Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Robert F. Kennedy Jr. oltásellenes nézeteiről híresült el, de az sem segít sokat megítélésén, hogy kiderült: a kanyaróra két olyan szert javasol, amely valójában semennyit sem segít.

Texas nyugati részén tombol a kanyaró, eddig két kisgyermek halt bele az oltással egyébként megelőzhető betegségbe. A hírek szerint vasárnap az amerikai egészségminiszter két szert is említett a kanyaró kezelésére alkalmas gyógyszerként, csak épp teljesen tévesen – írja az NBC News.

A lap ismerős oltásellenes taktikaként hivatkozik arra, hogy elérhető készítményeket javasolnak egy vakcinázás útján elkerülhető betegség kezelésére. 

Ebben az esetben a budezonid névre hallgató szteroidról és egy antibiotikumról, a klaritromicinről van szó.

Szakértők szerint nincs olyan gyógyszer, amely segítene a kanyaróból való felépülésben, Kennedy ugyanakkor az X-en azt írta a hétvégén, hogy ez a két készítmény alapvető fontosságú volt Texasban 300 gyermek kezelésében, és igen jó eredményeket értek el velük.

A védőoltás fontos, mert nem létezik gyógyszer, amely kikezelné a kanyarót
Fotó: Singjai20 / Getty Images Hungary

Az egészségminisztert már korábban is kritizálták az egészségügyben dolgozók oltásellenes nézetei miatt: a kanyaró kapcsán már kénytelen volt elismeri, hogy a vakcina a leghatékonyabb módszer a betegség terjedésének megfékezésére, és úgy nyilatkozott, hogy mindenkinek be kellene oltatnia magát.

Egyik gyógyszer sem jó kanyaróra

Texasban január óta terjed a kanyaró, sokan kétséges hatásfokú szerekkel kezelik érintett családtagjaikat két helyi orvos tanácsának hatására. Ben Edwards és Richard Bartlett orvosokat Kennedy hősként aposztrofálta, elmondása szerint gyerekek százait mentették meg a fent nevezett készítményekkel.

Idézőjel ikon

A hivatalos álláspont szerint a kanyaróra nincs gyógyszer, bár lehetséges, hogy a szövődmények, például tüdőgyulladás miatt gyógyszeres kezelésre szorulnak azok, akik elkapták.

A budezonidot Crohn-betegek és asztmások kezelésében használják a valóságban, míg az antibiotikumok baktériumok ellen hatnak, így a kanyaróvírussal szemben nincs értelme ilyesmit szedni – kivéve, ha a legyengült immunrendszer miatt bakteriális fertőzés alakul ki. Akkor sem klaritromicint adnak tablettás formában, hanem más készítményeket infúzióban. A legjobb megoldás ezek helyett az oltás útján való megelőzés. Magyarországon kanyaró ellen 15 hónapos korban adnak vakcinát.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.