Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

nyitott szemmel a klóros vízben
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Egy rövid víz alatti kacsintás általában nem okoz maradandó károsodást, de ha rendszeresen és hosszabb ideig tartjuk nyitva a szemünket a medencevízben, azzal komolyan próbára tesszük a szemünk védelmi rendszerét.

A kiszáradt szemfelszín és a sérült könnyfilm

A szemünket egy rendkívül finom és összetett réteg, az úgynevezett könnyfilm védi a külső behatásoktól. Amikor a víz alatt kinyitjuk a szemünket, a medencevíz – a benne lévő vegyszerek miatt – gyakorlatilag lemossa ezt a védőréteget. A klóros medencevíz ugyanakkor önmagában nem feltétlenül veszélyes a szemre.

A víz lemossa a szem természetes védőrétegét
Fotó: Tunatura / Getty Images Hungary

A panaszok akkor jelentkezhetnek, ha valaki hosszabb ideig nyitva tartja a szemét a víz alatt, ha érzékenyebb a szemfelszíne, vagy ha eleve szemszárazságra hajlamos.

Ilyenkor a könnyfilm sérül, a szem felszíne kiszárad, irritálódik. Ez a folyamat vezet a klasszikus „úszószem” nevű állapothoz, ami egy átmeneti, kémiai eredetű szemfelszíni irritáció. Bár a tünetek kísértetiesen hasonlítanak a fertőzéses kötőhártya-gyulladásra, szerencsére a legtöbb esetben ártalmatlanok, és néhány óra alatt maguktól is elmúlnak.

Az erős klórszag valójában rossz jel

A közhiedelemmel ellentétben az a jellegzetes, szúrós „klórszag”, amit a medencéknél érzünk, nem a tiszta víz jele. Az erős szagot az úgynevezett klóraminok okozzák. Ezek a vegyületek akkor keletkeznek, amikor a fertőtlenítésre használt szabad klór reakcióba lép a vízbe kerülő szerves szennyeződésekkel – például az izzadsággal, a kozmetikumokkal vagy a vizelettel.

gyerekek úszószemüveggel merülnek a víz alá
A legjobb, ha a medencébe úszószemüveggel merülünk
Fotó: Imgorthand / Getty Images

Minél erősebb a medence szaga, annál több benne a klóramin, ami nemcsak a szemet és a bőrt, hanem a légutakat is intenzíven irritálja. Ráadásul a medencevíz nem megfelelő pH-értéke (amelynek ideális esetben 6,5 és 7,8 között kellene lennie) szintén drasztikusan felerősítheti a szem vörösségét és szúró érzését.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Mit tehetünk a pirosság ellen?

Ha a strandolás után ég és vörös a szemünk, az első és legfontosabb szabály: soha ne dörzsöljük! A dörzsöléssel csak még mélyebbre visszük az irritációt és a mikroszkopikus sérüléseket. Lássuk, mi az, ami segíthet.

  • Tiszta vizes öblítés: Azonnal mossuk meg az arcunkat és a szemkörnyéket tiszta, friss csapvízzel.
  • Műkönny: Cseppentsünk néhány csepp tartósítószer-mentes műkönnyet a szemünkbe, ami segít visszaállítani a sérült könnyfilmet és átmosni a szemfelszínt.
  • Hideg borogatás: Egy tiszta, hideg vizes kendő a lecsukott szemhéjakon csodákra képes a duzzanat és az égő érzés enyhítésére.

A kontaktlencsét ki kell venni fürdés előtt

Ha kontaktlencsét viselsz, medencézés előtt mindenképpen vedd ki! A lencse alatt megrekedő medencevíz és a lencseviselés miatt keletkező minimális mikrosérülések drasztikusan növelik a súlyos, akár látást veszélyeztető fertőzések kockázatát.

Ha a pirosság és a fájdalom néhány órán belül nem enyhül, esetleg váladékozás, tartós fényérzékenység vagy látásromlás jelentkezik, ne habozzunk, és mielőbb keressünk fel egy szemész szakorvost.

A Weborvos szakértői cikke szerint a megelőzés érdekében a legegyszerűbb és legbiztosabb módszer, ha beszerzünk egy jól illeszkedő úszószemüveget, így a víz alatti látványról sem kell lemondanunk, és a szemünk is biztonságban marad.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.