Csodával határos módon visszafordították egy Alzheimer-kóros beteg leépülését

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy tudományos konferencián szenzációs eredményt hozó vizsgálatról számoltak be: egy, az 50-es éveinek végétől az Alzheimer-kór tüneteivel küzdő amerikai nő kognitív funkciói teljes javulást mutattak egy 40 hétig tartó kezelés után.

A jelenleg 68 éves Tammy Maida a demencia súlyos jeleitől szenvedett már évek óta, de a 40 hetes, sok szempontból intenzív kezelés után úgy érzi: a mostani énje önmaga idősebb, de jobb verziója. És hogy miből állt a kezelés?

Ez a négy dolog kell a kognitív hanyatlás megállításához

Az Alzheimer-kór tünetei miatt a munkában és a magánéletben is teljesen ellehetetlenülő amerikai nőnek jelentősen megváltoztatták az étrendjét, a testmozgással kapcsolatos napi rutinját, optimalizálták a stressz-szintjét és a társas interakcióit. Az intenzív életmódváltás eredményeképpen a vérvizsgálatok kimutatták az Alzheimer-kórért felelős amiloidszint csökkenését az agyában, és Tammy kognitív funkciói döbbenetes javuláson mentek keresztül.

A klinikai vizsgálat sok Alzheimer-kórban szenvedő számára adhat reményt: a hanyatlás visszafordítható
Fotó: Lpettet / Getty Images Hungary

De nem volt egyedül: a csoportos vizsgálat során a résztvevők 46%-ának a teljesítménye javult azokon a teszteken, amelyekkel a memória, az ítélőképesség és a problémamegoldás változásait, valamint az otthoni munkavégzés, a hobbik gyakorlásának és a személyes higiénia betartásának képességét mérték. Az alanyok további 37,5%-ánál pedig  a 40 hét alatt nem tapasztaltak kognitív hanyatlást, tehát a betegek több mint 80%-ánál sikerült megállítani az állapotuk romlását.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.