Szuper-sznob: a monacói Yacht Show legszebb hajója

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A monacói hercegség kikötőjében parkolni már önmagában elég nagy rongyrázás - ha pedig éppen az őszi Yacht Show keretében mutogatjuk ott pompás új hajónkat, az már szinte menő.

A hercegség kikötőjébe már napokkal korábban egymás után érkeztek be a luxusjachtok, hogy résztvegyenek a nemzetközi szemlén. A világ négy égtája felől behajózott vízi járművek között idén kétségkívül a ’joyMe volt az esemény egyik szenzációja, az edényeiről híres Philip Zepter saját használatra készült 50 méter hosszú jachtja sok szempontból eltér a jachtok hagyományos megoldásaitól.

A yachtépítők nagy kihívása, hogy hajós körülmények között teremtsenek olyan kényelmes viszonyokat a használóik számára, mintha a szárazföldön lennének egy lakosztályban. Ami, persze, végtelenül abszurd, hiszen a hajózás mint hobbi erdetileg épp azt szolgálja, hogy kicsit kilépjünk a túlzottan is kényelmes hétköznapok tespedtségéből. A 'joyMe megint egy lépéssel közelebb lép a luxus azon szintjéhez, amit eddig csak szárazföldön tapasztaltunk.

A tengerjáró fedélzetén többfunkciós, tágas terek találhatóak, az étkező modern felszereltsége mellett medence, fitneszterem és napozófedélzet is gondoskodik a kényelemről. Ami a hajó formai világát illeti, hosszú, áramvonalasan elnyúló forma jellemzi a jachtot, amely ugrásra kész dinamizmust sugall akkor is, amikor a hajó dokkban áll. Az örömteli, dinamikus színek pedig fiatalos, pozitív életszemléletet hirdetnek.

Galéria ikon

8

Galéria: Szuper-sznob: a monacói Yacht Show legszebb hajója
Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.