Sokan viszolyognak tőle, pedig ez a gyümölcs nagyon jót tesz a testeddel

Olvasási idő kb. 3 perc

A gyümölcsszezon végéhez érve kár lenne azt gondolni, mostantól kora nyárig, kevés kivételtől eltekintve, leginkább pirula formájában juthatunk tömény vitaminhoz. Van például egy olyan téli gyümölcs, ami még az almát is lekörözi – többek között – C-vitamin-tartalomban.

A naspolya ma egy ritkaságnak számító téli gyümölcs, mely egyébként a nagyon is hétköznapi alma és körte közeli rokona.

Keveset tudunk erről a téli gyümölcsről

A Kaszpi-tenger partjánál honos gyümölcsöt ma is tömegével fogyasztják őshazájában, Irán, Örményország és Törökország területén, ahonnan még az ókori rómaiak hozták el felénk. Azóta a Balkántól a Brit-szigetekig, Franciaországon át Dél- és Kelet- Európáig is elterjedt, de megőrizve presztízsét, nem vált tömegcikké. Az önkénytelen naspolyamarketing hathatós tevékenységének hála, a gyümölcs a kaviár és a szarvasgomba előkelő társaságában tetszelegve fejedelmi kiváltság volt.

Ritka téli gyümölccsé vált mára a naspolya
Fotó: Dejan Kolar / Getty Images Hungary

Hiába jelent meg a 9. században a naspolya még Nagy Károly rendeletében is mint ültetésre javallott gyümölcs, a nagy ismertségből mára aligha maradt ránk valami: kifejezetten ritka, szinte már el is feledett gyümölcs lett belőle. Pedig kár volna kiírnunk étrendünkből, ugyanis

Idézőjel ikon

a téli, megfázásokkal teli időszakon gyötrelmek nélkül segíthet át, ha kellő mennyiségben fogyasztjuk.

Ásványi anyagokban gazdag 

A naspolyát akár szupergyümölcsnek is nevezhetnénk. Ha a szuperélelmiszer cím elnyeréséhez vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban és antoxidánsban is gazdagnak kell lennie egy élelmiszernek, akkor a naspolya kaphat is a neve mellé egy nagy pipát. Ez a rózsafélék családjába tartozó, de külsőre mégis inkább valahol a szelid gesztenye és a füge közöttinek mutatkozó gyümölcs ugyanis tele van mindezekkel a csodatevőkkel. Ásványi anyagait tekintve kiemelkedik készletéből a magas magnézium-, vas-, réz-, mangán-, cink-, kálium- és kalciumtartalma, melyek például a vérszegénységben szenvedők különösen ajánlott eledelévé teszik.

Ránézésre ez a gyümölcs valahol a szelid gesztenye és a füge között van
Fotó: eftoefto / Getty Images Hungary

A naspolya vitaminforrásnak is tökéletes

Az már önmagában elég dicséret, hogy az almánál is nagyobb a C-vitamin tartalma, de ezzel nem értünk a naspolya vitaminos érdemeinek a végére. A B1-vitamin mellett az A-vitamin előanyaga, a karotin is jelentős mértékben van jelen a naspolyában, mely antioxidáns hatású és a szervezet védekező rendszerét is erősíti.

Így hat még a testre

Nem merül ki az immunrendszer általános támogatásában és a szabad gyökök lekötésében a naspolya jótékony hatása. Magas pektintartalma által a belek működését és magát az emésztést is nagyban segíti, rostjai pedig a szénhidrát felszívódásának késleltetésvel kedveznek az egészségnek.

Mindezek figyelembevételével a naspolya hasznos nass a hasmenéssel és székrekedéssel küzdőknek egyaránt.

A népi gyógyásatban főzetét gyulladáscsökkentőként alkalmazták, de a növény egyéb részeinek is hasznát vették: fás szárából, keménységének hála, még sétapálcát is készítettek a források szerint. De ennél még mindig több módon támaszkodhatunk a naspolya erényeire: bőrfeszesítő és hidratáló hatását, úgy tartják, minden bőrtípuson látható eredményességgel fejti ki.

Nem csak nyáron, télen is találni egészséges, friss gyümölcsöt
Fotó: Oksana_Schmidt / Getty Images Hungary

Így érdemes fogyasztani a gyümölcsöt

Talán ez lehet a gyenge láncszem a naspolya elévülhetetlen érdemeinek sorában: nem könnyű megtalálni az optimális pillanatot a „szüretre” és a fogyasztásra, ahogy

Idézőjel ikon

az ideális ízt elért gyümölcs állagával sem tud mindenki megbarátkozni.

Amikor még ress a gyümölcs, húsa világos és éretlen, fogyasztása nem kínál nagy élményt, de amikor a mogyorószínű, világos belső sötétebb, barnásra érik és puhává szottyad, az ízhatás eléri csúcspontját. Ekkor viszont már olyan puha a gyümölcs, hogy nem mindenkinek marad fogyasztásához gusztusa. Akinek igen, az is legjobban akkor jár, ha léket fúr a héjon és azon át szippantja ki a már-már folyékonnyá vált belsőt. 

Éppen emiatt, a naspolyát leginkább még a korai érettség fázisában szedik le, és hűvös helyen várják meg gyakori forgatás és szelektálás mellett, míg utóérik a gyümölcs. De még így is, felhasználást tekintve gyakoribb, hogy kompótot, lekvárt, vagy akár a birsalmához hasonlóan „sajtot” készítenek belőle, mintsem hogy nyersen habzsolnák.

Ha az is érdekel, melyik napszakban érdemes gyümölcsöt enni, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.