Mit jelent, hogy szép vagy, ahogy vagy?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2010-es év a V magazinnál azzal a felvetéssel indult, hogy a sáskatestű modellek helyett az úgynevezett hétköznapi, átlagos alkatú nőket lenne inkább értelme népszerűsíteni.

A januári szám divatanyagában plus size modellek szerepelnek felöltözve, és meztelenül egyaránt.

Spártai rend a modellszakmában

Miután a modellszakmában az anorexia nervosa gyakoribbá vált, mint a melegfront idején a fejfájás, a modellügynökségek hirdetni kezdték, hogy ügyelnek a velük szerződésben álló lányok megfelelő táplálkozására, és arra is, hogy bizonyos szint alá ne essen a testtömeg indexük. Később a divathetek híradásai is arról szóltak, hogy az alultáplált modellek ideje lejárt, a trend arra irányul, hogy egészséges külsejű fiatal lányokkal adják el a divatcikkeket.

Ez a trend valószínűleg csak szűkebb körben érvényesül, a francia Vogue által az évtized harminc legjobb modelljének választott Kim Noorda legalábbis spártai kiképzésről számol be, amelyet a modellkarrierje során tapasztalt. A Vogue az áprilisi számában jelenteti majd meg a harmincas lista 18. helyén szereplő topmodell beszámolóját arról, az ügynökségek milyen módon trenírozzák a lányokat arra, hogy minél kevesebbet egyenek. A beszámolóban nem szerepelnek nevek, ügynökségek, a modell általánosságban fogalmazza meg azt, mit tanult a modellvilágról, amelyben ő 178 centijével és 48-49 kilójával remekül érvényesül.

Milyen egészségesen nézel ki!

Kim Noorda szerint az a kijelentés, hogy „milyen egészségesen nézel ki" nem bók egy modellügynök szájából, inkább azt jelenti, hogy nem vagy elég sovány, adj le még egy kicsit. A modell eleinte azt gondolta, a „szép vagy, ahogy vagy" kifejezés azt jelenti, hogy az ügynök elégedett, holott ezzel is inkább azt sugallja, hogy fogyjon még. A modell, amikor úgy érezte, nem tudja reálisan megítélni a testét, időnként a civil barátnőivel hasonlította össze magát, és kiderült a számára, hogy minden ismerősénél vékonyabb.

Ez azonban a modellszakmában átlagos testalkatnak számít, és idővel az is nyilvánvalóvá vált a számára, hogy amikor néhány kilót felszedett egy szezon alatt, akkor csökkentek a munkalehetőségei, kevesebb divatbemutatóra kérték fel. A modell beszámolt arról is, hogy tisztában van azzal, hogy a tervezők gyakorlatilag gyerekméretben készítik a ruháikat, a modellek is kénytelenek ehhez tartani magukat, ha nem akarják leégetni magukat a ruhapróbán.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.