Már nem az alma tartja távol a doktort, hanem ez a gyümölcs

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ráadásul nemcsak fizikailag épít minket, de még a hangulatunkat is elképesztően gyorsan javítja – derült ki egy új kutatásból.

A kivi gyümölcs igazi C-vitamin-bomba, erősen ajánlott fogyasztani a mostani megfázós időszakban. Az új-zélandi Otago Egyetem professzorai azonban azt is bizonyították, hogy a mentális jóllétünkért is sokat tehetünk, ha eszünk ebből a különleges, zöld finomságból.

Már négy nap alatt jobb lett a kedvük

Nemrégiben a The British Journal of Nutrition című folyóiratban jelent meg annak a kutatásnak az eredménye, amely alapján kiderült, hogy a kivi fogyasztása már négy nap alatt is javítja az erőnlétet és a hangulatot. 

A kivi gyümölcs enyhítheti a depresszió tüneteit
Fotó: simpson33 / Getty Images Hungary

A vizsgálat egyik társszerzője, Tamlin Conner professzor, a Pszichológiai Tanszék munkatársa szerint az eredmények kézzelfogható és hozzáférhető módot kínálnak a mentális jóllét támogatására.

Idézőjel ikon

Nagyszerű, hogy az emberek tudják, hogy az étrendjükben végrehajtott apró változtatások, mint például a kivi hozzáadása, megváltoztathatják mindennapi közérzetüket.

A C-vitamin bevitele jobb hangulattal, vitalitással és jó közérzettel jár, míg a C-vitamin hiánya esetén nagyobb az esély a depresszióra, és akár a kognitív képességek romlására is. A vizsgálat során arra voltak kíváncsiak, hogy milyen gyorsan következik be a hangulatjavulás, ha a pácienseknek C-vitamin-tablettát, placebót – azaz hatóanyag nélküli kapszulát – vagy kettő darab kivit adnak naponta. A kísérletben 155 felnőtt vett részt, akiknek alacsony volt a C-vitamin-szintje, és ezt egy 8 hetes kúrával igyekeztek pótolni. A vizsgálat során egy okostelefonon alkalmazható applikáció segítségével mérték fel energiaszintjüket, hangulatukat, fókuszba a fizikai aktivitást, az alvásmennyiséget és az alvásminőséget helyezve. A kutatók azt találták, hogy azok, akik kivit ettek, már négy napon belül érezték annak pozitív hatását, a 14–16. napon pedig releváns változás következett be. Ezzel szemben, azok esetében, akik C-vitamint szedtek, a 12. nap környékén jelentkezett minimális változás. 

A táplálkozás és a hangulat összefügg

A kutatást vezető szerző, dr. Ben Fletcher célja az volt, hogy felismerjük, mennyiben javulhat az életünk minősége, ha odafigyelünk az étrendünkre, és ez nemcsak a fizikai, de a mentális egészségünkre is igaz.

Idézőjel ikon

A tanulmány kiemeli a teljes értékű élelmiszerek, például a kivi fogyasztásának fontosságát és annak pozitív hatásait. Érdemes a táplálkozást és a jóllétet holisztikusan megközelíteni és a tápanyagokban, vitaminokban gazdag ételeket beépíteni az étkezésünkbe.

Conner professzor kiemelte, hogy azoknak, akik törekednek a mentális jóllétre, egy új módszertant mutatnak be, hiszen az okostelefonos monitorozás valós idejű visszajelzést ad a hangulattal kapcsolatos napi eredményekről.

A teljes értékű, változatos táplálkozás a hangulatunkra is hatással van
Fotó: Ems-Forster-Productions / Getty Images Hungary

A kivi gyümölcs a szívednek is jót tesz

A mentális jóllét mellett a kivi jó néhány egyéb, egészségre gyakorolt pozitív hatását is felsorolták. Többek között a fogyasztása növeli a jó koleszterin szintjét, ily módon támogatva a szív egészségét. A vérnyomás kezelésében is segít, emellett gazdag káliumban, amely szintén jót tesz a szívednek.

A vitalitással és energiával teli élethez szükség van a megfelelő C-vitamin-bevitelre is
Fotó: Silke Woweries / Getty Images Hungary

A kivi rostban gazdag, emiatt gyorsítja az emésztést, és segít a fehérjék lebontásában is. Kivételesen gazdag immunrendszert támogató tápanyagokban, beleértve a C-, E-, K-vitamint, a folátot, valamint karotinoidokat, rostokat és fitokemikáliákat.

Fontos azonban tudnod, hogy a kivi allergén lehet, ezért az arra fogékonyaknál akár súlyos reakciókat is okozhat.

Akik allergiásak a mogyoróra, az avokádóra, a fügére, a pollenre vagy latexre, azoknál a kivi esetében keresztreakciók jelentkezhetnek.

Ha vérnyomáscsökkentőt vagy véralvadásgátlót szedsz, ne feledd, hogy a kivi rendszeres fogyasztása fokozhatja a tabletták hatását.

Ha kíváncsi vagy, hogyan érdemes megenni a kivit, hogy még egészségesebb legyen, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.