban írták ki, majd az érdeklődő üzlettulajdonosok egy tréningen is részt vehettek arról, milyen is egy berendezett kirakat. A versenyfelhívás alapján a legötletesebb, legkreatívabb kirakatokat keresték, a kiosztható pénzdíjak pedig mintegy 110 ezer forintra rúgtak.

Leárazások és a téli hólé nyomai

Terepszemlém során az első berendezett, valóban kirakatnak tűnő portál a jól ismert Aranypók üzleté volt még a Ferenciek tere közelében, aztán nagyjából semmi. Az Astoriánál kezdett gyanús lenni, hogy valami félreértés lehet, hiszen a berendezett portálok szemmel láthatóan nem valami különösebb alkalomra készültek. Leárazás volt, ahol leárazás szokott lenni, több ablakban pedig húsvéti tojást szimbolizáló papírdíszítés vagy néhány tavaszváró pillangó volt, de semmi több. Egy cukrászda és egy patika kivételével még az ablakok is a téli hólétől voltak foltosak. Türelmetlenül megállapíthattam volna, hogy csúnyán ráfaragtam, amikor a fényképezőgépemet készítettem a nagy alkalomra.

Pedig a Köz-Tér program már több sikeres vállalkozáson van túl. Tavaly utcafesztivált szerveztek a Blaha Lujza téren, támogatták a gerillakertész mozgalom néhány megmozdulását, és pillepalackokból építettek pihenőparkot a Havanna lakótelepen. A program együttműködik a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhellyel is, ami komoly projekteket támogat. Nem volt tehát ok kételkedni, hogy a budapesti belváros méltánytalanul háttérbe szoruló üzletsorát célzó kezdeményezés értő fülekre talál majd.

A legjobb sörök reklám

Erre gondolva kitartottam a Rákoczi úton is, egyre tágabbra nyitott szemekkel kutattam az esztétikum váratlan megnyilvánulásait. De semmi. Bár az Uránia mozival szemközti oldalon találtam pár mozgalmasabb üzletet, de a leginkább átgondolt még itt is az ősrégi Vasedény-bolt volt, ahol a kirakat gyorsan egyértelművé tette, hogy itt kapni a városban a legolcsóbb zománcozott edénykészlet.

Felfigyeltem még egy biciklire, ami felcímkézve egy kapucsengőt reklámozott, ahol, ha becsengetünk a legjobb sörökkel találkozhatunk. Nem tudni; volt-e verseny végül vagy sem, de nálam ez a bicikli nyert! Becsöngetni ugyan nem csengettem be, nehogy csalódás érjen, abból mára volt elég.

Mivel a Köz-Tér honlapján a felhívás még mindig szerepel, és ott áll a link is, ahol a versenyben levő kirakatokat tekinthetnénk meg, még várakozhatunk. De nyilvánvaló, hogy hiába tennénk.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.