Három magyar városban is berobbant az új Covid: ezekről a tünetekről ismerheted fel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Noha a szennyvízben kimutatott koronavírus-örökítőanyag mennyisége enyhén csökken országszerte, három városban, Debrecenben, Kecskeméten és Szolnokon emelkedés tapasztalható a minták SARS-CoV-2 koncentrációjában.

Az országos adatok alapján már egyik térség sem tartozik az alacsony tartományba, ami azt jelzi, hogy a fertőzés gyakorlatilag mindenhol jelen van – adta hírül a Pénzcentrum a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közont (NNGYK) legfrissebb adatai alapján, hozzátéve: a vizsgálatok a szennyvíztelepek lefedettsége miatt a hazai lakosság több mint 40 százalékára kiterjednek.

Ebben a három városban van a legtöbb beteg

Az NNGYK közlése szerint a nyár óta tartó növekedést elsősorban az XFG-variáns, a Stratus terjedése okozza, amely megegyezik az európai trendekkel. A legtöbben Kecskeméten, Szolnokon és Debrecenben betegedtek meg.

Az új Covid-variáns három hazai városban is fokozottan jelen van
Fotó: Vasvári Tamás / MTI

A mintákban ezen kívül a Nimbus, LP.8.1, JN.1 variánsok és különböző X-rekombinánsok is kimutathatók voltak. A szakemberek arra számítanak, hogy

Idézőjel ikon

az XFG további terjedése a következő hetekben ismét növekedést hozhat a fertőzésszámokban.

A reptéri mintákban is emeledett a koncentráció

Mint írják, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mintájában továbbra is az emelkedett koncentráció-tartományban található a vírus örökítőanyaga, de ott a trend stabil. A mérések szerint jelenleg sehol sem éri el a magas szintet a koronavírus-koncentráció, amely eltér a tavalyi év azonos időszakától – ekkor már a 40-42. héten több helyen is magas értékeket mértek. Ez arra utalhat, hogy

az idei járványhullám enyhébb, vagy a csúcspont későbbre várható.

Ilyen tüneteket okoz az új variáns

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) legújabb vizsgálata szerint az XFG-variáns tünetei nem térnek el jelentősen a korábbi koronavírus-változatokétól. A kutatás alapján

Idézőjel ikon

a leggyakoribb panasz továbbra is a torokfájás.

A vizsgálatban résztvevők átlagosan nyolc tünetet tapasztaltak, és az általános betegségérzet sem változott számottevően. Az ízérzékelés elvesztése idén ritkábban fordult elő. Dirk Eggink virológus szerint

Idézőjel ikon

az XFG nem okoz súlyosabb betegséget, a tünetek – köhögés, tüsszögés, orrfolyás – gyakorisága és intenzitása hasonló a korábbi variánsokhoz.

Az RIVM összegzése szerinta COVID-19 továbbra is inkább az influenzához hasonlítható, mint a közönséges náthához, de a jelenlegi adatok alapján az új variánsok nem járnak súlyosabb lefolyással.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.