Gyakori betegség elleni oltás előzheti meg a demenciát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Óriási jelentősége van annak a tudományos eredménynek, amely szerint jelentősen csökkenti a demencia kockázatát az övsömör elleni védőoltás.

Egy új kutatás az eddigi legerősebb bizonyítékot találta arra, hogy az övsömör elleni védőoltás csökkenti a demencia kialakulásának kockázatát. 

A Stanford Egyetem tudósai több mint 280 ezer idős walesi páciens egészségügyi nyilvántartását nézték át, és kiderült: akik megkapták az egyik övsömör elleni vakcinát, azoknál 20 százalékkal kisebb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát a következő hét év során. A legerősebb hatást a nőknél tapasztalták – írja a Guardian.

Az övsömör elleni oltás a demencia kockázatát is csökkenti
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Az övsömör elleni vakcina demenciára gyakorolt hatását vizsgálták

A kutatók azt használták ki, hogy Walesben több mint egy évtizeddel ezelőtt zajlott egy nagyszabású oltási kampány. A 2013-ban meghirdetett programban azok lettek jogosultak az övsömör elleni védőoltásra, akik 1933. szeptember 2-án vagy utána születtek, ám az idősebbek kimaradtak belőle. 

Ez egy természetes „kísérletet” hozott létre, így a kutatók össze tudták hasonlítani az övsömör ellen beoltottak, illetve az oltási programból kimaradtak agyának időskori hanyatlását. Ráadásul az életkor nagyon hasonló volt, hiszen a szigorúan meghatározott születési határvonal miatt gyakran csak napok vagy hetek választották el az embereket attól, hogy kaptak-e oltást vagy sem. 

Nem a Nature folyóiratban megjelent tanulmány az első, amely arra jutott, hogy az övsömör elleni oltás védelmet nyújthat a demencia ellen, de a mostani eredmény a legegyértelműbb, és a kutatók szerint óriási a jelentősége. 

Az övsömört a varicella-zoster herpeszvírus okozza, ugyanaz, mint ami a bárányhimlőt is kiváltja. A vírus a gerinc menti idegdúcokban megbújhat, és évtizedekkel később újra aktívvá válhat, ezt nevezik övsömörnek.

Kezdetben kiütések jelennek meg a testen, és nagyon erős fájdalommal járhat, a betegség pedig hetekig eltarthat. Kialakulásában közrejátszhat a legyengült immunrendszer is, ezért 50 év fölött ajánlják az övsömör elleni vakcinát. 

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.