Ez a hétköznapi eszköz mentheti meg agyad a stroke-tól

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szájápolási rutin egy filléres eszköze nemcsak a fogak és az íny egészségének záloga, hanem a komolyabb bajoktól is megóvhat.

A fogselyem rendszeres használatát régóta javasolják a fogorvosok, mert a vékony szállal azokat a területeket is tisztán tarthatod, amelyeket fogkefével nehezen vagy egyáltalán nem érsz el. A fogselyem segítségével eltávolíthatók a fogak között maradt ételdarabok, és segít megelőzni a fogkövet okozó lepedék felhalmozódását, valamint a fogínygyulladást. Most egy újabb, a szájhigiéniáján túlmutató jótékony hatás derült ki a fogselyemről, így ha eddig nem használtad, itt az idő, hogy változtass.

Egy friss tanulmány szerint aki legalább hetente egyszer használ fogselymet, annál csökken a vérrögök okozta stroke és a szabálytalan szívritmus kockázata. A kutatók arra keresték a választ, hogy a szájhigiéniai szokások – a fogmosás, a fogselyem, a rendszeres fogorvosi szűrés – milyen hatással vannak a stroke megelőzésére.

A stroke ellen is hatásos a fogselyem

A vizsgálatban több mint hatezer embert követtek 25 éven keresztül kérdőívek segítségével. Azt találták, a résztvevők közül 434-nél fordult elő stroke, 1291-nél pedig szívritmuszavar. 

Idézőjel ikon

Az adatok elemzése után kiderült, hogy a fogselyem használata 22 százalékkal csökkentette a stroke leggyakoribb típusának, a vérzéses (iszkémiás) stroke-nak a kockázatát.

Ilyenkor az okozza a bajt, hogy egy agyi érben lévő vérrög vagy érelmeszesedés gátolja az agy egy részének vérellátását.

A fogselyem nemcsak a fogakat tisztítja, csökkenti a stroke kockázatát is
Fotó: Shutterstock

Fény derült arra is, hogy a fogselyemnek köszönhetően 44 százalékkal csökkenthető a szívből kiinduló vérrögök okozta szélütés esélye, valamint 12 százalékkal mérsékelhető a szabálytalan szívritmus kockázata. Mindezek pedig függetlenek attól – állapították meg –, hogy ki mennyire alaposan és rendszeresen mos fogat, milyen gyakran jár fogorvoshoz, vagy van-e egyéb szájhigiéniai szokása. 

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a pár száz forintba kerülő fogselyem használata nemcsak a fogak és a fogíny egészsége szempontjából elengedhetetlen, hanem jelentősen hozzájárul ahhoz is, hogy elkerüld a stroke-ot, ami rokkantságot vagy halált is okozhat. Az orvosok mindezt azzal magyarázzák, hogy a szájápolás szoros kapcsolatban áll a szájüregi gyulladásokkal és az artériák megkeményedésével.

Ezek voltak a tudományos érvek a fogselyem mellett, most pedig lássuk a gyakorlatot.

Hogyan kell használni a fogselymet?

  1. Szakíts le egy körülbelül 45 centiméter hosszú fogselymet. 
  2. Tekerj az egyik mutatóujjad köré egy rövidebb szakaszt, a többi pedig tekerd fel a másik mutatóujjadra úgy, hogy középen maradjon egy 3-5 centis, szabadon lévő fogselyem. 
  3. Feszítsd ki a fogselymet, majd a két hüvelykujjaddal irányítsd a fogak közé. Húzd fel-le a fogselymet, követve a fogak felületét. Ezt úgy a legkönnyebb kivitelezni, ha nem egyenes vonalban tartod a fogselymet, hanem C alakban felfeszíted a fog oldalára. Ne feledkezz meg az ínyvonal alatti részről sem. 
  4. Amikor végeztél az egyik fogközzel, tekerj le egy újabb, tiszta szakaszt a szálból, az elhasznált részt pedig tekerd fel a másik ujjadra. 
  5. Mindegy, hol kezded, de haladj sorrendben, hogy egyetlen fogköz se maradjon ki.

@drshaadimanouchehri #dentist #dentistry #londondentist #fypシ #londondentalhygiene #dentalhygiene #marylebonedentist #teethcleaning #invisalign #dentalcliniclondon #compositebonding #londonteethwhitening #teethwhiteninghack #flossing ♬ original sound - Dr Shaadi Manouchehri

Bár megoszlanak a vélemények arról, hogy fogmosás előtt vagy utána érdemes fogselymet használni, egy kutatás szerint jobb, ha a fogselyemmel kezded a szájápolási rutinodat, mert így összességében több lepedéket tudsz eltávolítani. Emellett a kitisztított fogközökbe a fogkrém könnyebben bejut, ezáltal nagyobb mennyiségű fluorid épülhet be a fogakba. 

A helyes szájápolást az egész tested meghálálja

A száj egészségének megóvása általános egészségünk megőrzése miatt is nagyon fontos, mert a szájüregben lévő gyulladás az egész szervezetre kihat. A rossz szájhigiénia miatt a magyar felnőttek mintegy felénél jelentkezik valamilyen fokú fogágybetegség. Előrehaladottabb állapotban ez kétszeresére növeli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát, mert a szájban kialakult gyulladás miatt az erekben is elváltozások jönnek létre. Ráadásul aki fogágybetegségben szenved, annál kétszer nagyobb az esélye az Alzeimer-kór kialakulásának – figyelmeztetett korábban Bartha Károly, a Semmelweis Egyetem Helyreállító Fogászati és Endodonciai Klinikájának volt igazgatóhelyettese. 

A fogágybetegség a cukorbetegek állapotát is negatívan befolyásolhatja, de a szakember szerint van egy további összefüggés is: a nem kezelt cukorbetegség háromszorosára növeli a fogágybetegség kialakulásának esélyét, ami aztán hatással van a vércukorszint szabályozására. A diabétesszel élők emiatt akár tíz évvel korábban is elveszíthetik a fogaikat az átlaghoz képest.

Fokozott a kockázat a várandós kismamáknál is, náluk ugyanis már csekély mennyiségű lepedék mellett is súlyosabb ínygyulladás alakulhat ki, különösen a második és harmadik trimeszterben.

A várandós nők fogágybetegsége csaknem nyolcszorosára növeli a koraszülés és a baba alacsony születési súlyának esélyét. 

A jó hír az, hogy helyes fogmosási technikával és rendszeres szűréssel a fogágybetegségek 80 százaléka elkerülhető, de legalábbis olyan drámai mértékben lassítható a folyamat, hogy még 80 évesen is megmaradhatnak a saját fogak. 

Ha figyelsz az egészségedre és a helyes szájápolásra, akkor olvasd el, hogy miért pusztítod el a jó baktériumokat, ha ezt csinálod fogmosáskor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.