Egy bögre forró italért ennyit dolgoznak a teaszedők

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Noha Anglia a délutáni kötelező teafogyasztás Mekkája, a termelés legszámottevőbb része Ázsiában, annak is a legtávolabbi vidékein folyik, kemény, gyakran még ma is emberi munkával.

Mint manapság már oly sok mindenben, a teatermelésben is vezető szerepet tölt be a világon Kína, ahol igen jelentős a teakultúra. Fontos szerep jut azonban Indiának is, itt Darjeeling, Assam és Nilgiri régió számít a legtermékenyebb területnek.

A dobogón ott van Srí Lanka is, sőt, ha az ország régi nevére gondolunk, akkor nem is kérdés, miért: a Ceylon szó szinte összeforrott a teával. Ezen országok mellett már Nepálnak is egyre fontosabb a szerepe a világ teapiacán, amely mellett feltétlenül meg kell említeni még Törökországot is.

Ebben a videóban láthatod, micsoda munkát végeznek a teaszedők:

Angliában a teázás hagyománya a 17. századra nyúlik vissza. Ekkor érkezett ugyanis Kínából Angliába a hamar népszerűvé váló tea, mely aztán a 18. századra már széles körben elterjedt. A felsőbb társadalmi osztályok elit szokásává a 19. században vált a forró nedű kortyolgatása, amely nem csupán egy ital elfogyasztását, de egy késő délutáni uzsonnázást és egybe egy társadalmi eseményt is jelent. Utóbbi Törökországra is érvényes, a teazás ott is szinte szertartás.

Ha tudni szeretnéd, hogy állnak az angolok az ötórai teával, olvasd el ezt a cikkünket!

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem bögre tea munka

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?