Bőrharisnyás nők a New York-i kifutókon

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár az időjárás még kedvez, itt az ideje, hogy az őszi divattal foglalkozzunk. Az üzletekben is már jó ideje az őszi-téli összeállításokkal csábítgatnak. A sikeresebb ruhavásárlásokra ösztönző sorozatunkban először a nemzetközi divatbemutatókat vesszük át, a new york-i, milánói és párizsi divathetek kollekcióit. Ezután kiválogatjuk az idei őszi szezon legfontosabb formáit, színeit,  majd átfutjuk a hazai választékot. A kínálatot alkatok szerint is elemezzük majd.

New Yorkban néha meglódul a fantázia

Na, kezdjük, mégpedig a New York-i bemutatókkal, ahol mindig is a kereskedelmi szempontokat tartották fontosabbnak, a kreatív szárnyalást legtöbbször háttérbe szorítják. Ebben az évben, valószínűleg a válság hatására, ez még szembetűnőbb. Azért elvétve felfedezhető, hogy meglódult a fantázia, és született valamilyen egyedi elképzelés, amelyik kiemelkedik a megbízhatóan működő öltözékek közül.

Anna Sui például hű maradt önmagához, és folytatta a tőle megszokott stílust. Romantikus, folklóros vonala egyszerre kislányos, naiv, ugyanakkor hihetetlenül szexi. Rengeteg mintás anyag jellemzi ruháit, ezeket sokszor egymással  is keveri. Fodrok, puffos ujjak díszítik darabjait, és emelik ki a hangsúlyozandó részleteket. Sok bársonyt használ blézereknél, kabátoknál és nadrágoknál egyaránt.

A bronzba öntött lábú nő

A BCBG márka tervezője, Max Azria jelenleg az egyik legaktívabb alkotó. Mesterien keveri az erőt a finomsággal, az egyszerűséget a rafináltsággal. Gátlások nélküli nőt öltöztet, aki bátran viseli az új formákat, és akinek jól áll a bronzba öntött láb. Bővebb vonalakat kreál és főleg világos színekkel dolgozik. Nála is feltűnik a bársony, valamint sok selyem és szatén.

Carolina Herrera modelljei a viktoriánus korszakot idézik, elegánsan, jól egyensúlyozva a kifinomult és a művészi között. Színekben főleg a smaragdzöldet, a bronzot, a grafitot, a lilát és a kéket használja. Valentino búcsújával sok kliens a karjaiban kötött ki, és ő boldogan kiszolgálja az árván maradtakat.

Diana Von Furstenberg csábító állatai

Diane Von Furstenberg, a New York-i divathét elnöke néhány évre visszavonult, de most új lendületet adott szakmai életének ezzel az inkább Párizs kifutóira illő kollekcióval. Tiszta gondolatok mutatkoznak meg ruháin, amelyek dinamikusak és csábítóak, egyedi anyagválasztással és vonalvezetéssel. Rengeteg állat és absztrakt minta jellemzi a stílusát, vastag és kötött anyagokkal dolgozik, szürke és azzal harmonizáló árnyalatokkal, igazi téli hangulattal. Szinte minden szoknya alatt leggingst vagy bőrharisnyát viselnek a modellek.

Az, hogy modern lány, vagy szofisztikált nő, Custonak édesmindegy.  A márka mára sokkal több lett, mint színes, különleges pólókat felvonultató cég. Az amerikai sorozatok imádják a ruháit. Elképesztően részletgazdag, aprólékosan kidolgozott ruhadarabokat kínál. Kövek, ásványok, tollak, színek kavalkádja jelenik meg rajtuk, a krízis jelei még nyomokban sem jelentkeznek.  Optimista, vidám, felszabadult, szexi és kifinomult. Az eredmény eltalált, különleges stílus, amelyik megkülönbözteti viselőjét mindenki mástól.

Tommy Hilfiger jól nevelt és vidám

Tommy Hilfigeren nem fognak ki az évek, mindig vidám, jól nevelt, és ez kollekciójára is érvényes. Klasszikusan bézs, kék és fekete - na jó, néhány rózsaszín -  ecsetvonással. A kasmír, a gyapjú, a mohair adja meg a minőséget. Kockás és még több kockás tűnik fel a kollekcióban, amelyet távolról sem az extravagancia jellemez. Vevői olyan 20 és 45 év közötti amerikaiak, akik a kényelmet, a megbízható minőséget keresik, és városi öltözködésüket maximum egy kis vidékies hangulattal dobják fel. Szűk vonalú, egyszínű vagy kockás nadrágjai, fényes anyagai, szűkített ruhái, bézs kabátjai, farmernadrágjai nem okoznak csalódást, de nagy meghökkenést sem váltanak ki.

Marc Jacobs azonban mindig tervez valamit, amivel a címlapokra kerülhet.  Kollekciójából rengeteg életerő, vibráló élénkség és sok szín sugárzik. Erős árnyalatú, poncsószerű, A-vonalú kabátokat, vagy határozott vállakkal rendelkező szűkített dzsekiket alkot. A színekben is szabadon gondolkozik: megfér a kék a sárgával, a piros a rózsaszínnel, a zöld a rózsaszínnel, a szürke az arannyal, a kék a lilával. A modellek minden szoknyához vastag fekete harisnyát vagy leggingst viselnek, és sokszor hosszú csizmát. Jacobs izgalmasan húzza, hajtogatja az anyagokat. A nyolcvanas évek hangulata egyértelműen helyet kap a kollekcióban.

A Diesel szerint létezik retro-futurizmus

A Diesel meghatározó farmermárkává nőtte ki magát. Bemutatója az utcán vadászott irányzatok összefoglalása: valódi és nagyon eleven. A hangulat talán a  retro-futurista jelzővel illethető, Renzo Rosso-nak, a Diesel tulajdonosának  átfogó képe van a divatról, s mindezt kitűnő megoldásokkal tárja elénk. Sokszor grunge és sokszor elegáns, e két végletet keveri. Kollekcióját a színek hiánya jellemzi, főleg a fekete, a szürke, az ezüst, maximum a kék jelenik meg, de ennek ellenére cseppet sem nevezhető unalmasnak.

Donna Karan a 40-es 50-es évekbe utaztat legfiatalosabb vonalával, a DKNY-jal. Ennél városiasabb és hordhatóbb már nem is lehetne. Jellemő a szürke, a fekete és a piros dominanciája, de néha elővillan egy-egy zöld és barnás árnyalat is, térd alatti vagy vádliközépig érő szoknyákkal, markáns derékvonalakkal. A nadrágok vonala természetesen a felül bő, alul szűk változat, a háremnadrág.

Ralph Lauren jól használja a bársonyt és a selymet

Ralph Lauren most ünnepli 40. évét a divatszakmában, és pontosan tudja, mit szeretne. Kollekciója inkább a minimalizmus felé hajlik, egyszerű formákat vonultat fel első osztályú minőségben. Laza, bővebb vonalak jellemzik ruháit, valamint visszafogott színek, bézs, szürke, enyhe rózsaszínek, és ezek fényes változatai. Az árnyalatok  lágyan fonódnak össze a különböző összeállításokban. A felül bő nadrágok gyakran tűnnek fel nála is a kifutón, ugyanígy a bársony és a selyem is.

A fiatalok közül Zac Posen emelkedik ki kreativitásban, és talán ő áll a legközelebb az ünnepelt párizsi tehetségekhez. Rendkívül kidolgozott összeállításokat mutat be, tele színnel és egyedi formákkal. Újszerű kosztümökben és ruhákban gondolkozik, és a romantikus hangulat is megihleti.

Narciso Rodriguez azóta áll a divat középpontjában, amióta Michelle Obama az ő ruháját választotta az Egyesült Államok elnökének a beiktatási ceremóniájára. Nem is tér el a bevált vonaltól ebben a kollekciójában sem, annyira minimalista, hogy a ruhákon még a gombokat is zipzárak helyettesítik.


dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.