Felejtsd el a napi 10 ezer lépést: ez a japán módszer 30 perc alatt formál

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha unod a monoton sétát, a japán gyaloglás lehet a kulcs a gyorsabb fittséghez. Ez a módszer váltogatott tempóval dolgoztatja meg a tested, és már napi fél óra is látványos változást hozhat az állóképességben és a közérzetben.

A japán gyaloglás lényege, hogy rövid, lendületes szakaszokat váltogatunk lassabb pihenőidőkkel. Ez nemcsak felpörgeti a keringést, hanem kíméli az ízületeket is, így azoknak is ideális, akik ritkán edzenek, vagy nem szeretnének futni.

Így működik a japán séta

A japán séta módszere egyszerű: három perc tempós séta, majd három perc lassú lépdelés – ezt ismételjük körülbelül 30 percen át. A gyors szakaszban annyira gyorsan kell haladunk, hogy már ne tudjunk hosszú mondatokban beszélni, a lassú részben viszont teljesen le tudunk lazulni.

Ezzel a pulzus hol magasra emelkedik, hol visszaesik, ami a szív- és érrendszer számára rendkívül jótékony.

A japán gyaloglást akár a parkban, akár a városban, de még a természetben is végezhetjük
Fotó: Ascent Xmedia / Getty Images Hungary

Több szempontból is hasznos

Japán kutatások szerint már heti négy alkalom, öt hónapon keresztül jelentősen növeli a fittség szintjét, erősíti a láb izmait, csökkentheti a vérnyomást, és segíthet a testsúly csökkentésében is. A változó tempó ráadásul fenntartja a figyelmet és a motivációt, így

nem olyan unalmas, mint egyenletes tempóban gyalogolni.

Akár parkban, akár városban végezik, a japán gyaloglás jó belépő lehet azoknak, akik régóta terveznek beiktatni egy hatékony, mégis könnyen kivitelezhető mozgásformát a napjaikba.

Ebben a cikkben utánajártunk annak, hogy jól sikerült marketingfogás vagy a valóság áll a napi 10 ezer lépés egészségmegőrző hatása mögött.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.